A felvidéki Harkácson születtem, közel Tornaaljához. Magyarságomhoz a ragaszkodást őseimtől örököltem, akik a családi legendárium szerint harcoltak a mongolok, a tatárok-törökök, a németek, a Habsburgok ellen. Maradt számunkra is tennivaló, hiszen édesapám a frontra, onnan szovjet hadifogságba került. Minket kitelepítettek a csehekhez, ahol gyerekfejjel megtanulhattam, milyen is a kisebbségi sors. Amikor apám betegen hazakerült Budapestre a hadifogságból, kerestetett minket a Vöröskereszt útján. 1947 Mikulás estéjén sikerült átszöknünk Magyarországra, és Dunabogdányban telepedtünk le. A keserves élményekből bőségesen jutott „hazánkban” is, hiszen osztályidegenek lettünk. Gimnáziumba nem járhattam, a katonasághoz is úgynevezett építőszázadba osztottak be. Leszerelésem után a Ganz Villamossági Művekhez kerültem, esti tagozaton a Bláthy Ottó szakiskola erősáramú és gépipari karán sikerült tovább képezni magamat. Az újabb katonai behívás előtt elhagytam az országot, és Németországban kerestem munkát.
– Ahol nyilván könnyebb út nyílt a továbbtanulásra…
– Ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Németországban programozott számítógépes vezérléstechnikát tanultam, de nyolc különböző vizsgán kellett megfelelnem, ám amikor a nyelvtudásban meg a szakmában már megerősödtem, a létszámleépítések során mindig mi, idegenek voltunk az elsők, akik feleslegesnek bizonyultunk. Következtek az alkalmi munkák a megélhetésért. Közben állandóan új technikai megoldásokkal kísérleteztem, meglehetősen szerény körülmények között.
– Így érkezünk el a gépjárművek új energiaforrásának feltalálásához?
– Szívós, mindenről lemondó évek következtek éjjel-nappal, minden időmet igénybe vevő számításokkal, s eljutottam a vízenergia mint hajtóerő felismeréséhez. Amikor ismerőseimnek először beszéltem róla, kinevettek. Az ötletet ugyan a gázzal meghajtott autók megismerése adta, de én aztán a vízenergia felhasználását kezdtem kutatni és 1985. augusztus elsején harminchat oldalas tanulmányban benyújtottam felfedezésemet a német szabadalmi hivatalnak. A részletes leírást elküldtem Kohl kancellárnak is, aki a szövetségi technológiai miniszterhez továbbította, ahonnan az atomkutató intézetbe irányították a Wasserelektro-autó szabadalmazásra szánt találmányomat. Életem legnehezebb napjai következtek. Meg kellett védenem a találmányomat. A kinti szabadalmi hivatal és a plazmakutató intézet előbb lekicsinylő levelekkel próbálta elvenni a kedvemet, sőt azt is javasolták, vonjam vissza a találmányomat. „Mit akar ön ezzel a találmánnyal, hiszen ön csak egy magyar.” Nem vonom vissza, válaszoltam, különösen azért, mert én csak egy magyar vagyok. 1992 novemberéig tartottak a különböző meghallgatások, majd a németországi elismerés és elfogadás után eljárásom leírását elküldték a világ plazmakutató intézeteibe, hogy azok megtámadhassák, hátha tévedett a német szabadalmi hivatal. 1993. március 3-án írásbeli értesítést kaptam, hogy találmányommal szemben nem merült fel értékelhető szakmai ellenvetés. Ez azt jelenti, hogy a világon senkinek sincs joga kétségbe vonni szabadalmam tudományos értékét, gazdaságosságát, használhatóságát. Beigazolódott, hogy a víz a világ legegyszerűbb, legtisztább, leggazdaságosabb üzemanyaga. Találmányom lényege: a víz felbontásával, a keletkezett hidrogénplazma az oxigén segítségével elégethető, és a nyert energia felhasználható gépjárművek hajtására. A szabadalom védelme után: irány Magyarország!
– Egyetlen milliárdos sem érzett kísértést, hogy tőkéjéből néhány millióval támogassa a találmányát? Ha ugyanis beválik, neki is busásan megtérülne az „előleg”.
– Elv és megvalósítás – ez a legfontosabb próba. A precíz németek a modellt elkészítették, a működését bizonyították. Ezek után természetes, hogy jelentkeztek a nagy autógyárak: adjam el találmányomat, s kezdődjék el a gyártás. Én végiggondoltam: miért növelném az idegen multimilliárdosok vagyonát, ha a saját országom is jól járhatna. Hazajöttem és azóta járom az előttem élt magyar feltalálók példái nyomán a kálváriámat. Úgy hittem, nemzeti összefogással, a kis emberek megmozgatásával a Vízenergia Alapítvány képes lehet egy próbaüzem létrehozásához. Szomorúan csalódnom kellett. Az idő rohan, lejár a szabadalmi védettség. Azután azt teheti a német szabadalmi hivatal, amit gondol. Mi pedig elesünk olyan lehetőségektől, amelyek munkások ezreinek adhatnának megélhetést. Eddig több mint hetven előadást tartottam az országban, de fogy az erőm. Szégyenszemre távozzak, és adjam oda az egészet egy világcégnek?
Spanyol Zoltán megközelítően két teljes évtizedet csak ezzel a találmánnyal foglalkozott, ahogyan elmondta, éjjel és nappal. Legkritikusabb ellenfele önmaga volt, mert amikor egy-egy számítása végén eredményre jutott, újrakezdte, hiszen tisztában volt vele, milyen nagy tudású kutatók elemzik majd, milyen kérdésekre kell válaszolnia. Minden fillérjét erre áldozta, de olyan összeg soha nem állt rendelkezésre, hogy saját maga felépítsen egy gyártelepet, ahol a ma még olajszármazékokkal közlekedő gépjárműveket át lehet állítani vízenergia meghajtású autókra. Mert arról értesült – sőt a német televízióban látta is a vízmeghajtású modellt –, hogy a BMW cég már ugrásra készen áll az új autók gyártására.
– Hangsúlyozom, az idő nagyon gyorsan telik – mondja szomorú türelmetlenséggel a feltaláló. – A világban mások is rájöttek, hogy az új energiaforrás a víz, a hidrogén, megelőzi, sőt helyettesítheti az atomenergiát. A BMW szakemberei hírül adták: egy liter víz felbontása és energiává történő átalakítása 100 kilométer út megtételére elegendő. A víz nem igényel különösebb előkészítést, tehát a közönséges csapvíz is megfelelő energiaforrás. Lehet, hogy nem értik eléggé az illetékesek a gyakran visszatérő gondomat: az idő ellenünk dolgozik.
Dánia
Itt a bejelentés, amelyben Zelenszkij bízott
