Az ukrán átmenet gyötrelmei

Ha békét, megegyezést akarunk, ha demokratikus társadalmat kívánunk építeni, akkor rendezzünk új választást – jelentette ki korábbi véleményét megváltoztatva Leonyid Kucsma. Az ukrán elnök némi nemzetközi nyomásra kialakított álláspontjához kénytelen-kelletlen csatlakozott patronáltja, a győztesnek kihirdetett Viktor Janukovics kormányfő is, aki az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandiát kérte fel közvetítésre, s engedett e téren hajthatatlanságából Oroszország is. A Viktor Juscsenkót trónra emelt ellenzék már a múlt héten jelezte, hogy elfogadná az elnökválasztás második fordulójának megismétlését, feltéve, ha szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett tartják. A tervet az Európai Unió képviselői is támogatják, akik elutasították a vitatott eredményeket. A fejlemények eme alakulását figyelve megkönnyebbülten fújhatnánk ki a levegőt, ha nem lennénk tisztában azzal, miféle érdekütközéseket, indulatokat, kulturális, mentalitásbeli, és nem utolsósorban gazdasági törésvonalakat takar el egy pillanatra ez az újsütetű kompromisszumkészség. Elég csupán arra utalni, hogy az ország keleti felében egyelőre talán csak a nyomásgyakorlásképpen egy, az elszakadás első lépésének tekinthető referendumra készülnek.
A helyzet a most érezhető békülékenyebb hangnem ellenére meglehetősen kaotikus. Hogy ne menjünk messzebb, jelenleg egyszerre három elnöke is van Ukrajnának. Mielőtt azt gondolnánk, hogy még ez is jobb annál, amint az elmúlt években béna kacsaként vergődött a bűnök sorával megvádolt Kucsma, ne feledkezzünk meg az utóbbi napokban fel-felsejlő szörnyű forgatókönyvekről. A jog szerint regnáló elnök ráadásul Gongadzéstól, oligarchástól a helyzet kulcsát tartja a kezében ebben a szituációban, s legyünk őszinték, még megköszönhetjük neki, hogy lövetés helyett legalább hallgatott, majd némi erőtlen ellenkezés után végre értett a szép szóból. Az írás elején idézett mondatai ugyanis azt jelentik, hogy látva az erőviszonyokat, engedett az utca és a nyugati világ nyomásának. Látszólag ezt tette Janukovics is, bár a donyecki népszavazás ötlete alapján nehéz elképzelni, hogy a megismételt voksoláson vereséget szenved, akkor majd a parlament ellenzéki padsoraiból próbálkozik megszorítani a hatalmat. Támogatottsága ellenére nincs könnyű helyzetben Juscsenko sem, hiszen, mint arra a Frankfurter Allgemeine Zeitung is figyelmeztet, az ukrán ellenzék gyenge pontjára tapint rá Leonyid Kucsma hivatalban lévő elnök, amikor arról beszél, hogy a szembenálló feleknek kompromisszumokat kellene találniuk. Juscsenko ereje ugyanis a tüntető tömegekben rejlik, amelyek az oligarchák kleptokráciájával leszámoló politikust látják benne. Nem szabad tehát a tömegmozgalom lendületét lefékeznie, ha meg akarja nyerni a kijevi hatalmi harcot. Tárgyalási tere ezért korlátozott. Határidőket is kell szabnia a másik félnek, mert a demonstrációkat sem nyújthatja el a végtelenségig. Ugyanakkor nem égethet fel minden hidat, hiszen ha elnök lesz, a kormányzati munkában kompromisszumokra kényszerül majd mindazokkal, mostani ellenfelei nagy részével, akik Ukrajnában a valódi hatalmat birtokolják.
Akárki is lesz az elnök, számolnia kell azzal, hogy Ukrajna soha nem lesz már olyan, mint a választások előtt volt. Ez egyrészről örömteli, hiszen az emberek végre felemelték a fejüket, és nem lehet amellett elmenni, hogy nemet mondtak az elmúlt évtized berendezkedésére, másrészt az új helyzet várhatóan hamar lehűti majd a forradalmi lelkesedést is. A legsötétebb jóslatok válnak ugyanis be. A legendás válaszvonal mentén ismét markánsan rajzolódnak ki a törésvonalak. Most egész Nyugat- és Közép-Ukrajna elnöke Viktor Juscsenko és egész Kelet- és Dél-Ukrajna elnöke Viktor Janukovics. A választás nyilvánvalóvá tette, hogy Ukrajna gyakorlatilag két „országra” szakadt, egy orosz Ukrajnára és egy galíciai Ukrajnára. Világos a vallási szakadás is egy görög katolikus és egy ortodox egyház között, és a nemzedéki szakadás az ellenzéket támogató fiatalok és a miniszterelnök korosztálya között.
Azon is érdemes elgondolkozni már most a jövőt tervezőknek, hogy az ukrán gazdaság mintegy négyötöd része keleten összpontosul. Ott, ahol Janukovics mögé sorakoztak föl. Juscsenko hátországa ezzel szemben inkább arra alapozhat, hogy sokat már úgy sincs veszteniük. Ennek ellenére egy szakadással nagyon is sokat vesztenének. Lehet, hogy ünneprontásnak tűnik, ám a Kijev központjában irigylésreméltóan boldog tüntetőknek is el kell tűnődniük, mekkora szeretett vezetőjük reális mozgástere. Irreális azt várni Juscsenkótól, hogy egyszerre leszámol majd az oligarchákkal. Remélhetőleg a legrosszabbakat, így a Medvedcsuk klánt legalább a politikai hatalomból sikerül majd kiszorítania, de a donyeckiekkel már nehezebb dolga lesz, nem beszélve arról, hogy meg kell jutalmaznia az osztozkodásban a rövidebbet húzó, így most őt támogatókat. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy valahol Juscsenko is részese annak a rendszernek, amelyet most döntöget. Két évig volt Kucsma miniszterelnöke. Ugyan már akkor is megmutatta, hogy más stílust képvisel, ezért is kellett buknia, ám az is tény, az elmúlt években a kelleténél több kompromisszum tapadt hozzá. A dolgok nemegyszer tudatos leegyszerűsítése tehát – mint azt a nyugati sajtó beállítja – a jó és a rossz küzd egymással Ukrajnában. A Juscsenko és Janukovics közti nyilvánvaló különbségek ellenére is bonyolultabb a jelenlegi hatalmi harc annál, hogy egyik a Nyugatot, míg a másik a Keletet képviseli.
Ez a szembeállítás legfeljebb azt tükrözi híven, hogy milyen kemény geopolitikai érdekek bonyolítják az ukránok rendszerváltási kísérletét. Sem Európa, sem az Egyesült Államok, sem pedig Oroszország számára nem közömbös, milyen irányt vesz Ukrajna. E játszmában különösen Moszkva számára nagy a tét, ha ugyanis Kijev ezután kiesik a befolyási zónából, akkor nemhogy birodalmi álmainak mondhat búcsút, de be is zárul körülötte a kör. Bekerítik. Ezt a helyzetet érezhetően világosan látják Washingtonban is, ahol most sem hagynák ki a kínálkozó alkalmat. Ezzel szemben az Európai Unió látványos aktivitása ellenére sem közelíti meg az amerikai hatékonyságot. Európa még most sem figyel eléggé Ukrajnára, holott számára geopolitikai szempontból nem lehet közömbös, hogy Kijev előbbre jut-e a demokráciához és a piacgazdasághoz vezető úton, avagy ebben megrekedve Oroszországhoz tapad. Az sem lehet mindegy számunkra, hogy valóban kettészakad-e Ukrajna, ez ugyanis komoly veszélyeket rejtene magában a kontinens biztonságára nézve. Ebben egyébként lényegében ugyanaz Brüsszel és Moszkva érdeke.
Mindezekből következik, hogy Ukrajna, Grúziához hasonlóan, a lavírozás több mint egy évtizede után orientációs konfliktusba kerül. Ám Tbiliszitől eltérően a politikai opciók Kijevben nem annyira világosak. Nem utolsósorban azért, mert Ukrajna esetében a Nyugat, mindenekelőtt az Európai Unió elkötelezettsége legjobb esetben is puha.
A két világ, a Kelet és a Nyugat, a múlt és jövő határán egyensúlyozva billegő Ukrajna mindezen bizonytalanságok ellenére is hatalmas utat járt be az utóbbi napokban. Egyrészt megszületett a polgári társadalom, az emberek többsége elhitte, hogy változtathat a sorsán, és csupán ettől a ténytől irigylésreméltóan boldog. Másrészről talán azt is sikerült elérni, hogy egy elfelejtett ország ennyi idő után felkerüljön Európa politikai térképére.