Kovács és a cápavadászok

Megbízható brüsszeli forrásaink szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) leendő elnöke a „szélmalomharc alól felmentve” megjegyzést biggyesztette naplójában az energetikai ügyek magyar biztosjelöltjének neve mellé, miután eszmecserét folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Kormányfőnk ugyanis azt kérte a portugál politikustól, hogy tartsa meg csapatában a jó öreg Kovácsot, de az előzőnél esetleg kicsit „könnyebb” feladatot találjon számára.
Vagyis Barroso úr véletlenül se engedje vissza az exkülügyminisztert Budapestre, hiszen belegondolni is szörnyű, milyen kellemetlen helyzet állna elő, amint a hazazavart Kovács a pártszékházba betoppanva a neki fenntartott itthoni pozíciók iránt érdeklődne. A futva érkező miniszterelnök pedig kénytelen lenne felvázolni a helyzetképet, amely szerint Somogyi Ferenc felavatásával a magyar hidrogénszakértő a legnagyobb arcátlanság árán sem lehet újból külügyminiszter, mint ahogy már szociáldemokrataként tetszelgő posztkommunista pártelnök sem. Ugyanakkor – tehetjük hozzá – a középiskolai kémiaórák kísérletein nosztalgiázó műkedvelő vegyészek is fellélegezhetnek, hiszen ép észszel végiggondolva gyakorlatilag az is kizárt, hogy a bizottsági (le)szereplés után a szélmalmokról és atomerőművekről álmodó Kovács még megkaphassa az energetikai biztosi posztot.
A kitűnő diplomáciai érzékkel megáldott Barroso egyelőre ugyan hallgat a konkrétumokról, azt azonban már sejtette, hogy legközelebb semmilyen kockázatot nem vállal. Vagyis megszabadul mindenkitől, aki keresztbe tehet neki, hiszen jól tudja: az Európai Bizottság leszavazása esetén a bukás súlya alatt még az ő bársonyszéke is könnyedén összeroppanhatna. Kérdés azonban, hogy akkor mit tehet Kováccsal, akinek az Európai Parlament (EP) folyosóin azóta is visszhangzó sületlenségei miatt úgy tudni, máig rémálmok gyötrik az őt meghallgató ipari bizottság szakértő tagjait.
A lehetséges forgatókönyveken végigszaladva úgy tűnik, a bizottság élére megválasztott portugál politikus akár hallgathat is Gyurcsány Ferencre, s akkor egyfajta uniós biztos light poszt után keresgélve ígérhet Kovácsnak az energetikánál könnyebb feladatkört. Ha emellett dönt, Barroso akkor is komoly kihívás elé kerül, hiszen nyílt titok, hogy a magyar aspiráns a diplomácián kívül máshoz nemigen ért. A külügyi poszt élére Benita Ferrero-Waldner személyében azonban az elnök már megtalálta az alkalmasnak tűnő jelöltet, s bizony a határozott fellépésű, s szélesen mosolygó osztrák asszonyság csak valamilyen komoly pszichés sokk esetén tűnik Kovácsra becserélhetőnek. A témához közel álló, számunkra ráadásul kiemelten fontos regionális politika felügyelésére a lengyel Danuta Hübner szintén befutónak tűnik. A balatoni angolnavészen edzett Magyarország persze gazdagodhatna akár a halászati ügyek tárcájával is, bár ennek esélyeit csökkenti, hogy a magyar Jolly Joker kinevezése esetén Barrosónak valószínűleg egy nyugodt percet sem hagynának a felháborodott máltai cápavadászok. Valószínűleg helyesebb tehát egyelőre abban reménykedni, hogy az EB leendő elnöke nem tesz majd úgy, mint az a katonatiszt, aki a sorozáson megjelent, súlyos virágpor-allergiára panaszkodó bakajelöltnek csak annyit mondott: „Nem bírja a levegőn? Sebaj, akkor majd tengeralattjáróra tesszük!” A néppárti elnök ráadásul minden bizonnyal tisztában van azzal is, hogy hazánk nemcsak hataloméhes pártkatonákkal, hanem bizony kitűnő szakpolitikusokkal is rendelkezik.
Vagyis, ha Barroso mindent alaposan végiggondol magában, akkor végül talán mégsem Gyurcsányra, hanem a józan eszére hallgat majd, s kihúzza a jelenlegi magyar jelölt nevét a már említett titkos könyvecskében vezetett listájáról. Persze nehéz elképzelni, amint a leszereplésébe bölcsen beletörődött Kovács László kezdő nyugdíjasként, cekkerrel a karján békésen bájcseveg a füstölgő hazugsággyárak működési elveiről a Fény utcai piac henteseivel. Ennél sokkal valószínűbb, hogy a valódi zsírosbödön közelében próbál majd maradni, akár annak árán is, hogy – Balázs Pétert követően újabb magyar szocialista politikust magára haragítva – egész egyszerűen beül egy hazazavarható magyar EP-képviselő székébe. Történhet mindez a Brüsszelbe exportálandó kis magyar politikai folklór szabályai szerint, amely azonban végül Kovács tényleges vesztét okozhatja. Hazánk uniós szegfűvivője valószínűleg sosem érti már meg, hogy ami egykori elvbarátai által idehaza évtizedeken át tehetség, hozzáértés s a szolgálat szent eszméjének ismerete nélkül is lenyomható volt az emberek torkán, arra odakint senki sem kíváncsi. A minap még azt bizonygatta, hogy az elmúlt egy hónap alatt rengeteget tanult az energetikáról, s mindez kárba veszne, ha végül nem kapná meg a posztot. Egy ilyen – a foximaxi típusú kommunista gyorstalpalókra emlékeztető – érvelést azonban az európai politikusok legfeljebb szánalmasnak tarthatnak, mintsem meggyőzőnek.
Érdekes, hogy a felkészületlen magyar, a vesztegetési botrányba keveredett lett vagy az összeférhetetlenséggel vádolt holland jelölt háttérbe helyezésével, olykor szerecsenmosdatásával miként vált pillanatok alatt egyetlen ember, az olasz Rocco Buttiglione Európa legfőbb ellenségévé. „Ultrakonzervatív katolikus”, „elfogadhatatlan nézeteket valló olasz jelölt”, „elveivel botrányt okozó filozófus” – néhány jelzős szerkezet, amely az elmúlt napokban hallható, olvasható volt az „objektív” tudósításokban arról az emberről, akinek legnagyobb bűne az, hogy a nők legfontosabb küldetését a családalapításban és a gyerekszülésben nevezte meg. Emellett nem vált melegtüntetések vezérszónokává sem, hanem devianciának minősítette a homoszexualitást. Amikor meghallgatását követően a szocialisták és a liberálisok össztüzébe került, az olasz politikus maga fogalmazott úgy, hogy ha végül választania kell, inkább marad hívő katolikus, mintsem mindenáron biztos legyen. Ma már tudjuk, amilyen elszántsággal a közösség többsége kizárta, hogy a minap aláírt alkotmányában még csak említésszinten is megjelenjen a kereszténység fogalma, az unió éppolyan erővel gyalogolt át az alapvető értékekbe kapaszkodni próbáló Rocco Buttiglionén is.
Ez a látszólagos lendületet hamar megtörik az egymást érő problémák, amelyek miatt az unió belső szerkezetét javító szándékkal kritizáló hangok is mind gyakoribbá váltak. Az EB körül kibontakozó, sosem látott nehézségek például felvetik, tartható-e egyáltalán 25, nemsokára pedig még több családtag jelenlétével is az a rend, hogy a testület összeállításakor nem a szakterületekhez rendelnek neveket, hanem a véges számú tárcákat osztják le a már előbb delegált politikusoknak? Az egyre több bökkenő arra utal, hogy az elmúlt hetek történései nem csak a Kovács Lászlók csúfos arcra eséséről szóltak, hanem arról a ma még kissé udvariatlannak tűnő felvetésről is, hogy az EU komoly szerkezeti megreformálása egyre kevésbé elodázható.
Sokan úgy vélik, a homokszem a közösség bővítése során került a gépezetbe, hiszen a vártnál jóval több hibaüzenet érkezik keletről, kezdve az euró bevezetését még jó ideig lehetetlenné tevő rossz gazdasági mutatóktól az EU-konform disznóvágás buktatóiig.
Azt pedig már végképp nehéz elképzelni, mi lesz a vén Európával, ha a románok, bolgárok, horvátok, s egyszer majd a törökök is ugyanennél az asztalnál próbálnak majd betevő falat után nézni.