Megdöbbentő hírrel hívták el a családi asztaltól Horthy Miklóst 1921. március 27-én a húsvétvasárnapi ebéd idején: Károly őfelsége vár rá a miniszterelnökségen. A kormányzó megrémült. A környező országok vezetői nem rejtették véka alá az uralkodó lehetséges visszatérésével kapcsolatos véleményüket, Bene¹ egyenesen „casus belli”-nek tekintette a Habsburgok ismételt trónfoglalását Magyarországon, és hasonló erélyességgel fogalmazott az angol, francia, olasz, román és jugoszláv diplomácia is. Károly visszatérte esetén számítani lehetett rá, hogy a szomszédos országok csapatai azonnal megindulnak Budapest felé. A kormányzó és a király kétórás megbeszélése során mindez szóba került, majd az ország nélkül maradt uralkodó távozott, és április 5-én Magyarországot is elhagyta. Októberben újabb kísérletet tett a törvényes rend helyreállítására, de a sikertelen budaörsi csatát követően az antanthatalmak kényszerítésére száműzetésbe vonult. A nemzetgyűlés 1921. november 6-án törvénybe foglalta a Habsburg-ház trónfosztását.
IV. Károly pályája – politikai értelemben – tragikus kudarcok sorozata volt. De a számtalan megpróbáltatás és szenvedés ellenére a fiatalember boldog családi életet élt, és őszinte jóindulatát, a béke megteremtéséért tett lépéseit még ellenségei sem vonták kétségbe.
Az utolsó magyar király 1887. augusztus 17-én született Persenbeug várában. Apja, Habsburg Ottó főherceg Ferenc József unokaöccse, édesanyja, Mária Jozefa szász királylány. Károly nagyon korán találkozott a katolicizmussal, és ez kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne. A gyakori és elmélyült imádkozás, az oltáriszentség és Szűz Mária megkülönböztetett tisztelete mind arra utalnak, hogy Károly kora gyermekkorától törekedett az életszentségre. Huszonnégy esztendős korában feleségül vette Bourbon-Pármai Zita hercegnőt, tíz évig tartó házasságuk alatt nyolc gyermekük született. És hogy milyen is volt ez a kapcsolat, az kiderült a halálos ágyán mondott búcsújából: „Végtelenül szeretlek téged!” – mondta utoljára feleségének.
Károly Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után, 1914-ben lett trónörökös. Az osztrák trónt 1916. november 21-én foglalta el, Budán december 30-án koronázták meg. A fényes ünnepségek a kortársak számára sokféle üzenetet hordoztak. A Monarchia népei Károly trónra kerülésétől a háború befejezését várták. A royalisták a hatalom megszilárdulását, a háttérben szerveződő mozgalmak a Monarchia bukását és a pillanatnyi zűrzavarban gyökeres változásokat remélték. A „titkos jelekből olvasók” a Szent Korona megingásában látni vélték az uralkodó közeli végét. Krúdy Gyula valami egészen mást vett észre: „Úgy járt-kelt a király a ceremóniák előírása szerint, mintha távol, Istennél volna a lelke. Csodálatos dolog ez, hitetlen olvasó, az Úr 1916. esztendejében, midőn már csaknem elfelejtjük, hogy van valaki felettünk. A szentek lelkiállapota lehetett ez. Imre hercegünknek látom őt, aki a hittérítő papokkal versenyzik Isten imádásában. Történelem, néha igazat is mondasz.”
Aki világi célok megvalósulását várta az uralkodótól, csalódnia kellett. Hiába támogatta Károly XV. Benedek pápa béketerveit, hiába tett lépéseket a háború befejezésére, minden erőfeszítése kudarcot vallott. Mint ahogyan visszatérési kísérletei is sikertelenek maradtak. A Vatikán szerette volna elérni, hogy az uralkodó a magyar trón ismételt birtokbavételével akadályozza meg a kommunista terror térnyerését Európában, ám Károly rosszul időzítette akcióját, és ez végleg megpecsételte sorsát. A Madeira szigetére száműzött király egy éven belül a rendkívül mostoha körülmények és a nagy szegénység áldozata lett.
Az életszentség hírében elhunyt király boldoggá avatását az a kis közösség kezdeményezte, amelyik egy stigmatizált soproni apáca látomása hatására már kora gyermekkora óta rendszeresen imádkozott az uralkodóért. Ebből a csoportból alakult meg a Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért nevű szervezet, amely 1963-ban kapott egyházi jóváhagyást.
origo.hu
Egy milliárdos fegyverkereskedő, egy volt vezérkari főnök és az ukrán kémbotrány
