A főváros első alkalommal volt színhelye a fogalommá vált lipcsei „hétfői demonstrációk” modern változatának, tizenötezer tüntető vonult az Alexander Platzról a szociáldemokraták központja, a Willy Brandt-ház elé. Lipcsében húszezer, Magdeburgban – ahol három héttel ezelőtt kezdődött a tüntetések sorozata – tizenháromezer személy juttatta kifejezésre elégedetlenségét. A keleti országrészben lezajlott megmozdulásokkal szemben, a volt NSZK-tartományokban minimális visszhangot váltott ki a tüntetésekre szóló felhívás, itt a biztonsági szervek mindössze hatezer résztvevőt regisztráltak, túlnyomórészt Düsseldorfban és Saarbrückenben. Összesen kilencven városban került sor tüntetésekre.
Az utca hangja mellett Gerhard Schröder volt az, aki olajat öntött a verbális hadviselés tüzére. A kancellár szerint a kereszténydemokraták és a szocialisták új „népfrontba” tömörülnek, hogy megbuktassák a szociális reformokat. Klaus-Uwe Benneter SPD-főtitkár csak fokozta a feszültséget, amikor az állítólagos CDU-PDS szövetséget a gyávaság és felelőtlenség kapcsolatának nevezte. A kereszténydemokraták elfogadhatatlannak és tisztességtelennek nevezték a kijelentéseket, Lothar Bisky PDS-elnök pedig elgondolkoztatónak tartotta, hogy a kancellár a hidegháborús időszak nyelvét igyekszik újjáéleszteni. Közben Manfred Stolpe közlekedésügyi miniszter beismerte, a kormány alábecsülte a szociális helyzet átalakítását célzó reformok hatását és azt a félelmet, amelyet a keleti tartományokban válthatnak ki.
Kulja András álhírt terjeszt, akcióba lépett a Zebra
