Ön úgy fogalmazott: a nemzeti öntudat túlburjánzása erőszakba torkollt már Jugoszlávia szétverésénél is, amely a huszadik század végének legvéresebb háborúját eredményezte a Balkánon. Ennek a kései lecsapódásáról van szó a Vajdaságban?
– Nekünk természetesen az fáj a legjobban, amikor a szerbek rajtunk töltik ki frusztráltságukat, nem kiélt vágyaikat. A legjobban a fizikai erőszak fáj, de legalább annyira elviselhetetlen számunkra a szellemi erőszak is, amelyről eddig nemigen esett szó. A szellemi erőszak megnyilvánulása a verbális bűncselekményekben jelenik meg leginkább.
– Mit ért ez alatt?
– Például azt, hogy szidják a magyar anyánkat. Vagy ha két magyar beszél az utcán anyanyelvén, akkor rájuk förmednek, ha magyarul akarsz beszélni, akkor költözz át Magyarországra. Falfirkák a falon: „Kuss, magyar!”, „Magyarországra, magyarok!” Egész addig fajult el a dolog, hogy a foglalkoztatottak többsége újabban szerb nemzetiségű, holott a magyarok az adott területen többségben vannak. Hosszú listát tudnánk erről a megkülönböztetésről felsorakoztatni, amit a magyarságnak nap mint nap át kell élnie. Megjegyzem, a magyarokon kívül más nemzetiségeket is ér atrocitás, mint például a ruténeket vagy a szlovákokat, akiket az elmúlt negyven évben nem ért bántalom. De beszélnünk kell a vallási gyűlölet erősödéséről is. Nemrég szemtanúi voltunk a dzsámi felégetésének vagy az evangélikus templom ablakai betörésének, sírgyalázásoknak.
– A nemzeti öntudat erőszakos megnyilvánulásán túl nem játszik szerepet az is, hogy kisebb lett Szerbia, és nagy a szegénység?
– A szegénység mindenkit érint. A szerbeket és a magyarokat is. Inkább a nemzeti összetétel változásának vannak kihatásai Szerbiában. A balkáni háború idején szerbek százezrei jöttek Koszovóból, Boszniából, Horvátországból. Megváltoztak az etnikai arányok Szerbiában, mintegy nyolcszázezer betelepült él már itt. A milosevicsi időben tudatosan irányították a szerb menekülteket a magyarlakta területekre. Az üldözöttek frusztráltsága érezhető a szerbeknél, akik részben saját magukat hozták olyan helyzetbe, hogy elköltözzenek otthonukból, és most a nem kiélt indulatok erőszakban csapódnak le.
– A magyarverő szerb fiatalok mögött esetleg más erők is állnak?
– Ez az állam, ahol élünk, elnézőbb, toleránsabb azokkal, akik az erőszakot alkalmazzák. Ezért kiáltottunk, ezért fordultunk a nemzetközi nyilvánosság felé. Hajlamos vagyok azt mondani, hogy a jelenlegi szerb állam generálja a nemzetiségi gyűlöletet. Nem vagyok meggyőződve, hogy nem az államvédelmi apparátus tagjai firkálják a falakat és hozzák létre ezeket a feszült helyzeteket pont azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek élnek.
– Maguknál még van államvédelmi hatóság, ilyen jellegű erőszakszervezet?
– Van rendőrség, és van hírszerző szolgálat. Most meséljem, el, hogy esetleg a hírszerző szolgálatnak van fölforgató tevékenységre is kiképzése?
– Igor Mirovicsnak, a Szerb Radikális Párt (SRS) tisztségviselőjének nyilatkozata szerint nem nemzeti alapú incidensekről van szó, ez rosszhiszemű rágalom.
– Ezt nemcsak a Szerb Radikális Párt, nemcsak Igor Mirovics állítja, hanem ezt állítja a szerb rendőrség is. Szerintük e mögött kiskorú bűnözés, alkohol- és drogfogyasztás áll, illetve az, hogy a magyarok verik saját magukat. Ilyen elképesztő magyarázatokat adnak. Minek lehet nevezni azt, ha hat szerb fiatal püföl az utcán egy magyart, mert az véletlenül vissza mert fordulni, megnézni, hogy ki ment el mellette? Minek lehet nevezni, ha nem nemzetiségi alapú összetűzésnek? Vagy a legutóbbi, legveszélyesebb megnyilvánulási forma az volt, amikor Szerémségben egy szerb „atyafi” pisztollyal hasba lőtt egy magyar polgárt azzal a megjegyzéssel, hogy „dögöljön meg a magyar kutya!” Ez már nemcsak sima gyilkossági kísérlet, bűntény, hanem a nemzetiségi gyűlölet szítása volt, mert ezt kiáltotta a lövés pillanatában. És ha ezt a rendőrség elkeni, akkor pártfogolja azokat, akik a nemzetiségi gyűlölet jegyében elkövetik a bűntényeket.
– Igaz, hogy egyes összegzések szerint a Vajdaságban csaknem 294 etnikai indíttatású incidens volt?
– Én nem tudom, hogy kettőszázkilencvennégy vagy ötszáz ilyen eset volt, ha egy is van, az is veszélyes.
– Ön Szerbia miniszterelnök-helyettese volt a Djindjics-kormányban. Ezek a feszültségek már akkor is érezhetők voltak? Mert akkor úgy tűnt, hogy nagyobb volt az egység.
– Nemcsak úgy tűnt, hanem úgy is volt. Nem volt tömeges erőszak, nem volt ilyen intenzitású ellenérzés.
– Kasza Józsefet mint a VMSZ elnökét egyesek azzal vádolják, hogy a magyarok és a szerbek közötti bizalom megingatására törekszik.
– Legjobb azzal védekezni, hogy más a hibás. Majd bűntudatot fogok érezni magamban, hogy mertem szólni, hogy milyen fenyítésnek, fenyegetésnek, szorongatásoknak vagyunk kitéve. A tézis van felcserélve. Vagyis a verőt a másik provokálta. Mi nem akarunk sem verekedést, sem nemzeti összetűzést. Mi csak reagálunk azokra a folyamatokra, amelyek velünk történnek.
– Önt megfenyegették?
– Legutóbb Chicagóból kaptam egy táviratot, egy szerbül írt halálos fenyegetést, hogy kivégeznek. A tartományi képviselőház elnöke, szerb ellenzéki politikus is ugyanilyet kapott. Ezt nyilvánosságra hoztam, de erről a rendőrség hallgat, mindenki hallgat.
– Elegendőnek tartja a magyar diplomácia lépéseit a délvidéki magyarság védelmében?
– Ezekre a jelenségekre az orvoslást mindenekelőtt Szerbiában kell elérni. A szerb miniszterelnökhöz, a parlament elnökéhez, Markovics úrhoz fordultunk. Felkerestük márciusban Labusz urat, a G17-es párt elnökét, és a szerb kormány alelnökét is. Rá egy hétre a VMSZ vezetősége Kostunica úrnál is tiszteletét tette, és elmondtuk a problémákat. A fogadtatás a G17-nél az volt, hogy nekik fogalmuk sincs a fenyegetésekről, nekik nincsenek információik, majd utánanéznek. Nem tettek semmit, majd Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke azt az erőszakoskodásokról szóló listát tette az orruk alá, amit mi juttattunk el neki. Akkor szembesültek a tényekkel. Kostunica elnök úr azt mondta, hogy van tudomása ezekről a feszültségekről, és lépéseket fog tenni, hogy ezek megszűnjenek. Ezek nem szűntek meg. Kovács László és Lamperth Mónika is fellépett, hogy amennyiben nem szűnnek meg a magyarverések, az Európai Unióhoz fordulnak. Mi levelet küldtünk Brüsszelbe és az Egyesült Államokba. Ezek az erőfeszítések akkor lennének eredményesek, ha megszűnnének Szerbiában az atrocitások. Hogy kinek milyen eszköz van a kezében, azt nem tudom. Erre nincs rálátásom. Mindenesetre elvárásaink vannak az anyaország vezetésével szemben. Miután az EU tagja lett Magyarország, elvárjuk, hogy a közös Európán keresztül rábírják Szerbiát a kisebbségi, a polgári jogok betartására. Elvárom, hogy az anyaország védelmébe vegye a magyar kisebbséget Délvidéken.
– Elegendő, amit eddig tett Magyarország?
– Ezt ítéljék meg Magyarországon.
– Ha nem tesznek keményebb lépéseket a vajdasági magyarság érdekében, akkor hová fajulhat ez az egész?
– Nem tudom. Nem akarok jós lenni, nem akarom előrevetíteni azt a forgatókönyvet, ami mi már láttunk Boszniában, Horvátországban, Koszovóban, hogy mivé fajult a nemzeti, etnikai alapú összetűzés. Én ezt nem szeretném. Lassan sehol nem érezzük magunkat otthon. Hiszen a kettős állampolgárság ügyében az anyaország hozzáállása elutasító volt. Akkor felteszem a kérdést: hol van a hazánk? Mi akkor álltunk keményen a kettős állampolgárság intézménye mellé, amikor megteremtettük a politikai hátteret a kettős állampolgárság bevezetésére. Igenis kérjük, hogy ha már Horvátország is megadta a kettős állampolgárságot a velünk együtt élő horvátoknak, hogyha a szerbek is megadták a boszniai szerbeknek a kettős állampolgárság lehetőségét, akkor adja meg Magyarország is a Vajdaságban élő magyaroknak. Továbbra is igényeljük, kérjük, követeljük a kettős állampolgárság bevezetését. Ezt szükségesnek tartjuk, és nem értjük, hogy mi ez a fene nagy ellenkezés. A világon számtalan helyen van ilyen megoldás. Miért vagyunk mi rosszabb magyarok Délvidéken vagy akár Erdélyben, mint a Venezuelában élő magyar állampolgár, aki megszökött Magyarországról, s most onnan hazautazik mint magyar állampolgár? Én nem szöktem meg Magyarországról, sem apám, sem nagyapám, sem én. Minket a magyar állam elvesztett a szerencsétlen politikája miatt. Trianon miatt vagyok ott, ahol vagyok. Nem költöztem el Szabadkáról a mai napig. Én magyar állampolgár voltam, apám kétszer volt magyar állampolgár. Akkor miről beszélünk?
– A Vajdasági Magyar Szövetség az Európai Néppárthoz akar csatlakozni. Hol tart a folyamat?
– Az akarásnál.
– Sokan úgy tudták, hogy a VMSZ inkább a liberális értékeket képviseli. Ez nem ütközik a néppárti felfogással?
– A VMSZ tagságánál, támogatóinál kitapintható a szociáldemokrata, a liberális, a kereszténydemokrata, valamint a konzervatív jobbközép irányvonal. A jobbközép a dominánsabb a szövetségnél, ezért deklaráltuk magunkat jobbközép pártnak. Ezért gondoljuk azt, hogy az Európai Néppártban a helyünk.
– Akkor viszont jó viszonyban kellene lenniük a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel is, mivel az Európai Néppárt egyik jelentős tagja.
– Azt mondja, hogy nem vagyunk jó viszonyban a Fidesszel? Van olyan megközelítés Magyarországon, hogy a VMSZ Fidesz-ellenes. Nem Fidesz-ellenes a VMSZ, sőt, legkevésbé én. Tudom, hogy vannak, akik generálják ezt az ügyet. Nem véletlenül reagáltam érzékenyen. Álláspontunk, hogy a határon túli kisebbség politikai szervezete nem kötelezheti el magát sem a Fidesz, sem a szocialista párt irányába, hanem egyformán jó kapcsolatokat kell tartson a parlamenti pártokkal, mert ez a kisebbség érdeke. A politikai meggyőződésem viszont az Európai Néppárt, a keresztény értékek felé való orientálódás.
– Végül is ennek a fenyegetettségnek mi lesz a vége? Bármi történhet akár önnel is.
– Ha az ember azt nézné, hogy hol botlik meg, hol csúszik el, akkor a legjobb, ha az ágyból fel sem kel. Aki a politikában szerepet vállal, ezekkel a dolgokkal időben szembe kell hogy nézzen. Én szembenéztem ezekkel a problémákkal akkor, amikor elköteleztem magam a vajdasági magyarok érdekeinek képviselete mellett. Kiállok nemcsak a vajdasági magyarság érdekei mellett, hanem a magyar nemzet érdekeiért is. Én először a milosevicsi rendszer kezdetén szembesültem a veszéllyel. Amikor 1989-ben Szabadka polgármesterévé választottak, akkor Milosevicsnek nyíltan megmondtam, hogy nem egyezek a politikájával. Ezt később a parlamentben is többször elmondtam, és a milosevicsi politika ellen küzdöttem egészen a megdöntéséig. 2000. október 5-én a belgrádi tömegmegmozduláson még nagyobb volt a veszélyeztetettség, mert előfordulhatott volna, hogy a katonaság, a rendőrség ránk ront, és a helyszínen megölnek bennünket. Amit az ember vállalni akar, amit a sors rábízott, azt bátran kell hogy vállalja.
Kasza József 1945. február 6-án született Szabadkán. Közgazdász végzettségével több szabadkai cég pénzügyi szakembereként dolgozott, „civilben” jelenleg is egy bank igazgatója. Politikai pályafutásának fontosabb állomásai: 1988-ban Szabadka polgármesterévé választották. 1990-től több cikluson át volt parlamenti képviselő. Csubela Ferencnek, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) első elnökének halála után, 1995-ben a párt élére választották. A legerősebb vajdasági magyar párt kormányzati szerepet is vállalt: Kasza József a szerb kormányfő helyettese volt a demokrata párti Zoran Djindjics és Zoran Zsivkovics miniszterelnöksége idején. Munkatársai szerint erős kézzel vezeti pártját, ellentmondást nemigen tűr, kifelé is erős egyéniséget mutat. Kasza József nős, három gyermeke és két unokája van. (S. I.)
