A nagyi ebédje

Évike gyorsan szedte a lábát, sietett haza az iskolából. Sosem állt meg a csivitelő csoportok mellett, nem csereberélgetett jelvényeket vagy reklámképeket, igyekezett minél előbb hazaérni kis lakásukba. Még csak másodikos elemista volt, de már önállóan intézkedett, bevásárolni is egyedül járt a piacra meg a sarki boltba. Az iskolatáskájában egy kis szatyrot is hordott. És külön kapukulcsa volt.
Anyja már korán elment dolgozni, takarítást vállalt a környéken meg akármilyen munkát. Ő volt a kenyérkereső, mióta a férje meghalt. Ő tartotta el az édesanyját is, a nagyit, aki a Hernád utcában lakott, egy régi házmesterlakásban. Évike hordta mindennap a nagyinak az ebédet. De az ő feladata volt a takarítás is.
Anyja csak estefelé érkezett haza, s a másnapi ebédet is elkészítette lefekvésig. Hol paprikás krumplit, rántott levest, hol zúzapörköltet vagy káposztafőzeléket készített másnapra. Amikor Évike hazaért az iskolából, kicsit rendbe szedte a lakást, kiszellőztetett, majd egy kék lábasban elvitte az ebédet a nagyinak. Az csak estefelé ette meg. Öreg volt már, motyogós öregasszony, aki imádta Évikét, az unokáját.
Anyja mára grízes tésztát főzött. Évike megpúpozta a lábast, a nagyi szereti a tésztaféléket. A hússal nehezebben birkózik meg, mert rosszak már a fogai. Évike arra számított, hogy együtt eszik majd a nagyival, aki mindig meghívja, de ő csak ritkán fogadja el. Ma lehet, hogy kivételt tesz, ezért még egy kanálnyi tésztát rakott a nagyi lábasába. Aztán egy ételhordásra használt hálóba rakta, s maga mellett lóbálva elindult vele a közeli trolimegállóhoz. Derűs őszi fényben fürödtek az utcák. Arra gondolt, elmehet gyalog is, nincs túl messzi a Hernád utca, de aztán mégis a troli mellett döntött. Sietnie kell, kismosás is vár rá, anyja már beáztatta az apróbb mosnivalót, zoknikat, bugyikat.
A sarokra érve látta, hogy feltűnt a troli, úgy gondolta, hogy ezt el is érheti, ha siet. Futni kezdett. Oda is ért a megállóhoz, s ott történt a baj. Maga sem tudja, hogyan fordulhatott elő: fel akart kapaszkodni a jármű lépcsőjén, de a vezető korán becsukta az ajtót, Évike visszalépett, kiesett kezéből az ételhordó háló, és a kerekek alá került a lábas a nagymama grízes tésztájával. Közben a trolivezető észrevette a visszapillantó tükörből a lemaradt kislányt, és megállította a járművet. De a lábast az ebéddel már nem lehetett megmenteni.
Évike nekidőlt a sarki villanypóznának, és keservesen sírni kezdett. A troli meg továbbment. Közben új utasok érkeztek a megállóba. Egyikük, egy középkorú férfi, aki nyilván munkába igyekezett, gyengédem megérintette a kislány vállát.
„Miért sírsz ilyen keservesen, kicsikém? Mi történt?” – kérdezte.
„A nagyi ebédje – mutatott Évike a szétroncsolt lábasra, amelyből kinyomta a grízes tésztát a troli nagy kereke. – Most éhen marad szegény nagymama. Pedig szereti a grízes tésztát… Mit vigyek neki?”
A férfi egy kis tétovázás után benyúlt a szatyrába, elővett egy zacskóba csomagolt valamit, és a kislány kezébe nyomta. Aztán szó nélkül felugrott a közben megérkező új járatra.
Évike szorongatta egy ideig kezében a kapott csomagot, bizonyosan élelem volt benne, talán az ismeretlen ebédje. Mi lenne, ha ezt vinné el a nagyinak? Hideg ebédet! Majd úgy tesz, mintha nagyon sietne, lerakja a konyhaasztalra, és a nagyi megtalálja, ha kimegy ebédelni.
Így is történt. Az asztalra helyezte a zacskót, aztán beszólt a nagymamának, de csak úgy félvállról, éppen csak bekukkantott hozzá.
„Sok a leckénk ma, nagyi, ne haragudj, hogy nem maradok nálad. Holnap majd korábban jövök!”
A nagymama hallotta gyorsan távolodó lépteit, örült volna, ha Évike nála marad, de hát manapság annyira megterhelik ezeket a gyerekeket, hogy semmire sem jut idejük, csak a tanulásra. Közben érezte, hogy megéhezett. Mit hozhatott neki Évike? Fiatalságára gondolt, amikor még együtt ettek a férjével, a megboldogult Ferenccel. Hogy szerette az a hasát! Megette a hideget is szívesen. Sose felejti el azokat a régi ebédeket. A zsíros kenyereket. De mi ez a csomag az asztalon? Ez lenne az unokája által hozott ebéd? Kibontotta. Zsíros kenyér! Üzenet. A megboldogultra gondolt, és amikor beleharapott, kicsordult a könnye.
Lám, milyen csodákra képes az élet…