Én Önt nagyon kedvelem, Asszonyom (bár nem ismerem), de nem tudom hová tenni, hogy hat gépelt oldalon keresztül lefasisztáz, lenáciz, lerasszistáz. Merthogy ez nem igaz. Benne vagyok a telefonkönyvben, bárki utolérhet (utol is érnek), de nagyon rosszul esik, ha ezzel visszaélnek.
Teljes munkásságomat nemes egyszerűséggel fasisztának, nácinak és rasszistának nevezi. (Indoklás nincs, a betűk ott lógnak a levegőben…) Hitem szerint szeretem a hazámat, felnézek a Szent Koronára, a Himnusz hallatán könnyes lesz a szemem, a Szeptember végén hallatán megszorítom a kispad korlátját. Újságcikkeket szoktam írni ebbe a lapba, írok erről-arról, nézetem van a világról – valószínűleg Önnek is. (Az ember már csak ilyen.) Ebből az egészből azért lett hírlapcikk, mert Ön jelenség. Vissza-visszatérő típus. Nevét nem írta a sorok alá (legritkább, hogy odaírják a kritizálók, ők ilyenek). Munkám része, hogy elolvassam, mérlegeljem még a legsandább gondolatot is. Ezért kapom a béremet.
Ha tudnék Önről közelebbit (adatokat nem adott ki Magáról), részletekről, tájékoztatnám, hogy a „fasiszta, náci, rasszista” nem azonos azzal az emberrel, aki talán Mikszáthtal, Wass Alberttel tér nyugovóra, reggel Berlioz Rákóczi-indulója ébreszti négy óra harminckor (kicsivel előbb) a Kossuth rádión. (Tessék meghallgatni, nem árt.)
Ismeretlenül próbálom Önt megnyugtatni, hogy a világot nem én, nem a hozzám hasonlók akarják sarkából kifordítani. Ők a túloldalon fütyörészik az Internacionálét. Többnyire hamisan.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
