Lombhullató

Embert és állatot egyként sokkolt a múlt pénteki természeti csapás, de a cselekvés kényszere kijózanító hatású – jellemzi a Magas-Tátrában uralkodó hangulatot Jozef Janiga, a hegyimentő-szolgálat igazgatója. Elmeséli: amikor egy nappal a katasztrófa után az orkánerejű szél által rakásra hordott fák között meglátott egy mókust, megállt, hogy meg ne ijessze az egyébként igen félénk állatkát. De az meg sem mozdult, tétován nézelődött, még akkor sem futott el, amikor a szemébe világítottak. Sokkos állapotban volt. „Most már ismét elbújnak az ember elől, igaz, még látszik rajtuk a bizonytalanság, de már keresik új helyüket.”
Janiga hangja nyugodt, pedig arról beszél, hogy a helyzet nagyon rossz. „Negyven, helyenként ötven centiméternyi hó esett le az utóbbi öt nap során, többször félbe kellett szakítani a mentési munkálatokat. Bár a mostani szeles időt nem lehet összehasonlítani a múlt pénteki, óránként 170 kilométeres sebességgel száguldó orkánnal, a kialakult katasztrófahelyzetben a hetven–nyolcvan kilométeres erősségű szél is tud károkat okozni.”
S okoz is. Csütörtökön például újra le kellett zárni több útszakaszt; csak a tömegközlekedési eszközök meg a mentőalakulatok járművei mozoghatnak, még a helyi lakosokat is korlátozzák személyautójuk használatában. Egyes vasúti szakaszokon is csökkenteni kellett a vonatok számát.
„Mindezzel együtt a Tátra átjárható keletről nyugatra s északról délre is. Visszatér az élet, várjuk a turistákat. Persze nem a katasztrófa sújtotta térségbe, ott tilos bemenni az erdőkbe, viszont a legtöbb turisztikai és síközpontban már sikerült elhárítani a vihar okozta károkat. Olyannyira, hogy a kiváló hóviszonyoknak köszönhetően a tervezettnél egy héttel korábban, szombaton kezdődik a tátrai síszezon.” Ezt már Ján Mokos, Magastátra település polgármestere mondja, aki csodálkozásomra megerősíti: valóban kezdődik az idény, s előzetes hírei szerint több helyen olcsóbbak lesznek a szolgáltatások, mint tavaly voltak. Hozzáteszi: őt is letaglózta az, ami történt, sír a lelke, ha a mintegy 12 ezer hektárnyi letarolt erdőséget nézi, de a Magas-Tátra él, mert nemcsak az erdő jelenti Európa „legkisebb óriáshegységének” a varázsát, hanem másért, máskor is, így most is érdemes idelátogatni. „Lehet, hogy a Tátra szerelmesei az eddiginél is nagyobb számban érkeznek majd, éppen azért, hogy lássák, mit tett önmagával a természet, esetleg azért, hogy a későbbiek során figyelhessék, emberi segítséggel hogyan gyógyítja az önmaga okozta sebeket” – összegezi sok vendéglátó-ipari vállalkozó reményét, akiknek a szó legszorosabb értelmében a téli Tátra adja a mindennapi betevőt.
Ugyancsak az „öngyógyításra” számítanak a természetvédők és az ökológusok. Merthogy végre hallani az ő hangjukat is. A múlt pénteki ítéletidő után ugyanis elsősorban a politikusok és a – mondjuk így – technokrata turisták szava hallatszott a mérhetetlen nagy károkról és a gyors cselekvés fontosságáról. Katonaság bevetését, munkanélküliek verbuválását szorgalmazták, hogy mihamarabb eltávolítsák a gyökerestül kitépett, derékba tört fákat, hogy permetezzenek a faszuvasodás megakadályozása érdekében. Ilyen és hasonló megnyilatkozásokkal tűntek fel a döbbent polgárok előtt, akiket valósággal megbénított a televíziókban sugárzott légi felvételek látványa. Pedig megfontolt, észszerű cselekvésre van szükség, hiszen már a mókus is magához tért: elfut az ember elől…
Lubica Trubíniová, a Greenpeace szlovákiai szervezetének alapítója higgadtan, szinte érzelemmentesen fogalmazza meg tapasztalatait:
– Nem szabad tragédiaként felfogni a természeti katasztrófát. Pusztító viharok, orkánok mindig voltak és lesznek. Arra kell ügyelni, hogy az ember csak annyit segítsen a természetnek, amennyi elengedhetetlen, minden mást az önszabályozásra, önrekonstrukcióra kell hagyni. A Tátrát 1915-ben érte olyan természeti csapás, mint a mostani vagy ennél is nagyobb. A Tátrában általában vegyesen élnek tűlevelű és lombhullató fák. Ezekben az erdőkben a mostani orkán csak kisebb károkat okozott, ott tarolt igazán, ahol az ember az említett múlt századi katasztrófát követően beavatkozott. A harmincas években, 1934–36 között telepítették a most tönkrement 12 ezer hektárnyi erdőt, de kizárólag lucfenyőt ültettek, s az idő rövidsége miatt gyakorlatilag egygenerációs facsemeték váltották a korábbi, természetes módon felnövő, többgenerációs erdőket. Ezért nagy baj lenne, ha – amint sokan hangoztatták – három-négy év alatt újratelepítenénk az tönkrement erdőket, sokkal nagyobb időtávban kell gondolkodnunk. Az pedig egyértelmű, hogy többfajta tűlevelű fát – például borókát, jegenyefenyőt is – kell telepíteni, de lombhullatókkal, leginkább a tátrai őshonosnak minősülő bükkel, tölggyel és jávorfával vegyesen.
Trubíniová óva int attól, hogy katonák és munkanélküliek ezreit vessék be a károk gyors felszámolására, a kidőlt vagy kettétört fák feldolgozására, elszállítására. Azzal egyetért, hogy óvintézkedésekre lesz szükség: meg kell akadályozni, hogy a tavaszi hóolvadás elmossa a földréteget a letarolt erdő alól, esetleg árvízveszély alakuljon ki. De az eddig ismertetett tervekkel kapcsolatban azt hangoztatja – sok más ökológustársával egyetemben –, hogy ha egyáltalán mód lesz rá, kizárólag a gyökerestül kitépett fákat kellene elszállítani, a letörteket pedig érintetlenül hagyni, mert azok – ha letaroltan is, de – élnek, tehát teljesítik vízfelfogó és talajmegkötő feladatukat.
A szú kártevésétől sem fél, sőt szerinte „az lenne csak az igazi természeti katasztrófa, ha permetezéssel, vegyi úton védekeznénk ellene”. És megismétli: a katasztrófából nem szabad tragédiát csinálni, a tátrai természet él, mert az nemcsak az erdőt jelenti, hanem száz meg száz állatfajt, bogarak és rovarok ezreit, mikroszkopikus élőlények tízezreit is. Egy vegyi beavatkozással ezt a ma is lüktető életet veszélyeztetnénk.
Persze nagy a baj, a károkat senki nem meri felbecsülni. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az önkormányzatok előzetesen 160 millió koronára (hozzávetőleg egymilliárd forintra) becsülik a középületekben keletkezett károkat, a közutak megtisztítására 120 milliót kell fordítani, a vasúti társaság 180 millió többletkiadásról beszél. Az erdők újratelepítése a mezőgazdasági minisztérium számításai szerint meghaladja a hétmilliárd forintnak megfelelő összeget. Naponta jelennek meg újabb és újabb adatok, de Simon Zsolt, a mezőgazdasági tárca vezetője türelemre int: „Igazából csak a térség megközelíthetőségét oldottuk meg, a károk pontos felmérésére tíz hetünk van, az Európai Uniónak ez idő alatt kell benyújtanunk segélyigényünket, s a dokumentumokban pontos és ellenőrizhető adatokat kell közölnünk.” A szakminiszter azonban már azt is tudja, hogyan járul majd hozzá tárcája a károk enyhítéséhez:
– Felszólítottam az erdőgazdaságokat, hogy tartózkodjanak a fakitermeléstől, készítsünk új terveket. A katasztrófa sújtotta területen ugyanis az összes fát fel akarjuk dolgozni és értékesíteni, lehetőleg külpiacokon. A bevételt természetesen a térség újraélesztésére fordítjuk – mondta lapunknak Simon Zsolt, hozzátéve, összhangban a természetvédők véleményével, hogy a teljes regenerálódás akár hetven–nyolcvan évig is eltarthat.