Két vetítés

Mit árul el az emberből az arca? Azt, amit a szavai: hogy más. Mindenki mást mutat, mint ami. Álmukban árulják el csak az emberek néha igazi arcvonásaikat. Talán azért alszanak éjjel, amikor sötét van?
Szobotka Tibor

Két egymást követő napon mutatták be Mészáros Márta A temetetlen halott című játékfilmjét Nagy Imréről, az 1956-os forradalom miniszterelnökéről. Az első napon (kedden), a Corvin Filmpalotában a kormányfő, a kormánytagok, vezető politikusok, MSZP-tagok és mások ültek a nézőtéren, többségükben rokon érző híveik, a második napon (szerdán) az Uránia Filmszínházban azok a még élő egykori ötvenhatosok, akik részt vettek a forradalomban, és ezért börtönbüntetést kaptak – és híveik.
Két vetítés, két hangulat. Közös bennük, hogy a nézőtéren sötét van. A nézőtéren, mert ez most vizsgálódásunk tárgya – a közönség maga. A Corvinban a vetítés alatt itt-ott beszéd hallik, papírcsörgés, köhécselés, jönnek-mennek a nézők, elkésnek, fegyelmezetlenek. Az Uránia közönsége pontos és fegyelmezett. A film alatt senki nem beszélget, papírcsörgést, köhécselést véletlenül sem lehet hallani. Visszafojtott lélegzettel figyelik a mártír miniszterelnök szenvedéseit. De jó volna látni a Corvin nézőterén az igazi arcvonásokat! Mert csak a sötétben igaziak. Vajon mit árul el az arcuk, amikor a Nagy Imrét alakító színész lesújtó ítéletet mond bíráiról, vagy amikor Kádár János – a forradalmárokra célozva – a parlamentben viccelődik? „Jó volt az öreg”, mármint Kádár, neszez az egyik néző, és biccent a fejével. „Egész jó film” – mondja a másik a végén, mint aki sok jót nem várt tőle.
Nem kell látni az Uránia nézőterén az összetöpörödött embereket, akik átélték az ’56 után bekövetkezett szörnyűséget. Érezni és hallani, hogy folyik a könnyük. Mindegyikük a saját kálváriáját éli át Nagy Imre sorsában. És megfogalmazza magának, hogy a szabadság legfőbb ellensége az illúzió.
„Meg kell húzni a határt bűnösök és áldozatok között” – hangzik el a közhely az egyik helyen (Corvin), keresetlen „Isten hozott benneteket” a másik moziban (Uránia). Két világ. Egy hiteles (Uránia) és egy képmutató (Corvin).
Jönnek kifelé. A Corvinban a többség mást mutat, mint ami. Nevetgélnek, hangoskodnak. Az Urániában egy megbűnhődött csapat botorkál kifelé. Alig szólnak egymáshoz. Nem tudnak.
Heine mondta a halálos ágyán: „Isten meg fog nekem bocsátani. Ez a dolga.”
És azoknak?