Valószínűleg csupán kedveskedni akar a kormány a választópolgároknak a társasági adó megemelésével, egészen pontosan az adónem szétbontásával, azaz a bankokat és a lízingcégeket sújtó többletteherrel, amely állítólag egy hirtelen jött ötlet nyomán pattant ki valamelyik tanácsadó fejéből. Draskovics Tibor pénzügyminiszter alig egy hete jelentette be, hogy kétkulcsossá válik a társasági adó eddigi egykulcsos rendszere: általános adókulcsként megmarad a 16 százalék, a pénzügyi vállalkozásokat azonban 24 százalékos adó terheli 2005-től. Hogy ez így is lesz, arra az érintettek mérget vehetnek. Tegnap ugyanis Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt megerősítette: nem enged a banki szektort sújtó adóemelésből. A Fidesz is jelezte, hogy az adótörvényeket ugyan várhatóan nem szavazza meg, de ezt a politikájával összhangba hozható módosítást támogatja.
A társaságiadó-emelés a mai politikai légkörben nem más, mint a bankárkormány bélyegétől kétségbeesetten szabadulni igyekvő társaság hízelgése a szavazóbázisnak. Nem meglepő, hogy Csányi Sándor, az OTP első embere a terv hallatán populizmust emlegetett. Nemcsak azért, mert a lépés ebben a formában sérti a versenysemlegesség elvét, sőt alkotmányossági aggályokat is felvet, hanem azért is, mert e módszer teljességgel ismeretlen Európában. Ilyet ugyanis Nepál, Zimbabwe és Banglades alkalmaz. Ráadásul az érdekképviseletek szerint az adóemelés arra kényszerítheti a bankokat, hogy nemzetközi fiókhálózatukba csoportosítsák át az itt keletkezett jövedelmüket, így a kabinet által előirányzott harmincmilliárd forintos befizetéstöbblet helyett végül adókieséssel kell számolnia a költségvetésnek. Amúgy a hazai bankokat vagy lízingcégeket sem kell félteni; ha nem sikerül az érdekeiknek megfelelő egyeztetés, akkor hiányzó profitjukat majd a vállalati és lakossági ügyfeleken hozzák vissza. Például a tovább dráguló szolgáltatásokkal vagy a betéti kamatok mérséklésével és a hitelek költségeinek drasztikus emelésével.
A fentebb említett spontaneitás egyébként nem újdonság a kormány részéről – gondoljunk csak az előkészítetlen döntések sokaságára, a közvélemény tesztelésére. De említhetnénk a kormánykoalícióban feszültséget okozó árfolyamnyereség-adót vagy a lakossági megtakarításokra újabb sarcként ható kamatadó kivetésének hónapok óta tartó lebegtetését.
Nem kellene így kapkodnia a kormánynak, ha lenne hosszú távra szóló, kiszámítható és hiteles gazdaságpolitikája. Ám több mint két esztendeje csak a politikai okokból vezérelt döntések hatásait érezhetjük. Így a 2002-es választási kampányban beharangozott nagy ívű fejlesztésekre és beruházásokra – a 800 kilométernyi új autópályára, a négyszázezer új munkahelyre, a hazai kis- és közepes vállalkozások feltőkésítésére – jó ideig várni kell. Ugyanakkor az egyensúly megbillent, hiszen magas a folyó fizetési mérleg hiánya, s rekordokat döntöget az államháztartási deficit, hogy a tetemes államadósságról már ne is szóljunk. Odáig jutottunk, hogy a magyar gazdaság versenyképességét leginkább az állam, a büdzsé helyzete fenyegeti.
Félő, hogy a régi-új kormányzati tervek – a megmaradt állami vagyon értékesítése, a létszámleépítésekkel járó közigazgatási reform, a fizetési kötelezettségek megemelése új adók és illetékek formájában – tovább rontják Magyarország pozícióját.
A „bankadót” mint könnyen eladható, de átgondolatlan, világos gazdaságpolitikai koncepcióhoz nem illeszkedő lépést nem is lehet másként nevezni, csak annak, ami: populistának. Népszerűség-hajhászás ide, kommunikációs trükkök oda, egy dologban lehetünk biztosak: a végén ismételten mi, az adófizetők álljuk a cechet.
origo.hu
Felállították az Ország Karácsonyfáját - képek
