A Politikai Bizottság tagjai aláírásukkal látták el azt a jelentést, amely 1954 augusztusában a labdarúgó-világbajnokság értékeléséről nekik készült. Ebben a jelentésben többek között az olvasható, hogy rendkívül rossz a kapcsolat az OTSB vezetői és a sportújságírók között. „A viszony ellenséges, és nemegyszer meg nem engedett hangnemet ütnek meg egymással szemben. Tény, hogy a sportújságírók sok esetben teljesen helytelen dolgokat írnak, kiéleznek egyes »hibákat«. A Népsport, a Szabad Nép, a többi sajtó [termék] és a rádió túlságosan felcsigázta a közvélemény érdeklődését a labdarúgósport és a világbajnokság iránt. Helytelen volt a gyárakban a világbajnoki műszak szervezése [vélhetően nem az újságírók számlájára írandó!], ami a vereség után visszafelé sült el. A Szabad Nép, de más lapok is túlzottan nagy teret adtak a labdarúgásnak, sok esetben háttérbe szorítva a gazdasági élet, a termelés és a külpolitika fontos kérdéseit. [Ennek okai a gazdasági életben jelentkező hiányosságok voltak.] A közvélemény túlzott felcsigázásának, a hangulat felfűtésének reakciója volt az a nagy csalódottság és letörtség, ami a vereséget követően megnyilvánult, és amit az ellenség megpróbált zavarkeltésre is kihasználni. A rádió közvetítője, Szepesi György elvtárs néhány komoly hibát követett el. Közvetítése során a magyar csapat összeállítását bírálta, és esetenként durva jelzőkkel illetett egyes játékosokat. A magyar sportújságírás színvonala a napisajtóban alacsony, amiért az OTSB is felelős.” (Bár ma lenne szakmai szempontból olyan színvonalú a sportújságírás!)
A sportújságírók október 30-i ülésén Terényi Imre, a párt adminisztratív osztályának munkatársa megjegyezte: Salgótarjánban a városi pártbizottság megtiltotta az üzleteknek, hogy reggel kenyeret és péksüteményt áruljanak, mert estére a piactéren nagy népünnepélyt készített elő, és a hangulat javításához ott volt a kenyérre szükség… Alighanem ez volt az egyetlen alkalom Magyarország évezredes történetében, amikor a kenyér árusítását tilalom övezte!
Láng János, a Népszava munkatársa a továbbiakban így érvelt: „Az emberek [a világbajnoki döntő után] magyarázatot vártak, bírálatot vártak, és ezt nem kapták meg, ehelyett az a durva hiba történt, hogy bűnbakot kerestek azok, akiknek le kellett volna vonniuk a konzekvenciát. Sajnos én ezekben az eseményekben […] nem elszigetelt jelenséget látok, hanem egy nagyon szoros párhuzamot a mi politikai és társadalmi életünk egyéb területein bekövetkezett eseményekkel. […] Az, ami ezekben a személyes intézkedésekben történt, véleményem szerint is – amint Máté elvtárs mondotta –, nemcsak a polgári, hanem a szocialista sajtóerkölcsnek [is] igen durva megsértése…Ebből az esetből arra kell következtetni, hogy az OTSB-ben nem szeretik a bírálatot. Önbírálatról pedig jóformán szó sem lehet…”
A kolléga később a dolgozó tömegek lebecsüléséről, a hazai igények és szükségletek figyelmen kívül hagyásáról beszélt. Példával is szolgált, mégpedig azzal, hogy a Honvéd labdarúgócsapata egyre-másra játssza külföldi meccseit, és emiatt a magyar bajnokság – ahogy a Szabad Nép rámutatott – szinte szétzilálódott. Nagyon hasonlatos ez külkereskedelmünkhöz, amelynek alakulásában nagyobb figyelemmel kellene lenni a belső szükségletekre.
(Ebben az időben, október 14-én játszották Brüszszelben a Honvéd–West Bronwich Albion meccset, amelyet a külföldi újságírók szerint csak a 6:3-as angol–magyarral lehetett összehasonlítani. A Honvéd sziporkázó támadójátékkal az utolsó 20 percben 1:3-ról fordított 5:3-ra!)
„Nem tudom biztosan, de feltételezem – mondta Szekeres József, a Népsport munkatársa –, hogy az OTSB-ből indul ki az a nézet: abszolúte nem kíváncsiak a magyar sportújságírók véleményére, és igyekeznek elkerülni azt, hogy egy és más kérdésben véleményt nyilvánítsanak. [Más területen is hasonló volt a helyzet.] Ennek egyik eklatáns példája volt az, hogy a 6:3-as mérkőzésen – nem akarok hasszámot mondani, de azt hiszem – több száz külföldi újságíró volt jelen Londonban, tehát nem angol újságírókról van szó, [és] összesen egy magyar, bocsánat, kettő – de a másik nem újságírói minőségében került ki, hanem mint az Országos Társadalmi Labdarúgó-szövetség elnöke.” (Feleki Lászlóról és Barcs Sándorról van szó. A rádióban – mint ismeretes – Szepesi György közvetített.)
Szekeres József nem tartotta megfelelőnek a labdarúgó-világbajnokságon és a helsinki olimpián részt vevő magyar újságírók számát sem. Utóbbin – mint mondta – négyen képviselték hazánkat. (A 2004-es athéni játékokon több mint százan.) A vb-t illetően Lukács László, a Szabad Ifjúság (később a Szabad Nép, illetve a Népszabadság) munkatársa pontos adattal szolgált: „A világbajnokságon 22 sportoló és 21 kísérő vett részt – ezt pontosan meg lehet állapítani –, és a kísérők között meg lehet találni a Vendéglátó-ipari Vállalat vezetőjét, a Büfé Vállalat vezérigazgatóját, a titkárnők és a sofőrök seregét, a szertárosokat és a dresszvivőket, mindenkit. Pedig ha már ilyen létszámot áldozott államunk arra, hogy a labdarúgó-világbajnokságon kint legyenek, tanuljanak és tapasztalatokat szerezzenek a sportemberek, nem hiszem, hogy éppen a Büfé Vállalat vezérigazgatója az, aki el fogja terjeszteni a Svájcban tapasztaltakat.”
Szekeres József utalt rá, hogy a szakosztályi ülést megelőzően az Irodalmi Újságban jelent meg Demeter Imre cikke arról, hogy országos viszonylatban a sport területén újságíró-ellenes hangulat uralkodik. Az OTSB illetékesei munkájukat egyenesen feleslegesnek ítélik. „Nemegyszer volt alkalmam külföldi utak alkalmával – így Szekeres – baráti beszélgetést folytatni az OTSB osztályvezetőivel, előadóival, amikor az illetők minden rosszindulat nélkül [?] azt kérdezték tőlem: »Mondd, mi szükség van rátok, újságírókra? Az eredményeket a jegyzőkönyvekből úgyis be lehet venni a lapba, a szakvéleményt pedig úgyis mi adjuk meg. Hát akkor ti minek jöttök ide, külföldre?«”
Kéri János mindenekelőtt kitért arra, hogy Rejtő László elnök úgy mutatta be, mint aki a pártközpont sajtóosztályáról jött, de már nem dolgozik a szóban forgó intézményben, és véleményét magánemberként kívánja elmondani.
„Hallottam olyan kijelentést is – élt a szóval –, hogy hiába minden, hiába van még a pártközpont agit-prop. osztálya is, hiába van a Tájékoztatási Hivatal is, Magyarországon két ember intézi a sportot, Hegyi Gyula és Sebes Gusztáv. Ahol ilyen vélemény hallható egy apparátusban, ez – mint demokráciaellenes jelenség [!] – feltétlenül akadálya annak, hogy egészséges, kollektív vélemény alapján vezessék a sportot. […] Ha pedig ezen a két emberen kívül még valakiről esik szó, egyesek nem átallanak Farkas Mihály elvtársra hivatkozni, úgy állítván be, hogy ennek a három embernek van szava, de másnak nincs…”
Kéri véleménye szerint feltétlenül fel kell számolni azt az egészségtelen vitát és állapotot, amely a világbajnokság után Sebes Gusztáv és a kint járt sportújságírók között támadt. Erre ígéretet kaptak a sportújságírók a pártközpontban…
Vadas György önkritikával kezdte. Elmondta, hogy a magyar sajtó, a sportújságírók ludasak abban, hogy Hegyi elvtárs és Sebes elvtárs, továbbá az OTSB többi vezetője ma „félisten”. Elkényeztették „ezeket az embereket”, akiknek „fejükbe szállt a dicsőség”, és oda jutottak, hogy most arról kell tárgyalni, nap nap után súlyosabbnál súlyosabb atrocitások érik a magyar sportújságírókat.
„Elmondok egy példát, amely nagyon szúrta az oldalamat. A magyar válogatott edzőmérkőzést játszott Debrecenben a múlt héten szerdán. Nagy fogadás volt utána, és a fogadáson megjelent Sebes elvtárs is. Igaz, hogy elkésve, és már elmentek a válogatottak, már elment Pálfai [János, a Népsport munkatársa] elvtárs is, s akkor a debreceni szakemberek, edzők, játékvezetők körülfogták Sebes elvtársat. Megkérdezte tőle Palotás István, egy igen híres és neves tizenháromszoros magyar válogatott labdarúgó [Palotás – Pavnicza – István a debreceni Bocskai FC jobbfedezete volt; 1933 és 1937 között nyolc alkalommal szerepelt a válogatottban], jelenleg a Debreceni Honvéd edzője, hogy Guszti bácsi, miért vesztettük el a világbajnokságot? Sebes Gusztáv azzal kezdte, hogy St. Gallenben játszottak egy edzőmeccset, s az utána következő napon a Szabad Népben megjelent egy cikk, amelyben a lap kiküldött munkatársa bírálta a magyar csapat vezetőségét azért, mert nem tudom, hány kilométerre játszották le ezt a mérkőzést. Nem akarom itt most részletesen elmondani a továbbiakat, de az első mondata az volt Sebes Gusztávnak, hogy a kint lévő és – én állítom – becsületesen dolgozó Vető [József] elvtársat abban a minutumban megrágalmazta. Utána elmondta még Sebes elvtárs a következőket: »Annak, hogy itt ilyen nagy zűr volt, és hogy engem, ha Budapesten vagyok, széjjeltépnek, elsősorban Szepesi György, másodsorban pedig Feleki László az oka.« Ezt másfél héttel ezelőtt jelentette ki Sebes elvtárs. Akkor hogyan várjunk mi megegyezést, önkritikát tőle, ha nyilvánosan ilyen véleményt mond a magyar újságírókról?”
Folytatjuk
Magyar Péter
Egyre nagyobbakat hazudik a Tisza Párt turnézó elnöke
