Noha ez a döntés kulturális életünk szinte valamennyi területét érinti, mégsem váltotta ki a különféle művészeti ágak képviselőinek tiltakozását. A hallgatás mögött a honi sajtó közönye is meghúzódik, ma Magyarországon a bulvár irányába nyitó egyes napilapok számára érdektelen, hogy miképpen lehetetlenítik el a magyar kultúra egészének finanszírozását. Ebben a témában nem születnek tényfeltáró riportok, a véres hírekre, botrányokra éhes televíziós hírszerkesztőket pedig végképp nem izgatja, miképpen kell majd elosztaniuk a szakkuratóriumoknak azt a – tévés perspektívából nézve – néhány milliót, amelyből az összes magyar folyóirat (havi, kéthavi és negyedéves lap) gazdálkodik. Miképpen arról sem ír senki, hogy októberben még egyik társadalmi szervezet vezetése sem tudja, miképpen és mikor fogja megválasztani az NKA az idén leköszönő kurátorainak utódait.
Új információként csupán azt tudjuk meg, hogy az alapprogram úgy próbálja enyhíteni a terjesztés nehézségeit, hogy meghívásos pályázat útján kiválasztott terjesztőcéget alkalmaz az előfizetéses példányok házhoz szállítására. A pályázatok elbírálásában a szakmai kollégiumok döntéséhez a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) szakemberei is segítséget nyújtanak. Annak az egyesületnek a munkatársai, amelynek 39 tagja között csak elvétve találunk olyan társadalmi szervezetet, amely kiadványával az NKA-hoz fordulna támogatásért (egyedül a TermészetBÚVÁR Alapítvány, Kiadó kapott 2003-ban 6 millió forintot az NKA ismeretterjesztés és környezetkultúra szakmai kollégiumától). Művészeti, tudományos folyóiratot kiadó nonprofit szervezetek vagy minimális tőkéjű gazdasági társaságok nem tagjai az MLE-nek (hogy is lehetnének, amikor a legalacsonyabb tagdíj 76 ezer forint a 100 millió forint alatti árbevétellel rendelkező kiadók számára), a vezetőségében a legnagyobb hazai piaci résztvevők igazgatói szerepelnek: elnök Szabó György, a Sanoma Budapest Kidói Rt. vezérigazgatója, alelnök Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. stratégiai igazgatója, az elnökség tagjai Bartucz László, a Pesti Est Kft. ügyvezető igazgatója, Doktor Ferenc, az Adoc Semic Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója, Gajdos István, az Axel Springer Kiadói Kft. lapigazgatója, Lengyel László, a Népszabadság Kiadó Rt. elnök-vezérigazgatója, Papp Béla, a Ringier Kiadó Kft. vezérigazgatója, Szakács László, a Grabowski Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója. Szinte majdnem ugyanezzel a névsorral találkozunk annak a Lapkiadás című, az idén útjára bocsátott újságnak a szerkesztőbizottságában, amelynek második számában nyilatkozott Harsányi László. Innen tudhatná meg a 300–3000 példányban megjelenő folyóiratok szerkesztői és szerzői köre, ha ismerné ezt a sajtóelitnek szánt, egyébként színvonalas lapot, hogy az NKA elnöke az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz és az új kommunikációs technológiai változásokhoz alkalmazkodó, korszerű, az európai standardokhoz közelebbi, felhasználóbarát minőségikultúra-támogató ügynökséget kíván létrehozni. A változásból – a lap szerint – a lapkiadók is profitálhatnak, hiszen a folyóirat-támogatási rendszer reform előtt áll.
A tendencia egyértelmű: a piacilag érdekelt, a piacon egyébként jól megélő szereplőket bevonni abba a döntési folyamatba, amely egyébként nem értük jött létre, nem az ő támogatásukat szolgálja és amely nem az ő logikájuk, gazdasági szemléletük szerint működik. A közgazdász Harsányinak a nonprofit szektortól idegen szakmai elképzelései jól hasznosíthatók és valóban működőképesek lennének például az informatikai vagy a gazdasági tárcának a piaci versenyben részt vevő lapkiadókat is érintő, gazdaságélénkítő, vállalkozássegítő programjaiban. A nyilatkozatból az is kitűnik, hogy az MLE mellett a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetséget (Matesz) is be akarják vonni a döntési folyamatokba. A pályázati kiírás tervezete szerint (amelynek végleges változata egy hónappal a beadási határidő előtt még nincs fent az NKA honlapján) a pályázó folyóiratoknak alá kell vetniük magukat a Matesz egyszerűsített auditációjának, annak a Mateszének, amelyik jelenleg 183 sajtó- és egyéb médiatermék terjesztési, látogatottsági, nézettségi adatait auditálja, ám ezek között egy olyan nonprofit irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő lap sincs, amelyet támogat az NKA. Ezeknek az állami segítségre szoruló lapoknak nincs fölösleges 150 ezer forintjuk Matesz-tagdíjra, még akkor sem, ha ezt 2005-től az első évben finanszírozni fogja az NKA, hiszen ezt a pénzt máshonnan fogják elvenni s így a piacon megélni képes szereplőhöz juttatni (ez a tavalyi 408 eredményes pályázóval számolva 61 millió forintos burkolt Matesz-támogatást jelentene). Az például egyáltalán nem világos, miként fognak Matesz-auditálást kérni az eddig támogatott határon túli lapok, s mit szólna a felvidéki Szőrös Kő szerkesztősége, ha a 700 ezer forintos éves támogatásából 150 ezret a Matesznek kellene adnia, de ugyanez igaz a pozsonyi Kalligramra, az erdélyi Látóra, Székelyföldre, Helikonra, valamint a vajdasági Hídra vagy a Mézeskalács című újvidéki gyermeklapra. És akkor még nem beszéltünk azokról a hazai irodalmi, társadalomtudományi lapokról, amelyek évente kevesebb mint 1,5 millió forint támogatást kapnak.
Valószínűleg Harsányi ezeket látná szívesen az interneten, mert akkor még kevesebből megoldható lenne a támogatásuk. Bár elvben igaza van a Lapkiadásnak nyilatkozó Kázmér Juditnak, az MLE elnökségi, az NKA bizottsági tagjának abban, hogy „jogos szakmai elvárás, hogy a mindenkori keretösszeg a megfelelő minőségű és az érdeklődésre is számot tartó lapokhoz kerüljön”, ám még a Kázmér szerint a kiadói tevékenység végzésére szakmailag, szervezetileg, gazdaságilag egyaránt felkészületlen pályázóknak is úgy tűnik, az átgondolatlan piacosítással az NKA vezetésének a kis példányszámú lapok ellehetetlenítése a célja. Miként fog megfelelni egy negyedéves folyóirat annak az NKA által támasztandó feltételnek, hogy a kiadvány szabad árus helyen elérhető legyen, ha erre a lapterjesztő cég – éppen a piaci érdektelenségre hivatkozva – nem vállalkozik. Miként lehet bárkitől is – egy szabad versenyre épülő piacgazdaságban – Kelló (Könyvtárellátó Közhasznú Társaság) -szerződést megkövetelni, vagy akárcsak az ilyen terjesztői szerződéssel rendelkező pályázót előnyben részesíteni, mikor a terjesztői jutalékot kikerülni igyekvő szerkesztőségek jó része közvetlen kapcsolatban áll a könyvtárakkal, de csak a nagyokkal, mert csupán azok tudják megrendelni az irodalmi folyóiratokat. A kötelező 30 százalékos saját erő, a magas szponzorációs bevétel mind a kisebb lapok ellehetetlenülését vetíti előre. Az áfa-visszaigénylésre jogosult pályázók hátrányos helyzetbe kerülésével pedig az NKA sem foglalkozik, jól tudva, hogy annak a jogszabálynak a következményeivel, amely az idén január 1-jétől nem engedi meg az állami támogatással szembeni áfa visszaigénylését, miközben az áfa-visszaigénylési jogosultság miatt a pályázati elszámoláskor az áfa nem számolható el, csak jövő év elején, a bevallások készítésekor fognak szembenézni az alacsony árbevétel miatt éves áfabevallást készítő, a gazdasági életben kevésbé járatos író-szerkesztő pályázók.
Valóban új rendszerre van szükség, de annak bevezetése előtt néhány dolgot végre ki kell mondanunk, vagy ha kell, százszor is el kell ismételnünk: a magyar állam az összes magyar folyóirat éves támogatására egy közepes színház éves állami támogatásának a töredékét fordítja. Ugyanez igaz a magyar irodalom teljes intézményrendszerének finanszírozására is. Jó lenne, ha a döntéshozók is tudomásul vennék, a magyar folyóirat-kultúra egyedülálló kincs Európában, tulajdonképpen egyfajta hungarikum, amelyet az unióban is meg kell őriznünk. Több évszázados hagyománya van, miként kerül be valaki – publikációi révén – az irodalmi, tudományos életbe, ezért nem a lapok számának csökkentésében, hanem azok helyzetének javításában vagyunk valamennyien érdekeltek. A lapok létjogosultságát nem a mai példányszámuk s a fizetőképes kereslet, nem a tényleges vásárlók száma s nem is a Matesz-auditáció adja; mindezt bizonyította a nagy szellemi műhelyként működő lapok hatástörténete, az irodalom- és a tudománytörténet: gondoljunk csak a Nyugat példájára, amely 33 évig jelent meg, összesen mintegy 3200 szerző publikált benne, s amelynek a csúcspéldányszáma – pedig a szerkesztők akkor még jóval nagyobb ország olvasóival számolhattak – is csak a 800 példányt érte el.
S vajon milyen sorsra jutna a XXI. század elején Kassák világhírű, MA című folyóirata, amely az NKA tervezett pályázati feltételei közül egynek sem felelne meg?
A szerző a Fiatal Írók Szövetségének elnöke
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
