Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy az egyes pártok médiaszakértői vagy médiapolitikusai honnan szerzik be szakmai ismereteiket. Hosszú ideig ezen a téren az SZDSZ óriási, már-már megsemmisítő fölénnyel bírt, így szinte önmagában jelentette a nyilvánosságot és annak kritikáját. Az MDF szakértelme addig terjedt, hogy a sajtószokásokban járatosabb politikusai szerkesztő urazták az újságírókat. Az MSZP pedig bölcsen kivárta, míg a liberális újdondászok nagy része is rájött, hogy hol a pénz.
Az MSZMP sajtóosztályán senkit nem uraztak, az pedig, hogy „szerkesztő elvtárs”, kissé ridegen, már-már berijásan hangzott volna. Így a szocializmus virágkorában masszívan Kristóf elvtárs voltam, ha személyes megszólításomra egyáltalán sor került. Engedjék meg viszont, hogy én sehogy se szólítsam a szocialisták ifjú médiapolitikusát, Újhelyi Istvánt, különösképpen azért nem, mert az égvilágon semmit nem akarok tőle. Azt mondja ő: „A Magyar Nemzet kötözködéseire az ember már nem is figyel. Ha van sapka a miniszterelnökön, az a baj, ha nincs, akkor azt kifogásolják.”
Nem tisztázott, ki az az „ember”, aki már nem is figyel a „Magyar Nemzet kötözködéseire”, ő maga vagy az általa képviselt Medgyessy. A kijelentés egy kommersz, ezerszer elsütött nyuszis viccre utal, aki egyszer azért kap pofont a medvétől vagy a farkastól, mert sapka van a fején, máskor pedig azért, mert nincs. Levezethetnénk ebből azt a következtetést, hogy a miniszterelnök a nyuszi, a Magyar Nemzet pedig a medve. De jó is volna! Ám az MSZP médiapolitikusa nyilván nem ezt akarta hangsúlyozni, inkább azt, hogy szegény Medgyessy nem tehet olyat, amit a vezető polgári lap helyeselne. Ebben jószerint igaza van, hiszen egy ellenzéki lap jellegénél fogva ellenez és ellenkezik. Ám de ha az „ember” nem is figyel rá, az elég nagy baj vagy elég nagy hazugság. Hogyan lehetett volna azon változtatni, hogy Medgyessy mint a vicc nyuszija ne kapjon pofonokat, hol a sapkáért, hol a sapka hiányáért?
Kínálkozott egy kézenfekvő megoldás: a miniszterelnök nyuszi ne viseljen sapkát, ha meg mindenáron viselni akar, akkor egyáltalán ne vegye le. Ugyanis valószínűleg az volt a baj, hogy Medgyessy hol feltette, hol levette a sapkát oly gyorsasággal, hogy néha azt se lehetett tudni, hogy fönt van vagy lent. Így valóban előfordulhatott, hogy mire megkapta a pofont a sapkáért, az már nem is volt a fején. Vegyünk egy egyszerű sapkás példát: hány évre ígérjem meg, hogy nem lesz gázáremelés? Puff! Jön a pofon: a miniszterelnök túlígéri magát. A pofon még célba sem ér, s a sapka már eltűnt: a gáz ára mászik felfelé, mint pók a falon. Mire a füles elcsattan, már tényleg nem lehet tudni, hogy szegény nyuszi miért kapta.
Meg itt van az állandó nyuszis nyaralás: nem jó Kuba, nem jó a Riviéra, nem jó Mallorca. A sapka viselése ebben az esetben teljesen esetleges: hibáztathattunk-e valakit azért, mert ahogy kiteszi a lábát az országból, azonnal árvíz jön valahonnan. A probléma az, hogy szegény nyuszi senkihez nem fordulhatott védelemért. Micimackós fordulattal élve éppen „nyuszi rokonai és üzletfelei” azok, akik kihúzták belőle a „b…tok meg” általános segédigét egy exkluzív tanácskozáson, aztán persze jött megint a Magyar Nemzet, hogy mi van a sapkáddal, nyuszi. Cilindert viselsz vagy svájci sapkát? A balkáni szlenget beszéled jobban vagy a franciát?
Szóval végül is az volt a baj, kedves ifjú szocialista médiapolitikus, hogy a nyuszinak lassan elfogytak a „rokonai és üzletfelei”, s nemcsak a Magyar Nemzet kötözködött vele, hanem az SZDSZ, a szocialista párt és az ország kétharmada is. Így aztán egészen mindegy lett, milyen gyorsan tette fel és vette le a sapkáját. Úgy vélem, rajta már az sem segített volna, ha köpenyeget cserél. Ugyanis nem volt mire cserélnie.
Hogy üzletfelei árulása miatt a nyuszi bánatában már előbb világgá megy-e, én nem tudom…