Három hét nagy idő. Augusztus közepén még ellepték a turisták a Tisza-tó környéki településeket, Tiszafüreden például szerencsésnek mondhatta magát az ember, ha ebédidőben szabad asztalt talált valamelyik étteremben, most viszont inkább a pincéreket kell keresni, mert dologtalanságukban behúzódtak az üres teraszokról a pult mögé. Így aztán a poroszlói híd lábánál is mintegy véletlenül figyelünk föl az alant, közvetlenül a Tisza partján megbúvó csárdára; vissza kell tolatnunk, mert majdnem túlrobogtunk az épületen. S hogy ez milyen végzetes hiba lett volna, azt bő negyedóra múltán értjük meg, amikor belekóstolunk a frissen sütött fehér kenyér kíséretében érkező, harcsából készült korhelyhalászlébe.
Aztán – ha már úgyis lekanyarodtunk a fő csapásvonalról – nem a nyári vendégsereg szokványos vonulási útján, hanem Borsodivánka felé, vagyis felülről kerülve indulunk a tóhoz. Ivánkáig csupán hét kilométer a távolság, de néhány száz méter után már olybá tűnik, mintha ki tudja, milyen messzeségben hagytuk volna a népszerű nyaralóhelyet. A vidék a kora őszi mezőgazdasági munkálatokra készül, a házak előtt traktorok állnak, s rendre egy-egy szénabálával megrakott teherautó elől kell félig a padkára húzódnunk. S míg Poroszlón gyakori volt a „Zimmer frei” tábla, no és ötvenméterenként követték egymást a bogrács avagy kerti törpe vásárlására csábító házi kirakodóvásárok, addig errefelé jó, ha a poros sarki kocsmákat nyitva találjuk. Hiába, nemhogy a külhoni, de a belföldi látogató sem szívesen indul neki csak úgy a pusztaságnak.
Pedig a Rima-patak mentén sorakozó négy település, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna és Tiszadorogma – bár utóbbi már a Rimától odébb fekszik – csuda világot tudhat magáénak. Valójában nem hiányzik innen az idegenforgalomnak nevezett nyüzsgés; így szép az egész, olyan mozdulatlanul, hogy szinte a madárhang is megáll a levegőben, s csak a napszítta fűben bujkáló bogarak muzsikája zizeg tova a patak vizén, föl egészen a valki mocsarasban szerencsét próbáló horgászokig. Érthető, ha a helybéliek a falusi turizmus bájaival próbálnak vendéget fogni. Utószezonban – hivatalosan így nevezik a szeptemberi kínlódást – pedig a vállalkozók jelentősen csökkentik is az amúgy sem magas árakat. Így aztán úton-útfélen ilyesféle hirdetésekkel találkozhat az érdeklődő: „Töltsön el Tiszavalkon egy hosszú hétvégét! Fedezze fel a csodálatos tájat, varázslatos horgászvilágát, és ismerje meg a méltán híres tiszavalki gyékénykötés mesterségét! Elhelyezés: a Tisza-tótól 700 méterre lévő 9 személyes, komfortos, 3 napraforgós önálló lakrészben, mely 3 tágas, pótágyazható szobából, konyhából, társalgóból és fürdőszobából áll. Zárt, parkolásra alkalmas terület, a kertben szabadtéri főzési lehetőség. A programcsomag eredeti ára (3 nap/2 éjszaka): 4400 Ft/fő, kedvezményes ára: 4000 Ft/fő. A csomag tartalmazza a 2 éjszaka szállást, félpanziós ellátást, a település bemutatását, a gyékénykötés népi kismesterségének megtekintését és igény szerinti kipróbálását, elsajátítását, illetve az érdeklődésnek megfelelően csónakáztatást, horgásztatást szakavatott kísérővel.”
A szomszédos Tiszabábolnán viszont madárlesre várják az őszi turistákat. Különleges, mostanság divattá váló üdülési forma ez, nevezik bioturizmusnak is, hiszen a vendég valóban közel kerülhet a természethez. A Tisza-tónál ráadásul olyan különleges fajok egyedeit kaphatja távcsővégre a türelmes megfigyelő, mint a vándorsólyom, a cigányréce, az üstökösgém, az örvös légykapó, a halászsas, a kerti rozsdafarkú vagy a kormos szerkő. Ám mert a madarászás különleges hobbi, nem jelentheti a térség idegenforgalmának meghatározó vonulatát. Annál népszerűbb viszont a vadászat, noha az idén némi gond adódott a szezonkezdéssel.
– Ha minden jól alakult volna, már rég itt lennének a vadászaink, csakhogy még véletlenül sem alakultak jól a dolgok – panaszolják a Hotel Faunában, hozzátéve, hogy nagy baj persze nincs, októberben kezdődik az apróvadas idény, ám a kacsások hoppon maradtak. Méghozzá azért, mert az utóbbi három esztendőben a Tisza-tónál megháromszorozódott a horgászok száma, s ahogy a jámbor pecások le-föl ladikozgatnak a tavon, megzavarják a vízimadarak élőhelyeit. Így aztán a kacsák nem költöttek, vagyis szeptemberben nincs mire vadászni.
A horgászokra mégsem haragszanak az itteniek, mivel pontosan tudják, hogy a környék nekik köszönheti a jó hírét. Természetes tehát, hogy évről évre egyre többen látogatják a vizet, s emelnek botot a tó halállományára. Ráadásul a horgászok az utószezon megmentői. Mert ami az idegenforgalomból élőknek átok – vagyis a szezon korai zárása, a szeptemberre nyomtalanul eltűnő vendégsereg –, az a horgászoknak áldás, ilyenkor ugyanis már egyetlen jacht sem zavarja a nyugalmat. A halak viszont még jól esznek a lassan hűlő vízben, sőt némely halfaj fő szezonja kifejezetten erre az időszakra tehető: az ínyencek olyan programokkal múlathatják az időt, mint az esti süllőzés a tározón, az éjszakai harcsapergetés a Tiszán vagy a nádi pontyozás. Októberben aztán itt a csukaszezon.
Tiszadorogmára érve azonban sem hoppon maradt kacsavadászt, sem amatőr madármegfigyelőt, de még horgászt sem találunk, sőt a kompot is hiába keressük. Öröm az ürömben, hogy a szűk utcácskákban jólesik a kóválygás, mert mindenfelé bűbájos házacskák sorakoznak, ahogy a gát felé vezető legrövidebb útvonalat kutatjuk. Egyszerre azonban elfogy minden útbaigazító tábla, s mivel jobbra is, balra is lehet fordulni, vízi járművet viszont sehol sem látni, inkább visszatérünk az első kocsmához, ahol hamar kiderül, hogy a komp egy hete nem jár, műszaki probléma vagy mi – vakargatja a fejét ideiglenes idegenvezetőnk, aztán kelet felé integet, hogy menjünk Ároktőre, ott minden körülmények között át tudunk kelni a folyón.
Valóban, a komppal szinte egy időben érünk a partra, hogy szinte lassítanunk sem kell, úgy gördülhetünk keresztül az autó súlyától fájdalmasan fölsikító, fémből készült pallón. Az elhelyezkedéssel sincs gond, mert rajtunk kívül senki sem kíván átkelni Tiszacsegére.
– Szeptemberben leginkább már csak a kavicsos teherautókat fuvarozzuk – mosolyog a révész, s közben int a legényének, hogy valamit igazítson az irányon. – Bezzeg nyáron meg sem állunk egész nap, annyi az utas!
Az embermagasságú lapátkerék lágyan beleharap a Tiszába, s a víz alatt áthúzott acélsodronyra kapaszkodva lassan féltávig botorkál a komp. A teljes nyugalmat csak a halkan pöfögő motor zavarja, a parton ugyanis üresen hagyott ladikok, bezárt házikók pihennek néma csöndességben. Összerezzenek, amikor a révész a hátam mögött az Európai Unió normáinak megfelelő sodronyokról kezd magyarázni. Mert az Ároktő–Tiszacsege járat bizony eurokonform immár jó évtizede, amikor is a levegőben húzódó drótkötél a legutolsó súlyos balesetet okozta.
Sokszor figyelmetlenek a motorcsónakosok, azt hiszik, hogy kényelmesen átférnek alatta, aztán meg erősen csodálkoznak, amikor nem – tudom meg, és még azt is, hogy Magyarországon inkább a régi, elavult módszer dívik egyelőre, tehát a balesetveszély a legtöbb kompátkelőnél változatlanul fönnáll.
De már ki is kötöttünk Tiszacsegén. A komp utasait hangulatos lugas fogadja: az egyszerű, ám annál barátságosabb éttermek árnyat adó fák tövében gubbasztanak. A vénasszonyok nyarára oly jellemző hangulatot érkezésünk sem töri meg: a három pincérhölgy közül csak az egyik mozdul, a többiek a padon ücsörögve, az égbolt felé fordított arccal élvezik a sárguló levelek között megszelídülő napsütést. Kifizetjük az italunkat, s a placc szélén árválkodó faliújság mellett ülünk le, mert ezek az ingyenes hirdetőhelyek mindennél többet árulnak el egy-egy település valódi állapotáról. A legfrissebb, vonalas füzetből kitépett ragasztvány két, a Tiszától mindössze 800 méterre fekvő építési telket kínál csomagárban, 480 ezer forintért. Ároktő és Tiszacsege még fölfedezésre vár.
Az Egyek felé kanyargó út ismét a pusztába visz, tizenöt kilométer ide a tiszafüredi turistacentrum, de ezt csak az mondja meg, aki jól ismeri a környéket vagy a térképet. Újfent mezőgazdasági gépekkel kell megküzdenünk az úthasználatért, s a vendégfogadók is elmaradoznak. Csak Füred határában tér vissza a bográcsos-kirakodós településkép, igaz, itt aztán meghatározóvá is válik. Jó lenne tudni, hogy ki vásárol nyaralása idején, pláne utószezonban komplett kerti főzőszettet? De nem állunk meg, mert Abádszalók vár ránk.
Mint kiderül, Abádszalók nem csak minket vár: az üres utcák, a nemrég még dugig telített, de most már üresen szomorkodó strand, a fél gőzzel üzemelő vendéglátó-ipari helyiségek turisták után kiáltanak. Vendég azonban nincs, akárhova fordulunk, csak a helyieket látjuk, külföldi rendszámú autót egyet sem.
– Nyáron a családok uralják a terepet s azok, akik a strandolás kedvéért látogatnak hozzánk – állítja Szabó Tünde, a Regionális Turisztikai Projektiroda Tisza-tavi kirendeltségének munkatársa. – Az ősz pedig egyértelműen a horgászoké. A tavalyi esztendő nagyon szerencsésen alakult, az idén azonban a kedvezőtlen időjárás miatt visszaesett a magyar vendégek száma, s ezt a helyiek igencsak megérezték. Hogy miért? Egyszerű a válasz: azért, mert a külhoni látogató rossz időben sem megy haza, és ha már egyszer kifizette az utat, esőben is kitölti az idejét. A magyar vendég ezzel szemben összepakol, és már megy is haza, ha nem akar kisütni a nap, vagy rosszabb esetben el sem indul otthonról.
Szabó Tünde szerint a Tisza-tói szezon – mint Magyarországon szinte mindenütt – augusztus 20-ig tart. Ám míg a Balatonnál könnyedén ki lehet tolni a szezonzárót akár egy hónappal is, addig itt a térség fejletlensége miatt csak az őszre mérsékelt árakkal próbálkozhatnak a vállalkozók. S ez leginkább az ide látogatók 70 százalékát kitevő magyar turistákat érintheti, bár egyelőre még nem igazán népszerű a tiszafüredi, abádszalóki „őszölés”.
Pedig Abádszalókra nem csak a víz miatt érdemes ellátogatni, sőt: az omlásveszélyes táblával riasztóvá tett templomocska környékén csak ámulunk és bámulunk, mert a település egykori központját a mediterrán kisvárosokat megszégyenítő hangulatú utcácskák szabdalják. Kár, hogy mindezt csak azért láthatjuk, mert öt perccel korábban elvétettünk egy jobb kanyart.
A Budapestről érkezett utas Abádszalókot elhagyva Kiskörén keresztül indulhat hazafelé, ami egyben azt is jelenti, hogy illik megállnia a víztározónál. Amolyan családias jellegű programra azonban senki ne számítson: a szalóki öböl panorámája pompás, a vasbeton duzzasztó látványa lenyűgöző, de az építményen lelakatolták az egyetlen bejáratot. A látogatóknak kialakított park viszont tiszta és gondozott, az összkép tehát kellemes, ám negyedórányi relaxáció után még az épp frissiben valamelyik nagyvárosból szabadult látogató is többre vágyik, békés, vidéki hangulaton kívül azonban mást nem nagyon talál. Csak hát a nyugalomból nagyon nehéz megélni.
origo.hu
Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter
