Hogyan legyél humoralista (56.)

Dr. Korzenszky Richárd atya 2002-es Tihanyi Kalendáriumával már nem „bajlódok”, így is hátra van még a megjelent naplójegyzetekből 56 oldal… (érdekes, hogy sorozatomnak a sorszáma is most pontosan ugyanannyi.) 2002. február 19. (Hiába 2003-as már a kalendárium, az előző évet rögzítheti csak értelemszerűen…) Az ősszel ültetett fák megeredtek: élnek a rügyek! A vadkörték is, a termő gyümölcsfák is – itt megszakítom Richárd atyát Richárd atyával… 2004. júliusi Új Ember-beli esszécikkében írja (Az európaiságról – Szent Benedek ünnepén) …Számomra a tihanyi alapítólevél európaiságunk és magyarságunk jelképe: a nemzetek, népek fölött átívelő európai kultúrát jelentő latin szövegben megjelennek első magyar írott szavaink: fuk, kurtuelfa… (a fok – Sió-fok, a körtefa…). Csak a füge nem óhajt még mozdulni. Biztos hideg még neki az idő. Odalenn a Rege udvarban megnyesték a szederfákat. Az egyik – a cukrászda melletti – beteg, pudvás, ki kell vágni. Sajnálom. Mennyi időbe tellett, amíg ekkorára megnőtt! S mennyi kell majd az utódjának. Azt nem fogom ekkorának látni: én előbb köszönök ki ebből az életből. (Itt megint megszakítom… most már van „bátorságom”, hogy – bár már asszociálva – visszamenjek a kalendáriumban január 18-hoz.) Péntek van, este, tíz óra is elmúlt már. Most jöttünk föl a farsangi bálból, az egyházközség mulatságából… Sütemény, bor, sör – jó hangulat, tánc: édesanyámat fölkérik táncolni… Nyolcvanhetedik évében, apám nyolcvannyolcadikban… Táncolnak… Anyám csípőprotézissel… Szívszorítóan szép. Kijönnek a könnyeim. Fényképet csinálok, a kábeltévé fölveszi… nem tudok mit mondani… Együtt lenni az emberekkel örömben-bánatban: valahogyan ez volna egy lelkipásztor feladata… Február 16. …Délután temetés Vörösberényben: Halmos Ábel (Emil) rendtársunk, volt diákom édesanyját 76 évesen elütötte az autóbusz, miután Veszprémbe bekísérte idős, beteg férjét a kórházba. Szép számban együtt vagyunk bencések. Meg nagyon sok gyászoló: tanárnőt temetünk. Február 19. Ma, kedden megérkezik Ábel édesapjának gyászjelentése. Szombaton temettük a mamát, vasárnap meghalt kórházban a papa… Február 22. Péntek …Most vágják ki a szederfát a Rege épülete mellett. Nagy kosaras darus autó az udvarban, a kosárban két ember dolgozik. Motorfűrész berreg. Borús az idő, hűvös szél fúj. Fogy a fa, ahogy hasítja a fűrész az ágakat. Én meg a rigókra gondolok, a tavalyiakra meg a jövő éviekre… Mikorra lesz újra ekkora árnyék, ilyen lombkorona? Az élethez idő kell. Március 6-án, szerdán indultam el Németországba. Életstílusok… Mit tud adni a monasztikus szerzetesség a mai világnak? Az Audi-AG – az Audi-gyár a helyszíne az első napi tanácskozásnak, kiszélesített hallgatósággal… Valami kimondhatatlan kontraszt: a középkori templom, szárnyas oltár (az ingolstadti münster) és az Audi hatalmas üvegpalotái… Konferenciatermek, büfé, ruhatár, csillogóra fényezett autók a nagy belső térben, fák – hatalmas dézsában – a fedett, udvarszerű hatalmas csarnokban. „A kvadratúra fejlődése” – mondja nekem a Muri Gries-i apát, Benno Malfer… De nem a beteljesedése! – válaszolom. A konferenciateremnek „apszisa” van, mintha egy kápolna volna. Függőleges üvegcsíkok félköríve, kör alakú világítógyűrű az előadó fölött, mintegy megkoronázva a beszélőt… Rövid bemutatás a csoportnak, majd négy részletben indulunk… van, aki a „múzeummal”, van, aki a „produkcióval” kezdi… Fejhallgató rajtunk, zaj van a szerelőcsarnokban… Furcsa, sokkarú, tapadókorongokkal ellátott robot emeli föl az üveg mögött az egymásra rakott lemezek közül a legfölsőt, s rakja tovább, három-négy mozdulat, s máris préselve látjuk, néhány méter után már fölsejlik, hogy egy autó teteje lesz belőle. Ember sehol… Pontosabban: a futószalag mellett, meghatározott és pontos sorrendben, ahol figyelik a gépeket, s ha éppen be kell avatkozni, hát teszik a magukét. Több ezer méteres futószalag, pontosabban: felülről függesztett darabok, elemek – gyerekkorom emléke, hogy a disznót a húsgyárban fölakasztották valami sínre, s úgy lógatva lökték tovább, míg a végén szétdarabolva csülök, sonka, karaj, kolbász lett belőle. Ez éppen a fordítottja: innen-onnan különféle alkatrészek csatlakoznak be, s a végén lesz belőle egy jármű, aminek „érték-architektúrájáról” hallhatunk előadást. Tervezni kell: legalább huszonöt évre. Az ötlettől öt év a termelésig (meg kell csinálni a különféle gépeket, robotokat is), majd legalább hét éven keresztül gyártani kell – ez már tizenkettő. S a legutolsó autó, ami a futószalagról legurul, tizenkét-tizenhárom évig lesz üzemben: addig a gyárnak felelőssége van azért, amit előállított… Újra és újra belémhasít: mi a fontosabb? Az ember, aki előállítja az autót, vagy az autó, amit előállít az ember? Vajon tervezünk-e huszonöt évre előre emberségünkben? Kellene… többre kellene… hiszen nyitott az ember a végtelenre. Március 10. Újra itthon… Alattam – bár kopár a táj – színes a világ. Kontúros árnyékok rajzolódnak ki a tavon, a Rege épülete fölött a vízen a Nyársas-hegy árnyéka, odaát a dombon, Zamárdinál fehéren villognak a házak a szürke tájban. De a víz kék! (S ez remélhetőleg így marad, nemcsak a 2003-as/4-es kalendáriumban… további ránk mért földi időnkben is…)