Nyár óta sorra adják ki a felsőoktatás szereplői a törvényjavaslat elleni tiltakozó nyilatkozatokat. A tét a tanulás, az oktatás, a kutatás szabadsága és minősége, az egyetemek autonómiája – tehát a társadalom jövője. A Magyar Tudományos Akadémia tizenegy osztálya közül hét kérte a kérdés azonnali megtárgyalását, ezért az elnökség szeptember 28-i ülésén több meghívott rektor jelenlétében foglalkozott a javaslat legújabb változatával, amely szeptember 24-i keltezéssel jelent meg az Oktatási Minisztérium honlapján.
– Az MTA-nak felelőssége és kötelessége, hogy kialakítsa véleményét és hallassa szavát az ország jövőjét alapvetően meghatározó felsőoktatás ügyében. A felsőoktatás adja a tudományos utánpótlást, nem mindegy, hogy milyen minőségű lesz a XXI. század értelmisége – nyilatkozta a Magyar Nemzet Magazinnak Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke.
Az elnökségi ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy változtatásokra szükség van a felsőoktatásban, de hangsúlyozták, hogy a törvénytervezetben megfogalmazott javaslatok komoly aggodalmat keltenek, és nem fogadhatók el ebben a formában. Kroó Norbert főtitkár kijelentette: „Elfogadhatatlan az a szemlélet, amely a tudományos kutatásnak nem ad kellő súlyt, finanszírozást és képviseletet az egyetem működésében. Többen kiemelték, hogy nem indokolt a kapkodás és az elsietett törvényalkotás, mert a kétszintű képzés bevezetése másképp is megoldható. Kizárólag a magas minőséget biztosító, az autonómia sok száz éves értékeit megőrző, a kutatás bázisait értékén tisztelő, hosszú távra érvényes, megalapozott törvénymódosítást tudnak támogatni.” November 2-i ülésükön visszatérnek a kérdésekre.
– A rendszerváltozás óta négyszeresére nőtt a felsőoktatásban tanulók létszáma, a 2002. évi támogatás összege reálértékben viszont az 1991-es költségvetés reálértékének a fele – idézte a minisztérium adatait Schlett István politológiaprofesszor a tömegoktatásról és az oktatás színvonaláról tartott előadásában az ELTE-n. – El kell azonban gondolkodnunk azon, miként lehetséges, hogy ez a tervezet létrejött, és ilyen lett – hívta fel önvizsgálatra kollégáit az idén nyáron megalakult Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért (EFOK) nevű országos szervezet szeptember 10-i vitafórumán az ELTE-n, amikor még csak a tárca augusztus 14-i törvényjavaslatát ismerhettük. A minisztérium utána állt elő az újabb változattal.
– Vajon nem vagyunk-e mi is okai annak, hogy ezek a javaslatok előállhattak? – gondolkodott hangosan Schlett István. – Nem mondtuk meg a politikusoknak, hogy a felsőoktatás átalakítása, „reformja” során mihez szabad hozzányúlniuk és mihez nem. Ezt szeretné most megtenni az egyesület. De „az erő tojik az okoskodásra” – idézte Zrínyi Miklós Török áfium ellen való orvosság című híres művében megjelenő olasz közmondást. [Kissé enyhítettük Kovács Sándor Iván klasszikus, vaskosabb fordítását.] – Nem hiszem, hogy nekünk újabb elemzéseket kellene közzétenni. Ezek leperegnek a címzettekről. Tapasztalhattuk: a politikusok a politikai marketing eszközeivel élnek. Mi tiltakozunk, a minisztérium közli, hogy mindenben egyetértünk. Vagy az egyik variációból kivesznek néhány elemet, a kettővel későbbibe visszacsempészik. Etetnek és altatnak bennünket. Ha bevesszük az altatót, az a mi felelősségünk. Nekünk is politikai eszközöket kell választanunk, de nem pártpolitikaiakat. Demokratikus társadalomban léteznek a pártpolitikának korlátot állító ilyen eszközök.
Ugyanezt hangsúlyozta Schlett István már 2003 novemberében, azután, hogy az oktatási tárca tavaly nyáron először tette közzé egy „operatív bizottság” által névtelenül kiadott vitaanyagot. A politológus politikai vitát kezdeményezett – de figyelmeztetése nem talált erős visszhangra. Pedig nem „a pártpolitikai csetepatékra szűkített” vitára hívott fel, hanem „eredeti értelmében értendő politikai párbeszédre közjóról, közérdekről, értékekről, normákról, eljárásmódokról”. A felsőoktatás kérdéseit ugyanis „a társadalom és nem csupán egy szakma problémájának” tartja. Alapkérdéseket vetett fel, értékekről és elvekről akart vitát gerjeszteni. Arról, hogy mi az egyetem, mit jelent az univerzitás eszméje, és hogy milyen társadalomban akarunk élni. Kimutatta, hogy a minisztérium által kiadott koncepció „erőteljesen redukált egyetemfelfogásra épül, végtelenül elszegényített egyetem képét vázolja fel elérendő célként”, és „egyetlen elvre, egyetlen logikára redukált társadalomképet” rajzol fel. Elemezte „az állami kényszereszközökkel végrehajtott piacosítás paradoxonát”, és megállapította: magánügy vagy társadalomelméleti vita tárgya lehetne az a vélekedés, hogy „a társadalom egyetlen srófra jár”. „De csak addig, amíg egy ilyesfajta felfogás nem a közösség egészét érintő politikai döntés kiindulópontja. Amikor az állam kényszerítő hatalmával az egyetemet a felsőoktatási-akadémiai szféra saját elvei és saját logikája helyett a piaci elvek és logika szabályai szerint akarja átszervezni és ezáltal minőségét alapvetően megváltoztatni, az már nem magánügy, nem is társadalomelméleti vita tárgya.”
Vajon hányan olvasták az oktatási tárca, a Tisztelt Ház képviselői és felelős értelmiségiek közül Schlett Istvánnak az interneten is megtalálható tanulmányát, amelyben mindez világosan kifejtve megtalálható? A „felvilágosult ész” esete a felsőoktatással című írást? Vagy a Védegyletnek az egyetemi autonómia fenyegetettségéről szóló tanulmányát?
Azután eltelt egy év, és a „vitaanyagból” törvényjavaslat lett. Ezt is a nyár közepén adták ki, amikor szinte mindenki szabadságon volt az egyetemeken.
*
„A törvény előkészítésének folyamata mindvégig sértette a demokrácia alaptörvényét, amely így szól: semmit rólunk nélkülünk. Tartalma: az egyetemi autonómia felszámolása (államosítás), a tudásátadás folyamatának az üzleti adásvétel mintájára elképzelt és a munkaerőpiac igényeihez igazított szabályozása (piacosítás). Az eljárás statáriális: a védelem tanúit nem hallgatták ki, a végrehajtásban gyorsított ütemet diktálnak, jogi szőrszálhasogatásra, szakmai körülményeskedésre nem jut majd idő.”
Lányi Andrásnak, az ELTE docensének, a Védegylet egyik alapítójának Államosítás és piacosítás a felsőoktatásban című írásából idézünk. Schlett Istvánnal és Keszei Ernő kémikus egyetemi tanárral ő tartott vitaindító előadást az idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem májusi vitafórumán. Itt merült fel az a javaslat, hogy hozzanak létre országos egyesületet a teljes magyarországi felsőoktatás és kutatás képviseletére. Az egyesület júniusban létrejött, honlapján megtalálható a felsőoktatás átalakítására vonatkozó összes lényeges dokumentum, köztük a sokat emlegetett bolognai nyilatkozatnak, azaz az európai egyetemek Magna Chartájának a szövege is. Az egyesület különböző egyetemekről érkezett tagjai szeptember 10-én találkoztak az ELTE-n. (Akkor még csak a törvényjavaslat augusztus 14-i és korábbi változatait ismertük.)
Az Oktatási Minisztérium közleménye szerint a tárca „nyitott a javaslat felsőoktatási fórumokon való megvitatására”. A fórumra meghívták Magyar Bálint minisztert. Nem ment el.
Pedig nagy szükség lett volna széles körű érdemi vitára már korábban is, mert amint ezen a legutóbbi fórumon Zlinszky János profeszszor, volt alkotmánybíró kijelentette: az augusztus 14-i törvényjavaslat – úgy, ahogy van – ellentétes az alkotmány szellemével. Ellentétes a felsőoktatási törvényben megjelenő három alapvető szabadsággal: a tudós kutatási-oktatási szabadságával, a tudomány szabadságával és az univerzitás autonómiájával.
– A politikának szolgálnia kell az oktatást és a kutatást, nem a fejére ülnie. Ez a szolgálat azonban teljesen hiányzik a törvényből. A felsőoktatás a modern életre tanít, de azzal, hogy kiművelt emberfőket képez, nem a pillanatnyi piaci helyzethez igazít embereket – hangsúlyozta Zlinszky professzor.
– Nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is szólni, hogy eddig és ne tovább! Ha ez nem használ, a magunk törvény adta civil lehetőségeivel kell élnünk – így Keszei Ernő vegyészprofesszor.
– A „felvilágosult ész” rohamcsapata azért tűnik ellenállhatatlannak, mert nincs ellenállás. Ez az erő gyenge, valójában pártpolitikai támogatottsága sincs. Ha képesek vagyunk a nyomásgyakorlásra, ez gyorsan kiderül. Erőt kell tehát mutatnunk az alkotmányban rögzített politikai eszközök segítségével – utalt vissza Schlett István a Zrínyi-idézetre.
Vajda Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem docense vetette fel: a javaslat készítői angolszász példákra hivatkoznak, de megfeledkeznek arról, hogy mi egészen más körülmények között élünk. Feltette a kérdést: mitől lesz versenyképes az általuk elképzelt egyetem? Attól, hogy ugyanolyan, mint a többi? Ez épp felszámolja a versenyt, és a versenyképesség megszűnéséhez vezet az is, ha megszüntetnek egy sor vonzó szakot. Szilágyi Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense arról beszélt: foglalkozni kellene a bolognai folyamat tartalmával is. Semmire sem jut külföldön a magyar diák, ha a minisztérium heti 20–22 órát, félévenként nyolc tantárgyat engedélyez. Franciaországban például heti 35 óra a kötelező, és tizenkét tantárgyat kell tanulnia az egyetemistának. Arra figyelmeztetett: katasztrofális az idegennyelv-oktatás helyzete. Hogyan akarnak idegen nyelvű doktori programokat szervezni, ha a diák csak magyarul ért?
Erős hangsúlyt kapott az a kérdés: vajon hajlandó-e támogatni a magyar kormány a Szlovéniából, Szlovákiából, Burgenlandból hozzánk érkező magyar ajkú diákokat, akiket az itthoniakkal azonos jogok illetnek meg az Európai Unióban. Teszik-e most ezt, amikor kötelességünk magyarul tanítani, mert a határon túl nem tudják ellátni a magyar nyelvű képzést. Ez is politikai kérdés, a szónak Schlett István által idézett eredeti értelmében. Mindenki egyetértett abban, hogy a szabad vándorlást lehetővé tevő, kreditgyűjtő rendszerbe kell illeszkednie a hazai felsőoktatásnak, nem agyonszabályozott, spanyolcsizmában bicegő törvényt kell alkotnia.
A Magyar Rektori Konferencia tagjai augusztus 27-i közleményükben kimondták: szükségesnek tartják a törvénytervezet „új szemléletű és szerkezetű újrafogalmazását, formai követelményekben a jelenleginél lényegesen magasabb igényesség biztosítását”. A minisztérium nyilatkozatával ellentétben a korábbi változatot sem fogadták el, tíz súlyos kifogást emeltek ellene.
Az ELTE egyetemi tanácsa szeptember 2-i rendkívüli ülésén kiadott állásfoglalásában megállapította, hogy az augusztus 14-i tervezet „nincs összhangban az európai egyetemek Magna Chartájában rögzített értékekkel. A feladat jelentőségéhez méltatlan a tervezet alacsony színvonalú stílusa, a megfogalmazások és megállapítások pontatlansága és pongyolasága, különös tekintettel a jogi terminológia következetlen és helytelen használatára.” Az egyetemi tanács ezért szükségesnek tartja a tervezet „teljes tartalmi, szerkezeti, jogi és fogalmazási átalakítását, mert az jelenlegi formájában nem alkalmas az Országgyűlés elé terjesztésre”.
Az ELTE-n szeptember 10-én tartották meg az egyetem 370. tanévnyitó ünnepségét. Klinghammer István rektor a névadó Eötvös Loránd sorait ajánlotta a közösség figyelmébe: „Világunk és sorsunk formálásában meghatározó szerepet játszik a tudomány mint az ismeretlenben való tájékozódás stratégiája.” „A politikai vitának a Parlamentben arról kell szólnia – folytatta –, hogy mit kell átalakítani a felsőoktatásban, hol érdemes megtartani azt, ami van. Hamis a politikai indíttatású modern kontra konzervatív megközelítés, hamis a finanszírozás-központú állami és »költséghatékony« magán szembeállítása is. A mai magyar felsőoktatásban egyszerre van szükség megőrzésre és gyökeres átalakításra és főleg radikálisan több anyagi ráfordításra. A finanszírozásban pedig az államnak kell élen járnia.”(Különös, hogy az oktatási tárca „bünteti” azt az egyetemet, ahol a minősített oktatók – akadémikus, nagydoktor, egyetemi tanár – száma az országos átlag kétszerese, tehát a bérköltsége is nagyobb. A mai oktatási tárca vezetői közül senki nem jelent meg ezen a tanévnyitón.)
Az EFOK szeptember 10-i közleményében tiltakozott a felsőoktatás önkényes átalakítása ellen (lásd: keretben). A gödöllői Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán a vezető oktatói és kutatói fórum tagjai szeptember 13-i ülésükön „egyhangúan tiltakoztak a törvényjavaslat jelen formában való tárgyalása és az egyetemi autonómia felszámolása ellen”.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete harminc kifogás alapján parlamenti vitára alkalmatlannak tartotta a javaslatot.
– Alapvetően ellentétes az alkotmány szellemével, az államháztartási és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénnyel. Végigvonul rajta az oktatók és kutatók iránti bizalmatlanság, elfogadhatatlan, hogy határozott időre akarja alkalmazni az oktatókat – sorolta ellenvetéseiket Kis Papp László elnök, a Műegyetem tanára. Őt is meghívták a kodifikációs bizottságba. Három ülésen jelen volt, végighallgatta a kifogásokat, de amint mondta, azokból egy szó sem jelent meg a törvényjavaslatban.
A tárca valódi szándékairól sokat elárul a kormány által a nyáron elfogadott irányelvek gyűjteménye, érdemes tehát oda visszalapozni. Ismét Lányi András említett írásából és az új felsőoktatási egyesület szeptember 10-i fórumán részt vevők hozzászólásaiból idézünk. Hangsúlyozzuk, mielőtt a minisztérium minket is megdorgál: tudjuk, hogy a legújabb változatban már nem minden jelenik meg ezekből az idézetekből, de tanulságosak.
A nyári program, amint a törvényjavaslat legújabb változata is, 2006-tól csak lineáris ciklusos képzésnek (3+2) megfelelő programokat engedélyez. De hogy ez érdemben, tartalmilag hogyan valósul meg, azt még az egyetemek oktatói sem tudják. A bolognai nyilatkozatból nem következik a 3+2 kötelező bevezetése. „Elegendő lenne annyit mondani – amint Kabai Péter, az új felsőoktatási egyesület titkára írta –: bármely felsőoktatási intézménynek joga van B. Sc. [három év után] diplomát kiadni annak a hallgatónak, aki legalább 180 kreditet ért el az intézmény által meghatározott képzési keretek között. Bármely hallgatónak M. Sc. diploma [ötévi tanulmány után] adható, ha 300 kreditet, illetve ha a B. Sc. diploma megszerzése után 120 kreditet ért el az intézmény által meghatározott képzési keretek között. Ez ilyen egyszerű. Nagyon sok papírt megspórolna az ország, ha nem kellene a Magyar Közlönyben szabályozni mindazt, ami az egyetemek dolga.”
Hogy Magyarországon miért sietnek a 3 + 2 törvénybe foglalásával, arra rávilágít az oktatási és a pénzügyi tárca vezetőjének júniusi, húsz évre titkosított előterjesztése a kormány számára: „A kétciklusú képzés bevezetése fokozatosan átalakítja a felsőoktatás szakmai struktúráját. Figyelembe véve, hogy az alapképzésből kilépő hallgatók mintegy fele folytatja tanulmányait mesterszinten, a hallgatói összlétszám változatlan bemenet esetén 4-5 százalékkal csökken… Összességében az új képzési rendszer 2004. évi árszínvonalon számítva mintegy 14 milliárd forint megtakarítást eredményez.” Tehát fő a megtakarítás, és előre eldöntik, hogy a hallgatók fele megy majd mesterszintre tanulni. Ők vajon mit szólnak ehhez?
„Kimenetvezérelt és kompetenciaalapú képesítési keret váltja fel a jelenleg hatályos képesítési követelményeket.” (Figyeljünk a megfogalmazásra.) Teremnek új hivatalok: Nemzeti Bologna Bizottság, a legújabb változat szerinti Felsőoktatási Regisztrációs Központ, és ezek költségei mind az oktatási tárca költségvetésében jelennek meg. Pluszpénzek – bürokráciára.
Figyelemre méltó, hogy a Magyar Bálint megbízásából a reformot előkészítő operatív bizottság, majd az azt megvalósító Nemzeti Bologna Bizottság elnöke Dinya László. Dinya László 1995 és 1998 között felsőoktatási helyettes államtitkárként készítette elő az egyetemi kényszerintegrációt. Ma rektorhelyettese annak a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolának, amely 2003. szeptember 1-jén vált ki, dezintegrálódott a gödöllői Szent István Egyetemből. Integrációs hivatalnokként azt ígérte, hogy „az integráció lesz a felsőoktatás utolsó tesztelése” – mondja Kabai Péter.
„A szakmai szervezeteknek, munkaadóknak hangsúlyosabb szerepet kell játszaniuk a képzési programok kialakításában.” Itt a munkaerőpiac szereplőiről, az ő beleszólási jogukról van szó. Holott a sokat emlegetett bolognai nyilatkozat, azaz a Magna Charta Universitatum azt mondja ki: „A kutatás, az oktatás, a képzés szabadsága az egyetemek életének alapelve; az államhatalomnak és az egyetemeknek saját illetékességükön belül biztosítaniuk kell ennek az alapvető követelménynek a tiszteletben tartását. A türelmetlenséget elutasító, a párbeszédre mindig kész egyetem a tanárok és diákok együttműködésének kivételezett helye.” Tehát a tanárok, a tudósok döntik el, hogy mit kell tudni, nem a politikusok vagy a gazdaság szereplői. A minisztérium viszont úgy osztja el az állami támogatást az intézmények között, „hogy az szolgálja a gazdasági versenyképesség fokozását”. „Így lesz a tudomány a teológia egykori szolgálójából, állami közvetítéssel, a gazdasági verseny szolgálójává.” A képzési programok engedélyezésével kapcsolatban megjelenik a „gyorsított eljárás” kifejezés. „Hová ez a nagy sietség? Mit szolgál a rögtönítélő bíráskodás, ha nem az intézmények tökéletes kiszolgáltatását a szakok és egyetemek életéről-haláláról gyorsított eljárásban rendelkező hatalomnak?”„Az esti és levelező képzés indításának feltételéül távoktatásra is alkalmas tananyagnak kell rendelkezésre állnia.” Kérdés, hogy a távoktatás alkalmas-e a tudás átadására? – teszi fel a kérdést Lányi András, és meg is válaszolja: „A tudás az a többlet az információhoz képest, ami se számítógépen, se postagalamb útján nem továbbítható, és nem tölthető le az adatbázisokból, mert csak a megértésre szövetkezett személyek együttműködése során sajátítható el.”
A felsőoktatási intézmény alapításának szabályait a törvényjavaslat alacsonyabb szinten, egy majdani kormányrendelettel szabályozza, tehát az nem kerül se a parlament, se a nyilvánosság elé. Hogy mi lesz benne, azt még senki nem tudja! Felsőoktatási intézményt bárki alapíthat, legyen egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság tagja. Csakhogy ezeknek a formációknak a nyereség a céljuk. Nem valószínű, hogy a befektető, aki „iskolát, egyetemet, kórházat üzemeltet szép hazánkban, ha majd választania kell a szolgáltatás minősége és a saját haszna között”, az előbbit választja.
A tárca, úgy tűnik, ragaszkodik ahhoz, hogy az egyetem fenntartásával, működtetésével kapcsolatos hosszú távú döntéseket a szenátus fölé rendelt irányító testület hozza meg. A miniszter által kinevezett tagjainak száma a legújabb változatban kevesebb lett, de még így is sok. Ez az irányító testület még „a felsőoktatási intézmény gazdaságtalan tevékenységének megszüntetését” is elrendelheti.
„Az állami egyetemek irányítását tehát a hallgatók és oktatók által választott, választóinak felelős testülettől a mindenkori kormányzó párt bizalmát élvező kinevezett tisztségviselők veszik át, akiknek feladata az intézmény költséghatékony működtetése és a népgazdaság, bocsánat, a piacgazdaság igényeinek kiszolgálása lesz” – vonja le a végkövetkeztetést Lányi András. Ezzel szemben mi áll a Magna Charta Universitatumban?
„A földrajzi helyzetből és a történelmi hagyományokból fakadóan különbözőképpen megszervezett társadalmakon belül az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai és gazdasági hatalomtól függetlennek kell lennie erkölcsi és szellemi vonatkozásban egyaránt.”
– A törvényhozás folyamatának megcsúfolása az a bújócska, amit az egymást követő tervezetek készítői játszanak velünk. Meddig bírjuk még társadalmi munkában olvasni újabb, bikkfanyelven írt paragrafusaikat? Észrevesszük-e, hogy most éppen hová rejtették el azt, ami ellen legutóbb tiltakoztunk? Hányféle akna van még elrejtve a szövegben? – teszi fel a kérdéseket Lányi András. – Nem vesszük észre, nem is vagyunk rá kíváncsiak. Elutasítjuk az „egész folyamatot”. És a szövegből sugárzó mentalitást: mi nem a munkaerőpiacra termelünk munkavállalókat, hanem tudományosan képzett embereket nevelünk az országnak. A törvényjavaslat szövegén, minden változatban két vezérmotívum uralkodik. Az egyik az állam elszánt igyekezete, hogy a felsőoktatási-kutatási szféra költségeit tovább csökkentse, illetve megossza magánbefektetőkkel, a diploma valóságos értékére való tekintet nélkül. A másik a vakhit a piaci viszonyok és mechanizmusok mindenhatóságában, amelyeket menedzserprófétáikkal együtt, nem éppen spontán módon, de igenis állami erőszakkal kell ráerőltetni az egyetemekre.
Tudósok összefogása
Ez év júniusában megalakult az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért (EFOK) elnevezésű szervezet. Az EFOK politikai pártokról és a mindenkori kormánytól független fórumot biztosít a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók számára. Célja a magyar felsőoktatás színvonalának magas szinten tartása, a magyarországi alapkutatások támogatásának jelentős növelése.
Az egyesület elnöke Horváth Zalán fizikus, egyetemi tanár, akadémikus (ELTE). Alelnökök: Laczkovich Miklós matematikus, egyetemi tanár, akadémikus (ELTE), Hörcher Ferenc egyetemi docens (PPKE). Titkár: Kabai Péter tudományos főmunkatárs (Széchenyi István Egyetem, ÁOK, Gödöllő). Kincstárnok: Vajda Zsuzsanna egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem).
Az EFOK tiltakozó nyilatkozata
(Részletek)
Mi, az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért [EFOK] által szervezett 2004. szeptember 10.-i tiltakozó fórum résztvevői: oktatók, kutatók és hallgatók felemeljük szavunkat a kormány szeptemberben parlament elé terjesztendő felsőoktatási törvénytervezete ellen. Belátjuk, sőt igényeljük a felsőoktatás megújítását, törvényi szabályozásának átalakítását, de a tervezet jelenleg általunk ismert formájában elfogadhatatlan számunkra. Az alábbiakban a szövegtervezet legfeltűnőbb pontatlanságaira, fogalmi tisztázatlanságaira és stratégiai hibáira hívjuk fel a döntéshozók figyelmét.
1. A törvényjavaslat (a továbbiakban ftv) ellenkezik az alkotmányban biztosított alapszabadságokkal. Alapfelfogása, tartalma szemben áll az oktatás, kutatás, művelődés szabadságával. (…)
2. Hiányoznak a tervezet társadalomelméleti alapjai. Az ftv kiszolgáltatja a felsőoktatást a piac mechanizmusainak anélkül, hogy biztosítékot nyújtana arra, hogy a piaci igényekkel szemben is garantálja a hagyományos felsőoktatási funkciók (a társadalmi tudás átörökítése, oktatás, kutatás) ellátását. (…)
3. Sérül az autonómia elve. Az ftv hivatkozik az európai egyetemek Magna Chartájára [a bolognai nyilatkozatra], egészében azonban ellentmond neki. (…)
4. A tervezet nem liberalizál, hanem központosít. (…) Ma a felsőoktatási intézmények létesítése a parlament hatáskörébe tartozik. Ha az Országgyűlés elfogadja a jelenlegi törvényt, ezt a jogát a mindenkori kormányra, a miniszterre és az általa létesítendő szervre, a Felsőoktatási Hivatalra ruházza át. (…)
5. Felmerül a magánosítás mint a közkincs elherdálásának lehetősége is. (…) Ellene vagyunk annak, hogy az állami oktatás lehetőségét biztosító közvagyont, egyetemeinket és főiskoláinkat kivásárolhassák, elidegeníthessék. Ezt az új szabályozásnak meg kell akadályoznia.
6. Az ftv tervezete kaotikusan átalakítaná a felsőoktatási szakstruktúrát, azt feltételezve, hogy az egyetemeknél jobban tudja, mit és milyen arányban kell oktatniuk. (…)
7. Csökkenti az akadémiai életpálya vonzerejét a fiatal tehetségek számára. A határozott idejű kinevezés kiszolgáltatott helyzetbe hozza az egyetemi oktatókat, veszélyezteti az oktatás színvonalának megőrzését, és ellentétes az egyetemi hagyományokkal. (…)
8. Átgondolatlan a 3 + 2-es képzési forma törvényi szabályozása is. (…) Ezt kötelezően előírni nem szabad. Átfogó törvényben nem lehet pontosan meghatározni az egyes szakok és tudományágak belső logikáját és oktatási módszertanát sem, így az előírás dogmatikussá és élettől idegenné, merevvé tenné a felsőoktatás színes és plurális világát.
9. A tervezett ftv csökkenti az egyetemi képzésben részt vevő hallgatók számát, és rontja a beiskolázott hallgatók továbbtanulási esélyeit. A jelenlegi ötéves képzési rendszerben a hallgatók tanulmányaik végén a világon mindenütt elfogadott mesterdiplomát kapnak. A kormányzat terve szerint a jövőben a hallgatók fele nem tanulhat tovább mesterszinten, és be kell érniük egy kisebb értékű B. Sc., B. Ac. stb. oklevéllel. A tárca a remélt milliárdos megtakarítás érdekében rontja a hallgatók esélyeit. Helyesebb lenne a hallgatókra bízni a döntést. (…)
Hosszú távú, pártpolitikai érdekeken túlmutató törvény kell, vagyis megegyezés az oktatáspolitika és a társadalom, a tárca és a felsőoktatási intézmények, a kormánypártok és az ellenzék között.
(A két és fél oldalas teljes szöveg olvasható az egyesület honlapján: http://efok.mrginfo.com, és ugyanitt lehet jelentkezni az egyesületbe.)
Továbbiak a 25–27. oldalon
