Gyurkovics Tibor: Legyen szellemi béke

Stefka István
2004. 10. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ön szerint nagy baj az, ha nem egységes az írótársadalom?
– Az író azért író, hogy különbözzön, akkor eredeti. De van valami fölső rendezői elv, ami nem más, mint a nemzet kultúrája, szelleme. Nem arról van szó, hogy mindenki egyformán gondolkozzék, de abban a kérdésben egyet kell érteni, hogy a magyar nemzetnek kulturálisan, anyagilag, politikailag fenn kell maradni minden áron. Ez a tét.
– Ez a fokú széthúzás, úgy tetszik, már a nagy múltú írószövetség létét is veszélyezteti. Egyesek úgy gondolják, hogy szét kell verni a szervezetet.
– Ez régi gondolat. Amíg megvolt a „kellő elnyomás”, addig összetömörült az írótársadalom. A szabadság ürügyén azonban olyan rendszerváltozás készülődött, ami megosztotta az erőket. Már az 1980-as évek végén összehívott közgyűlés után létrehoztak egy úgynevezett Lépcsőházi Társaságot, amelyet elsősorban liberális szellemű írók mozgattak.
– Mi volt a céljuk?
– Az, hogy a hangsúlyosan nemzeti jellegű írószövetség liberalizálódjék. Gondoljunk bele, a régi írószövetség tagja volt Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Németh László, Tamási Áron, tehát az írótársadalom krémje. De ezeknek mindegyike vallotta, képviselte a nemzeti szellemet.
– A liberálisok miért nem vállalják?
– A liberalizmus más tőről fakad. A lényeg a különállás. Az úgynevezett – idézőjelben mondom – másság, a meghasítás. Ez már akkor működött. „Máma már nem hasad tovább” – jó lenne József Attila szavaival reményleni. Ám vannak, akik hasítanak. Nem bírnak magukkal. Mohók. Hatalom, dicsőség, pénz. Ennyi a háttér. Másképp biztosan össze kellene fogni. Konczek József jó költőnk írja a minap Balassi-strófájában: „Hát nem egymás ellen, / hanem, ha jő ellen, / Bánatára vívódjunk, / Hitünkért vitézül, / Láthatván, mi készül, / Szorítjuk meg két kardunk, / Trombita hol harsog, / Így magyari társot / Egymásban csak találjunk.” Csakhogy manapság „az ellen” nem kívül van, hanem idebent. Olyanok, akik nem vállalják magyar identitásukat. Ennek szerteágazó okairól nincs mit mondani – köztudomású. Én sosem akartam meghasítani a magyar irodalmat.
– Sok író kilépett az írószövetségből. Miről van szó: pénzről, székházról, üzleti kapcsolatokról?
– Ez a folyamat 15 esztendeje tart. Pénzről, kitüntetésekről, sikerről van szó.
– Ehhez miért kell szétverni az írószövetséget?
– Azért, mert az írószövetség nem az ő elképzeléseik szerint szerveződött. Jó részük félig Nyugaton, főként Németországban élő, az Egyesült Államokba ingázó magyar írókból áll. Szervezetük egy kozmopolita szemléletű irodalmi társaság, amelynek tehertétel a nemzetiszín. Képviselőik nagy része ösztöndíjas író. Úgy maradtak fönn, mint lappangó antikommunisták, akik Aczél György titkos vagy nyílt ösztöndíjával próbáltak extra Hungariam módján élni. Ők a magyar irodalom fő csapását, a nemzeti érzületet elavult, múlt századi visszfénynek tartják.
– A Magyar Írószövetséget pedig egy rákosista, kádárista, nehezen megreformálható szervezetnek tekintik.
– Itt jön a csúsztatás. Mert a kádárista előnyöket használták fel arra, hogy a rendszerváltás révén ez a bizonyos szuperliberális irányzat érvényesüljön. A mai politizálás mindenre választ ad. Éppen a Magyar Nemzetben jelent meg nemrégiben professzor Lovas István atomfizikus – nem bölcsészelme – írása. Megírta, hogy hol szakadt ketté az ország. Bebizonyítja, hogy a hasadás az SZDSZ közreműködésével történt. Az első rendszerváltó négy évben csak azt lehetett hallani, hogy Antall József a keresztény kurzus képviselője, a Horthy-rendszer visszaidézője. S ezt nyomták, préselték bele az emberek agyába oly annyira, hogy a parlamentáris demokrácia, amely tiszta lapot nyithatott volna, lejáratódott.
– Miért nem jelennek meg jelentős, a társadalmat érintő, korszakalkotó művek? Hiszen annyi minden történt.
– A jó magyar irodalomban – a legkülönbözőbb stílusban, formában – ma is benne van válságunk kora. Azért látszik szárnyszegettnek a mai híradás, mert az irodalmat nem az eszme, hanem a pénz kommunikálja. Ez az új demokrácia. Neodemokrácia.
– Visszatérve az írószövetségre, azt is mondják, a szervezet gyakorlatilag elviszi az állami támogatásokat, a Szépírók Társaságának pedig vállalkozóktól, bankoktól kell pénzt kérniük a működésükhöz. Miért nem fordulnak önök is vállalkozókhoz, bankokhoz, hogy valamivel jobban éljenek kiskeresetű írótársaik?
– A kunyeráláshoz, a kolduláshoz nem biztos, hogy mindenkinek van gusztusa, ez az egyik ok. A másik, hogy a mai pénzügyi világ sokkal inkább hajlik arra, hogy a kozmopolita kultúrát támogassa, mintsem a nemzetit. Senki sem szereti, ha esetleg viszszautasítják vagy megalázzák.
– Mi a tét A hét végi közgyűlésen?
– Az, hogy az írószövetség képviselje a legmagasabb szinten és a legnagyobb létszámban a magyar írókat, a nemzeti szellemű irodalmat. De hozzátenném, hogy soha nem értettem, ha az egyik író a másikat támadja. Ezt nem tudom elfogadni. Mivel az ország helyzete is válságos, ezért a legfontosabb az, hogy valamiféle szellemi, írói béke legyen. Amikor a Magyar Írók Egyesületét megalakítottam, a jelszavam egy középkori mondás lett: Treuga dei, azaz Isten békéje. Ezt mondom most is. Olyan szellemi élet szükséges, amelyben a tehetség érvényesülhet. Azt el kell ismerni, hogy 1956 óta a döntő időszakokban mindig az írószövetség képviselte azt a nemzeti erőt, amelyik megmutatkozott Kádárékkal, Aczélékkal, a külföldi befolyással szemben. Most is erre van szükség. Ugyanolyan veszélyes a pénz befolyása, mindenhatósága, mint ahogy volt a szovjet és a kommunista ráhatás. Az együttes fellépést csak akkor lehet elérni, ha megbecsüljük egymást. A magyar irodalom, a szellemi élet mindig akkor érkezett el a magas pontjára, amikor a legjobb erők összefogtak, egyesültek. A Nyugat volt az a klasszikusan nagy folyóirat, ami erre jó példa. Mert a magyar szellem, Adyval az élén, Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Tóth Árpáddal és Juhász Gyulával megtalálta a maga egységét a magyar zsidósággal együtt. Ezt perdöntőnek tartom. Mivel ott volt mellettük Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, ott volt Szép Ernő, Bródy Sándor és a jobbnál jobb írók. Most, ha ebben a kis országban nem fogunk össze nemzeti érdekből, akkor itt örök acsarkodás, meghasonlás, féltékenység lesz székházvitával, pénzvitával és azzal, hogy ki menynyit érdemel.
– Mit gondol, lesz párbeszéd, folytatódhat az Irodalmi Kerekasztal?
– Egy biztos: dinamizálni kell az írószövetséget, megdermedt struktúráját valódi élettel kell megtölteni, bevonni a munkába a határon kívüli írókat, és nem vasútjegyekkel sértegetni. Ám mindenképpen megadva azt a tisztességet, hogy az írószövetség, amelyben otthonra lel az igazi tehetség – függetlenül az ármánykodóktól, sebesektől és zsebesektől, izgágáktól és pénzügyi robbantóktól – „Így magyari társot / Egymásban csak találjunk.”
Agyő! Ifjúság, jövel!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.