Dombostanya néhány kilométerre van Debrecen határától, közigazgatásilag viszont a cívis város szerves része. A városi létre nem sok minden utal a néhány száz embernek otthont adó tanyaközpontban, amit még a busz is csak földúton tudott megközelíteni eddig. Az apró település egyetlen éke a Klebelsberg Kunó idejéből való klinkertéglás iskola, ahová – hasonlóan a híres kultuszminiszter jó nyolcvan éve letűnt idejéhez – a XXI. század elején is csak térdig sárban tudnak elvergődni a gyerekek esős időben. Posta nincs, bolt se nagyon. Van viszont jó levegő, és akad alkalmi mezőgazdasági munka a faluról városba került, majd az ipari üzemek tönkremenetele miatt újra vidékre kényszerülő kétkezi dolgozó embereknek. Így a lélekszám egy ideje növekszik, s ennek hatására az infrastruktúra siralmas helyzete is javulni látszik valamit. A Szőlő utca aszfaltozását például, lakossági önerőt is felhasználva, nemrégiben befejezte az önkormányzat, ezt érthető örömmel fogadták a helybéliek. Kész van a busz körfordulós végállomása is, és rövidesen a tankátjáróval megerősített bekötőút építésével is végeznek. Így rövidesen az iskola megközelítése is könnyebbé válik. Az itteniek mégis nagyon elégedetlenek.
Béres József, a Dombostanya Fejlesztését Segítő Alapítvány vezetője például kifejezetten haragszik a környéken csak tankcsapdának emlegetett út miatt.
– Hogy gondolta azt az önkormányzat, hogy tankátjárót építtet, mikor tucatnyi ennél sokkal fontosabb dologra nem jut pénz? – kérdezi meglehetősen felháborodva. – Ott van mindjárt az iskola, aminek csak alsó tagozata van, mert nincs pénz a felsősöket tanító pedagógusok fizetésére. Így aztán a gyerekek kénytelenek busszal bejárni Debrecenbe. Azokból a milliókból, amit a tankútra költöttek, igazán meg lehetett volna oldani a tanárok foglalkoztatását – mondja, és megerősíti, amit mindenki mondogat: erre bizony nem járt tank több mint 15 éve. Majd nem minden irónia nélkül megkérdezi: – Talán attól kell tartani, hogy visszajönnek az oroszok?
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere egyáltalán nem vitatja a dombostanyaiak igazságát. – Mi sem értettük, hogy miért akar tankbiztos utat építtetni velünk a HM, ezért többször is megkérdeztük őket: szükség van-e erre a beruházásra – mondja. – A válasz számunkra is érthetetlen, de egyértelmű volt, így kénytelenek voltunk a különlegesen megerősített 80 méteres szakaszt megépíttetni. Ez a 40 millió forintos építési költséget további öt és fél millió forinttal növelte meg, amit a helybéliekkel egyetértésben szívesebben költöttünk volna békésebb célokra.
Hogy miért nem történhetett így, arról szerettük volna megkérdezni Vass Mihályt, a tankút építését előíró szállításvezető főtisztet, ám ő parancsnoki utasításra hivatkozva elzárkózott a nyilatkozattételtől. A lapunk birtokába került iratokból viszont kiderül, a bekötőút „tankosítása” már 2000-ben sem tetszett az önkormányzatnak, és igyekeztek kibújni a felesleges kiadásokkal járó feladat alól. A Vígh Barnabás alezredes által aláírt levél azonban egyértelművé teszi: a honvédség nem kíván lemondani az egyébként használaton kívüli hadi útról. Hivatkozik arra, hogy a földút harci célú használatáról 1992-ben megállapodott az önkormányzattal, és előírja, hogy az útberuházás terhére lánctalpasok átbocsátására alkalmas burkolattal lássa el az útszakaszt az önkormányzat. A honvédségi álláspontot 2002-ben Vass Mihály és Zilahi Sándor tervező egy feljegyzéssel megerősítette, és a 7 méter széles tankátjáró építésére vonatkozó utasítást 2004-ben is helyben- hagyták. Ebben csak az a meghökkentő, hogy a Vígh alezredes által hivatkozott 1992-es megállapodásban szó nincs arról, hogy az önkormányzatnak kellene finanszírozni a hadi célú beruházásokat, sőt. Abban a Magyar Honvédség arra vállal kötelezettséget, hogy a teljes vasúti kereszteződést felújítja, a sárrázó utakat kiépíti. Lehetőséget kap viszont arra, hogy a megállapodásban szereplő utakat „részlegesen és térítésmentesen” használja.
– Az oroszok itt jártak át évtizedekig, de nem épített utat itt eddig más, csak a két téesz – mondja Nagy Sándor helybéli lakos, akiről rövidesen kiderül, hogy feleségével együtt a vasút helybéli szakaszán dolgozott a nyugdíjig. – Azok is csak azért áldoztak rá, mert tönkrementek a személyautóik a sárban, azt meg már mégsem nézhették. Most jó, hogy legalább a Szőlő utcát leburkolták végre, de gázunk még mindig nincsen. Érthető ugye, hogy bosszant bennünket ez a tankosdi? Mert itt csak gumikerekű harckocsik közlekednek, azoknak meg nem kell acélszerkezetű út. Azt mondják, leszerelik a sorkatonáinkat. Akkor meg kik fognak itt harckocsival flangálni?
origo.hu
Majdnem belehalt egy idős ember egy brutális támadásba - egy budapesti buszról rángatták le
