Részlet egy Feleki Lászlóval készült interjúból:
– Laci bácsi, ha lehet, a labdarúgó-világbajnokságról kicsit bővebben!
– Ne haragudj, de erről én már mindent megírtam. Az alaphelyzet: ellentétek az újságírók és a szövetségi kapitány (Sebes Gusztáv – A szerk.) között. Röviden: az történt, hogy ugyebár kikaptunk a döntőben a németektől 3:2-re. Nagy volt a csalódás, idehaza három napig tüntettek a csalódott tömegek. Jeles sporttörténészünk, Terényi Imre szerint ez ötvenhat főpróbája volt. De erre akkor sem figyeltek a vezetők. Egy kis történelmi hasonlattal élve – idézem Szophoklészt –: akit az istenek el akarnak veszejteni, először elveszik az eszét. Nem hiszem, hogy több ostobaságot el lehetett volna követni, mint ötvennégyben a vb után. Engem Farkas Mihály, akit különben csak telefonon keresztül ismertem, felszólított, hogy írjak egy értékelést a világbajnokságról, és javasoljak tennivalókat. Elkészítettem, negyven gépelt oldalt tett ki. Elküldtem neki. További sorsa ismeretlen, de a történtek arra vallottak, hogy nem fogadták meg a tanácsaimat.
– Csináltál róla másolatot?
– Csináltam. Hogy legyen mit eldobni, amikor vége lett az ügynek… Istenem, mi is volt az én nagy bűnöm? Egy cikk, amelyben nem helyeseltem a csatársor összeállítását. Igen enyhe bírálat, ma senki meg sem értené, miért követte nyakvágás ezt a szinte barátságos írást. De akkor, mint Hegyi Gyula [a sporthivatal – OTSB – akkori elnöke] két évvel később elmondta, a cikk megjelenését követő reggel fél kilenckor Rákosi már telefonált: a Felekit vonják felelősségre. Gondolom, fontosabb problémái is lehettek volna ebben az időben. Rövidesen közölték velem, hogy megbízásom véget ért, átvehetem a kiadóhivatalban a munkakönyvemet. Mivel semmiféle fegyelmi eljárás nem volt, a munkakönyvemben ez a bejegyzés szerepelt: az elbocsátás oka racionalizálás. [K. A. – Amiről a sportújságírók hallgatnak, 1987.]
Sebes Gusztáv utcára kidobott és szemétből előkerült naplójegyzeteiben egy helyütt ez áll: „Rákosi nem utasította Hegyit Feleki elbocsátására, csak figyelmeztette, hogy ügyeljen a politikai cikkekre a jövőben.” Másutt pedig – ugyancsak a jegyzetekben – a következő olvasható: „Feleki elbocsátásához Rákosinak semmi köze nem volt. Hegyi Gyula intézkedett így.”
Az utóbbi mondathoz adalék, hogy Sebes (aki az OTSB elnökhelyettese is volt egyben) és Hegyi között ellentét feszült.
Szepesi György: – A Hegyivel való ellentét elég éles volt. Ezt az ellentétet Kutas István [a sporthivatal főosztályvezetője] szította a két ember között… Ez így volt. Ő nem szerette Sebes Gusztávot, analfabétának tartotta, nem becsülte sokra. De hát ez az ő dolga.
Feleki László halála után özvegye a következőket mondta férje elbocsátásáról:
– Rákosi nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Sebes intézkedett, hogy Lacit távolítsák el a Népsporttól. A világbajnokság után megjelent a Népsportban egy vezércikk, amelyet nem Laci írt – persze egyetértett vele –, hanem Pálfai János. Ez abban az időben látott napvilágot, amikor a főiskolai világbajnokság zajlott. [1954. július 31-e és augusztus 8-a között Budapesten.] Az úgynevezett szerkesztőségi cikk elemző volt, és korrektségéhez nem fért kétség. Sebes mégis körbetelefonálta az egész politikai bizottságot, hogy micsoda támadás folyik ellene, és kerek perec utasították Hegyit, hogy Lacit le kell váltani.
– Ki utasította?
– Farkas Mihály.
– Ennek megfelelően Sebes nyomására?
– Sebes nyomására kellett Hegyinek ezt a lépést megtennie… Mert a Népsport, ugye, a „hivatal” lapja volt. Neki kellett megfogalmaznia… Valószínűleg nehezére esett, ugyanis Laci és közte bensőséges viszony volt. Laci írta Hegyi Gyula beszédeit, és a tanácsadója is volt egyben.
Sebes Gusztáv 1968-as, könyve lektorának szánt – de soha el nem küldött – jegyzeteiben olvashatjuk: „Gondolom, megírtam (a feljegyzésekben korábban – A szerk.) a véleményemet azokról az újságírókról (Máté György, Szepesi György, Lukács László), akik a legtöbbet ártottak a nem helytálló bírálatukkal mint kommunisták. Pálfai János tudósításain nem csodálkozom. Ő a csúszó-mászó típushoz tartozó ember.” Sebes így folytatja: „Szepesi György írta a nürnbergi Sport Magazin 1956. július 9-i számában: »Az újságírókkal szembeni bosszúja (ti. az ő, Sebes bosszúja – A szerk.) odáig ment, hogy az egész Európában ismert Feleki László főszerkesztőt menesztette az állásából…«”
Szepesi György: – Hogy Sebes velem szemben is fellépett? Akkor is mondtam, ma is mondom, hogy föllépett. Bejött ide a rádióba, és engem tett többek között felelőssé a világbajnoki döntőben elszenvedett vereségért. Felekit, engem és Lukács Lacit. Pártfegyelmit is indítottak ellenünk? Valami vizsgálat volt. Nem sokat izgatott akkor sem… De azt tudom, hogy bejött ide a rádióba Kutassal együtt, és követelték, hogy engem tiltsanak el a világbajnoki közvetítés miatt! S ezután született az a határozat, hogy labdarúgó-mérkőzéseket egyelőre ne közvetítsek. Ugyanakkor – mivel a tilalom csak a futballmeccsekre vonatkozott – Kutas legnagyobb megdöbbenésére a torinói úszó és vízilabda Európa-bajnokságra a Magyar Rádió kiküldött engem. Viszont közölte velem a sportvezetés, hogy a versenyzők nekem nem nyilatkozhatnak. Kilenc magyar aranyérem született azon az Eb-n! Egyetlen sportoló akadt, aki nem törődött azzal, mi lesz, ha elmondja a mikrofonba a véleményét: a vízilabdás Kárpáti. Ő nyilatkozott. A többiek, érthetően, féltek a következményektől.
– Mikor közvetítettél újra futballt?
– Következett a szovjet–magyar mérkőzés Moszkvában szeptember 26-án. Farkas Mihályt megdumálták, hogy ne én… Utána Farkas megkérdezte: „Ki volt az, aki azt mondta, hogy nem lehet a Szepesit kiküldeni? …” Ettől kezdve már nem volt eltiltás…
Ennyit az előzményekről. Most pedig lássuk, milyen bomba robbant az október 30-án megtartott ülésen! A jelenlévők számáról nincs szó a jegyzőkönyvben, az viszont kiderül, hogy 13-an hallatták hangjukat. A sportújságíró-szakosztály elnöke, Rejtő László köszöntötte a megjelenteket, köztük Terényi Imrét, a párt adminisztratív osztályának munkatársát, a sajtóosztály részéről pedig Kéri Jánost. Rejtő biztatta a megjelenteket, hogy „gátlás nélkül, őszintén, nyíltan mondják el az elvtársak bajaikat és panaszaikat. Olyan őszintén, azon a felszabadult hangon, amelyet Központi Vezetőségünk ülése után, Nagy Imre elvtárs megnyilatkozása után hallunk nemcsak a napilapok szerkesztőségeiben megkezdődött taggyűléseken, de egyre több helyütt…”
Elsőként Máté György, a Szabad Nép munkatársa emelkedett szólásra. Hosszan beszélt Feleki László érdemeiről, kitüntetéseiről, és megemlítette, hogy eltávolították a Népsporttól Pető Bélát is, aki szintén kitűnő értője a magyar sportnak, valamint a Képes Sport vezetőjét, Kunsági elvtársat.
„Megmondom nyíltan – folytatta –, hiszen a nyíltság az októberi határozat egyik legdöntőbb következménye, hogy én ezt a tényt, bármivel is magyarázzák, bármilyen kommentárokat fűznek is hozzá, a bírálat durva elfojtásának, a kormányprogrammal szembeni durva fellépésnek, a polgári sajtószabadsággal [!] szembeni – már tudniillik a polgári értelemben vett sajtószabadsággal szembeni – fellépésnek tartom. (Ez a kijelentés 1954-ben szentségtörésnek számított! – A szerk.) Kialakult az az álláspont, hogy az OTSB lapjának és lapjainak csak azt szabad megírniuk, ami az OTSB illetékes vezetőinek és osztályainak a véleménye.”
A továbbiakban kifejtette: hová jutnánk, ha a Szabad Nép nem bírálná a párt egyes intézkedéseinek helytelen végrehajtását, a Népszava nem vetné fel a szakszervezetek körében megmutatkozó fogyatékosságokat, ha a Szabad Ifjúság nem bírálná a fiatalság körében megnyilatkozó hibákat, és hová jutnánk, ha az újságíró nem a saját, hanem főnökeinek a fejével gondolkoznék.
Folytatjuk
origo.hu
Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter
