Neszmélyt 1977-ben egyesítették Dunaalmással, a szomszédos községek neve azóta hivatalosan Almásneszmély. A Győrt Esztergommal összekötő régi országút mentén már a római korban létezett település (Asaum) a Duna partján. A ma 1500 lakosú Neszmély – „Nezmel” alakban – 1235-ben szerepel először írásban. 1341–42-ben a falu Miklós comes birtokainak része, 1422-ben és 1460-ban a komáromi vár tartozéka volt.
A főút északi oldalán, két méter magas kőfallal kerített öreg temetőkertben álló református templom eredetileg Neszmély plébániai egyházának épült, vélhetően a XIII. században, de legkésőbb az 1300-as évek első felében. A kora gótikus épületet Mátyás uralkodása idején, 1458 és 1490 között megnagyobbították, részben átalakították. Barokk toronysisakját és berendezését a török idők elmúltával kapta.
A templom hosszában párhuzamos a keletnek tartó folyóval. Nyugati oldalán áll a vaskos, zömök torony, amelynek jellegzetes sarokkövein kívül három finoman szerkesztett és faragott kőkeretes ablaka tüstént elárulja gótikus mivoltát. A másfél méter falvastagságú, hétszer hét méteres négyzet alaprajzú toronyhoz alig szélesebb – 9,7 méter faltávolságú – hajó csatlakozik. Az eredeti déli kapuzat csúcsíves kerete, a nyolcszög négy oldalával záródó, támpilléres szentély, valamint az északi oldalon látható, befalazott ívek valamikor az 1570-es évek táján készülhettek, a mezővárosi rangra emelkedett, előnyös fekvésű Neszmély piaci konjunktúrája idején.
A mohácsi vész után a település áldozatul esett a török hadjáratainak. Lakói a Duna túlsó felére menekültek, az elhagyott templomot egy ideig dzsáminak is használták. A XVII. század első évtizedeiben a reformátusok vették birtokba és renoválták. Ebben az időszakban kapta bronzharangját (1633) és egyházi edényeit (1649 és 1694 között). A hagyomány szerint a szentély falait középkori freskók díszítették, amelyeket a hódoltság korában bemeszeltek, s a protestánsok szintén rejtve hagytak.
Építészettörténeti érdekesség a templom kerítőfala, amelyet a nagy forgalmú országút szélesítései időről időre szűkebbre szabtak. Eredetileg ovális volt, az 1954-es útépítéskor egyenesítették ki mai formájában. Helyenként még látható lőrései arra utalnak, hogy a középkorban – talán már a tatárjárás utáni évtizedekben? – erőddé alakították a sík terepen álló templomot. A kertbe nyíló mostani bejárat mellett lévő, bástyára emlékeztető épületrész 1861-ben még lefedett tetőzettel állt. Rómer Flóris ezt jegyezte fel róla akkori naplójában: „a templomkerítés vége a szentélynél szintén octogonnal végződik”. Sztehlo Ottó műegyetemi tanár 1912-ben készített felmérési rajzán szintén fedett apszisként szerepel a kis épület, amely az országút felőli falszakasznál szabályos körívben folytatódik. A templom régészeti kutatását 1960-ban végző Dümmerling Ödön szerint a cinteremben álló építmény temetőkápolna, illetve osszárium – csontház – lehetett, amely a román kor és a gótika átmeneti formajegyeit mutatja. A korai, minden bizonnyal XIII. századi sokszögzáródású apszis mintegy hat méter átmérőjű, kör formájú teret zárt le kelet felé. Ehhez hasonló alaprajzú és szerkezetű rotundákról szép számmal van tudomásunk a Kárpát-medencéből és az osztrák–morva–cseh szomszédságból.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
