Kutatás-fejlesztés: nincs szó szabotázsról

Pálinkás József volt oktatási miniszter szerint a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) akadályozza az amúgy is szűkös források felhasználását. Cikke végén sejtelmesen teszi fel a kérdést: Mire tartalékolják ezt az óriási összeget? (A kutatás-fejlesztés szabotálása, Magyar Nemzet, 2004. október 6.) A kérdésre, hogy az NKTH viszszatartja-e a kifizetéseket, és tartalékol-e valamire, rövid a válasz: nem, nincs ilyen szándék. Nézzük a tényeket.
A 2004. évi állami költségvetésben a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására több címen összesen több mint százmilliárd forint áll rendelkezésre. Ebből a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapba 12,2 milliárd forintot fizet be a költségvetés, a többi a felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia és a minisztériumokhoz tartozó, kutatással foglalkozó intézmények költségvetésébe kerül. Az alapba további – az idén várhatóan – 14-15 milliárd forintot három negyedév alatt a vállalatok fizettek és fizetnek be innovációs járulékként. Kutatás-fejlesztésre (K+F) és innovációra még ezen felül is jut pénz, aminek a forrása a Nemzeti fejlesztési terv gazdasági versenyképesség operatív programja (szintén jelentős hazai költségvetési társfinanszírozással), és az Európai Unió 6. kutatási és fejlesztési keretprogramja. Tehát úgy „éhezteti ki” a kormány a K+F szférát, hogy összességében több pénzt biztosít, mint 2002-ben.
A hivatal irányítása alatt álló Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) kezeli az alapot. Az alapban lévő pénz 95 százalékát csak pályázati úton lehet felhasználni. A pályázatok nyerteseivel kötött szerződés alapján kerül sor a kifizetésekre. Jelenleg 2200 megkötött szerződést kezel az iroda. Ezek 30 százaléka megfelelő ütemben teljesül. A lejárt határidővel rendelkező szerződések 20 százaléka esetén nem érkezett jelentés és ezért nem történt elszámolás. A szerződések nagy részénél a kifizetések az év utolsó hónapjában esedékesek. A késedelmes kifizetéseknek fő oka a korábbi években kialakított, túlbürokratizált szerződéskötési és elszámolási rendszer, amelynek kirívó példája a Pálinkás József minisztersége alatt kialakított nemzeti kutatási és fejlesztési programok pályázata. Ahogy az egyik pályázó fogalmazta: „Még az igazolás igazolásáról is igazolást kell vinnünk, lassan több időt kell fordítani a kutatás adminisztrálására, mint a kutatásra. Miért nem bíznak bennünk?” Ezen a gyakorlaton változtatunk! Az elindított, és a kidolgozás alatt álló új pályázatoknál egyszerűbb szerkezetű és egyszerűbb elszámolási rendszerű szerződéseket kívánunk kötni.
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap azonban nem azért jött létre, hogy kizárólag az akadémiai kutatások további forrása legyen. A törvény alapján létrehozott alap célja a magyar gazdaság versenyképességének és fenntartható fejlődésének az új ismereteken és azok alkalmazásán alapuló erősítése, ezen belül a kutatás-fejlesztés és a létrehozott új tudás alkalmazásának kiszámítható finanszírozása. Magyarországon a költségvetési K+F támogatások mindössze 4-5 százaléka jut a vállalkozásoknak, 95-96 százaléka az állami kutatóhelyekhez kerül. A sikeres országokra a magas vállalati K+F ráfordítások jellemzők, a GDP-arányos K+F- finanszírozás kétharmad részét a vállalatok saját ráfordításai adják, Magyarországon ez az arány kevesebb mint 30 százalék. Az innovációpolitikának ezért is kell kiemelt figyelmet fordítania a vállalati kutatásokra, az innováció keresleti oldalának ösztönzésére.
Ha az utóbbi években kibocsátott K+F és innováció vonatkozású pályázatokat megnézzük, érdekes következtetésre juthatunk: 2001-ben és 2002-ben évente két új pályázat indult. Ebben az évben viszont további kilenc pályázatot indított el a januárban megalakult hivatal. Látható tehát, hogy a korábbiaknál jóval intenzívebb munka folyik a tudomány eredményeinek hasznosítása érdekében.

Lippényi Tivadar, Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, Budapest