A legrégebbi leletek időszámításunk előtt 4000 körül, a legkorábbiak a XVII. században kerültek a földbe. A legújabb kori leletek között vannak más helyről származó kerámiák is, amelyek élénk kereskedelmi tevékenységre utalhatnak. A császárkori szarmata leletek viszonylag szegényesebbek, a magyar kora középkorból származó kutak és tárgyak viszont új irányt adhatnak a történeti kutatásoknak. Szolnoki László, az ásatás vezető régésze úgy véli, a feltárt kutak mélysége és sűrűsége, illetve az ott talált bőrdarabok és állatcsontok alapján elképzelhető, hogy vágóhíd és tímárműhelyek működtek a református kollégium által 1805-ben feltöltetett Paptava környékén, vagyis a hely esetleg Mesterfalva „iparnegyede” volt.
A közelmúltban feltárt régészeti lelőhely pikantériája, hogy a mostani leleteknél gazdagabb anyagra bukkanhattak volna a kutatók harminc éve, az ősi városrész szocreál indíttatású felszámolásakor, ha lehetőséget kaptak volna ásatásra. A rézkor óta lakott halmokra épült ugyanis, mély alapjával érintve minden régészeti réteget az SZTK, a Nemzeti Bank és a megyei művelődési központ irdatlan betonmonstruma. Zoltay Lajos, Módi György és Balogh István helytörténeti kutatásaira támaszkodva a most feltételezhetően megtalált Mesterfalva maradványait is kiáshatták volna, hiszen az Anjou-kori edénytöredékek, szerszámmaradványok és bőrdarabok éppen onnan kerültek elő, ahol Balogh István a Dózsa családhoz tartozó, Magister nevű földesúr faluját feltételezte. Ásatás azonban meglepő módon a nagytemplom közvetlen környékét kivéve egészen addig nem volt, amíg tavaly, évekig tartó huzavona lezárásaként, végre sor nem került a megyei művelődési központ szürke brontoszauruszának lebontására. Azt ugyan senki nem vitatta, hogy az épület csúnya, és azt sem, hogy messze nem felel meg eredeti funkciójának, mégis körömszakadtáig ragaszkodtak hozzá a város szocialista képviselői. Parázs viták lezárásául végül a közgyűlés megszavazta a bontást és azt a pénzügyi konstrukciót, amelynek segítségével városképbe illő ház épülhet a lehangoló betonkolosszus helyén. Eszerint csaknem egymilliárd forint pályázati pénz felhasználásával az önkormányzat építteti a konferenciaközpontot, a szálloda és irodaház építésébe pedig magántőkét von be.
A döntést tett követte: eltűnt a betonkolosszushoz illő, utolsó négyzetcentiméterig leaszfaltozott kietlen tér, a Kölcsey lerombolt házának helyén álló, jó tíz éve eltávolított Lenin-szobor talapzata, és megkezdődhetett a régen esedékes ásatás. A történettudományt gazdagító kincsek 2-4 méter mélyről kerültek elő, és ahogyan Hajdú Zsigmond, a Déri Múzeum régészeti osztályának vezetője mondja, öröm mellett mindjárt némi ürömmel is szolgáltak a kutatóknak. A földrétegek vizsgálata ugyanis egyértelműen alátámasztotta a feltételezést: a felszínhez közelebbi rétegekben is lennie kellett a most feltárthoz hasonló, vagy még értékesebb leletanyagnak, ám az végleg és nyom nélkül eltűnt a hatvanas-hetvenes évek megaépítkezéseikor.
A miért után nyomozva elsőként Gyarmathy Kálmánhoz, a megyei művelődési központ első igazgatójához jutok el. A jelenleg Bocskaikert polgármestereként tevékenykedő egykori népművelő – bár Debrecenben dolgozott vezetőként évtizedekig, és végzettségére nézve történelem szakos – elmondása szerint meglepődve értesült róla a nyáron, hogy az egykori Paptava partján értékes régészeti leleteket ástak ki. Szerinte elképzelhetetlen, hogy a hetvenes években, a művelődési ház építésekor hasonló értékek kerültek volna ki a földből, mert, mint mondja, neki mint az intézmény igazgatójának arról tudomása lett volna. Búcsúzóul hozzáfűzi: – Nem értem, miért kellett a művelődési központ épületét lebontani akkor, amikor az új ház is hasonló közösségi célokat szolgál majd. – Azt a megjegyzésemet, hogy bár hatalmas volt a ház, mégsem fért el benne semmi, mert időközben elfogyott a pénz, és a felében-harmadában elkészült épületből éppen a lényeg, a használható közösségi terek maradtak ki, már meg sem hallja.
Gyarmathy Kálmánéhoz hasonló álláspontot képvisel Dankó Imre, a Déri Múzeum egykori igazgatója is. Szerinte minden bontás bűn, az irdatlan szocreál épületek csakúgy megőrzendő kordokumentumok, mint egy cívisház vagy egy gótikus templom. – De ha már így esett, hogy lebontották a régit, és újba fogtak, nem értem, miért kell húzni az időt régészeti kutatással – mondja nem kis meglepetésemre, majd némiképp megmagyarázza a muzeológus szájából furcsán hangzó álláspontját. – A fideszes Debrecen úgyis elátkozott város, tőlünk minden állami pénzt megtagadnak vagy megvonnak. Miért kell olyan helyzetet teremteni, hogy kicsússzunk az időből, és lemaradjunk arról a támogatásról is, amit az új konferenciaközpont megépítéséhez nyertünk? – füstölög a Déri Múzeum egykori első embere. Arra a kérdésre, hogy kezdeményezte-e a városvezetésnél a régészeti feltárást, a művelődési központ harminc évvel ezelőtti építésekor, kitérő választ ad. – Nem olyan időket éltünk. Akkor senkinek nem jutott eszébe, hogy „pártunk és kormányunk” döntéseit megkérdőjelezze, vagy tudományos kutatás miatt hátráltassa a végrehajtást – mondja. Hozzáfűzi még, hogy szerinte egyébként sem került, nem is kerülhetett elő semmi akkor a földből, mert nem ástak olyan mélyre, mint most, a mélygarázs építésekor.
Másként látja ezt Balogh István, Hajdú-Bihar megye utolsó főispánja, neves helytörténész, a Debrecen monográfia szerzője: – Én 1958-tól évtizedekig Nyíregyházán dolgoztam, nemigen jártam haza, csak este. Így aztán egy este értesültem arról is, hogy Kölcsey Ferenc háza helyére Lenin-szobrot állítanak, a Paptava környékére meg több ezer négyzetméteres művelődési központot építenek. Hogy lehet-e azon a területen régészeti lelőhely, esetleg érdemes lenne-e kutatni, erről engem a világon senki nem kérdezett, pedig azok a levéltári kutatásra építő eredmények, amelyek alapján tudható volt, hogy ott középkori magyar, illetve Krisztus előtti időkből származó településnyomoknak kell lenni, már akkor közismertek voltak. Nagyon nem lepődtem meg a feltárás elmaradásán, hiszen az akkori múzeumvezetés igencsak el volt kötelezve a tanácsnak és a pártnak, és érthető volt, hogy nem szívesen fordultak a korábbi főispánhoz szakmai segítségért. De azért sajnáltam, mert nem lett volna olyan nagy dolog egy kicsit vizsgálódni. Hiszen akadt erre már példa 1946–47-ben, a Csapó utcai építkezések megkezdésekor, amikor a Déri Múzeum újkori kerámiáinak tekintélyes része került elő teljesen ép állapotban a régi kutakból. Minden valószínűség szerint hasonlóan értékes leletekre bukkantak volna a kollégák a Paptava környékén is. Hiszen Debrecenben az volt a szokás, hogy az egymást követő tűzvészek maradványait nem takarították el, hanem ráépítették az új házakat. A tűzrétegek pedig sok mindent megőriztek.
A harminc év előtti döntéshozók bűnös mulasztásáért némi kárpótlás, hogy a most előkerült leletegyüttesben is akadnak ép, illetve kitűnően restaurálható darabok, amelyek régészeti feldolgozás után helyet kaphatnak a Déri Múzeumban, és a 2005 végig felépülő Kölcsey-központ kiállító termében. Ékes bizonyságául szolgálva annak, hogy a nemzetmegtartó múltat nem lehet végképp eltörölni.
origo.hu
Majdnem belehalt egy idős ember egy brutális támadásba - egy budapesti buszról rángatták le
