Tanuljunk Zarkávi nyelvén!

Abu Muszab az-Zarkávi jordán terrorista vagy ellenálló (nézőpont kérdése) lett a 2004-es év démonja. Amíg Oszama bin Laden és Ajman az-Zavahiri a háttérben szervez, pénzeket és fegyverszállítmányokat mozgósít, addig Zarkávi és csapata kamerák előtt fejeznek le nyugati túszokat. Ha viszont a Nyugat „megtanulna a nyelvén”, az talán több esélyt adna néhány áldozat életének a megmentésére. Erről tanúskodnak a túszok otthoni hozzátartozóinak televíziós fellépései, amelyek láthatóan nélkülözik az úgynevezett túsztárgyalók, a speciálisan kiképzett rendőrök, ügynökök vagy pszichológusok munkájának keze nyomát.
Az együttérzés és aggódás mellett döbbenten látja az ember a „felkészületlen”, sőt „szánalomra méltó” jeleneteket. Idős édesanyák, feleségek, gyerekek könyörögnek a terroristákhoz, hogy engedjék szabadon hozzátartozóikat, aki „jó férj, szerető apa, gondoskodó ember”. Amellett azonban, hogy kérik kormányaikat, vonuljanak ki Irakból, egyikük sem tanúsít szimpátiát az ellenállók vagy ügyük iránt.
Minden jól képzett túsztárgyaló tudja, hogy egy vallásilag és emocionálisan erősen túlfűtött és motivált személy, aki ráadásul állandó stresszhelyzetben él, igényt tart az áldozat és a külvilág szimpátiájára. Ha ezt nem kapja meg, erőszakkal próbálja megszerezni, akár gyilkosságok árán is. Zarkávi fejével gondolkodva a tévében elhangzó zokogás semmit nem jelent. A „jó ember, példás családapa…” típusú mondatokra Zarkávi visszakérdez, hogy „vajon hány jó ember és példás családapa hal meg nap mint nap Irakban vagy Palesztinában, akikért senki sem könyöröghet a BBC és a CNN képernyőin. Ki siratja meg a mi halottainkat Nyugaton?”
Ha tehát egy hozzátartozót olyan profik készítettek volna fel, akik értenek a mozlimok és főleg a fanatizált muzulmán terroristák személyiségéhez, pszichéjéhez, akkor el kellett volna hangzani olyan típusú mondatoknak, miszerint „szívem mélyén egyetértek követeléseikkel, mert magam is elítélem az iszlám és a mozlim emberek ellen naponta elkövetett gyilkos akciókat. Mohamed, a próféta és a Korán is hirdeti a kegyelem gyakorlását. Mint hívő ember, magam is elfogadom, hogy a Korán Isten harmadik, utolsó megnyilatkozása az emberek felé. Ezért az ő nevében kérek kegyelmet egy ártatlan embernek.”
A Mozlim Testvériség vagy a Hezbollah tagjai számára fontos az iszlám, a hitük iránt érzett tisztelet a nem mozlimok részéről. Főleg szeptember 11. és az Irak elleni háború óta érzik a világ muzulmánjai, hogy világméretű háború folyik ellenük, és nyugaton mindenki „másodrendű, gyanús elemeknek tekinti őket”, hovatovább minden mozlim hitűben potenciális terroristát látva. Sokakat megdöbbent ugyanakkor, miként lehet „szimpatizálni” egy gyilkossal. Azonban nem szimpátiáról, hanem megértésről van szó, amely nélkül egy matekpéldát sem lehet megoldani, nemhogy egy túszdrámát. Egy túsztárgyalónak különösen a „terrorista” fejével kell gondolkodnia, azt kell éreznie, amit „ellenfele”, különben ugyanis nem mentheti meg a vétlen áldozatok életét.