A tanúvédelmi programban jelenleg tíz-húsz személy vesz részt, de ez a szám állandóan változik. Ebből két-három ember a külföldi hatóságok által hazánkba menekített bűnbánó maffiózókból került ki, de ugyanennyien vannak azok, akiket a magyar rendőrség költöztetett külföldre. A program végrehajtója az ORFK alatt működő tanúvédelmi szolgálat. Vezetője, Csics Péter alezredes lapunkat hívta meg elsőként abba a titkos épületbe, ahol a központ működik. Az objektum címét nem árulta el, így a Teve utcai rendőrpalotából két civil ruhás nyomozó kísért minket a pesti épületbe. A jelzés nélküli autó a mellékutcában egy sorompóval elzárt telepre fordult. Rendőrségre utaló felirat persze sehol nem szerepelt. A nyomozók egy ütött-kopott irodaépület első emeletére kísértek. Belül nagy a nyüzsgés; a berendezés sem utal rendőrségi objektumra, ráadásul a legtöbb nyomozónak még fegyver sem lóg az oldalán. Jöttünkre kicsit halkabban kezdenek beszélni, de hamar előkerül Csics Péter. Az alezredes bűnügyi nyomozóként kezdte, később kommandósnak állt, majd a tanúvédelmi szolgálat vezetésével bízták meg. Közvetlen modorban fogad, beszéde csibészes, a jogszabályokat viszont kívülről-belülről fújja.
A törvénybe iktatott tanúvédelmi program gyakorlati megvalósulását az ORFK tanúvédelmi szolgálata végzi, amely két egységből áll: a személyvédelmi és a tanúvédelmi osztályból – kezdi mondandóját az alezredes. Az előbbit korábban hozták létre az egykori Készenléti Rendőrségen. Az EU-s tanúvédelmi követelményeknek azonban az egység nem felelt meg, ezért külön koncepciót és törvényt kellett alkotni. A szakemberek külföldi programokat tanulmányoztak, míg végül az olasz és a német rendszer elegyéből hívták életre a magyar védelmi programot. Abból indultak ki, hogy a tapasztalatokat a helyi társadalmi rendszerre kell felépíteni, így 70 százalékban a hozzánk közelebb álló német mintát követték. A szolgálat 2002. január 18-án kapta a megbízást, s az ORFK alá rendelték. A nemrégiben történt rendőrségi átszervezés őket nem érintette: minden maradt a régiben. A szolgálat létszáma titkos – hárítja el kérdésünket Csics Péter.
A személyvédelmi osztály, vagyis az Omega kommandó a tevékenységéből adódóan nagyobb létszámmal működik. Amikor megalakultak, akkor a Különleges Szolgálatok Országos Parancsnokságához tartoztak. Ott a terrorelhárító egységgel azonos kiképzést kaptak. Az állig felfegyverkezett, fekete ruhás, csuklyás rendőrök a programban lévő személyt mindenhová elkísérik, ahol úgy kell szerepelnie, mint védett tanú. Ilyen például a bíróság. A megjelenést előkészítik: mire odaérkeznek, már megszervezték a védelmet. Jelenleg több megyében is folyik olyan tárgyalás, ahol a védelmi programban szereplő tanú tesz vallomást. Legutóbb például az orosz–ukrán maffia egyik vezérének tartott Leonyid Stecura perében tűnt fel az úgynevezett Omega kommandó, akik az egyik vádlott, Valentin Gudocsnikov személyvédelmét látták el. Az omegások a sokszor egész nap tartó tárgyaláson végig teljes fegyverzetben, maszkban és páncélsisakban őrizték az ukrán pentitót.
A tanúvédelmi osztály kisebb létszámú csapattal dolgozik, de mindenki kiemelt főnyomozó, akik főiskolát végeztek, nyelveken beszélnek. Itt nincsenek fiatal kezdők, legtöbbjüknek komoly rutinjuk van az operatív munkában. Ők tartják a közvetlen kapcsolatot a tanúval, ők találják ki, hogy milyen helyen kellene laknia – nagyvárosban, faluban, tanyán, kisvárosban –, a képzettségének megfelelően milyen munkahelyen dolgozzon. Mindent megszerveznek, előkészítenek onnantól kezdve, hogy a gyereket az óvodába beíratják, vagy ha női tanúról van szó, elviszik a nőgyógyászhoz. Csics Péter szerint sajátos munka ez, hiszen nem ritka a tanúvédők között az olyan rendőr, aki nemrég még valamelyik bevetési egység munkatársaként a „földbe döngölte” a bűnözőt. A tanúvédelmi munkában viszont együtt kell működni velük. Ez ugyanis egy közös tevékenység a tanúkkal: ki kell alakítani egy majdhogynem bizalmas kapcsolatot.
Nagyon fontos: nem lehet tanúvédelemben részesíteni hatóság tagját, rendőrt, de besúgót sem – magyarázta az alezredes. Az kerülhet be a programba, aki a szervezett bűnözéssel vagy kiemelt súlyú bűncselekménnyel összefüggő vallomást tud tenni, s ez mással nem pótolható. Olyan vallomásra van szükség, amely lehetővé teszi a főkolomposok elítélését. A végső döntés azonban az országos rendőrfőkapitány kezében van. Ha valakire az áldását adja, akkor a tanú polgárjogi szerződést köt a rendőrséggel. Megismerik az ügyét és azt: ki az, aki fenyegeti, kitől kell félnie. Elmondják a tanúnak, hogy ezután a rendőrök lesznek a zsilip az életében: ugyanúgy folynak majd a dolgai, csak rajtuk keresztül. Először is átesnek egy komplett ellenőrzésen, amelyben a környezettanulmány mellett a pszichológusi vizsgálat is fontos szerepet tölt be. A változás ugyanis pszichésen rendkívül megterhelő, hiszen kiemelik az embert abból a társadalmi környezetből, ahol addig élt, és ha szükséges, „gyártanak” neki egy másik identitást. Az átalakulásnak különböző stádiumai vannak. Először a félelem működik, utána a megnyugvás. Óriási lehet az életkörülmények különbsége is. Nem ritka: valaki olyan szegény volt korábban, hogy bármit csinálnak vele, jobban fog élni a program adta lehetőségekben, mint előtte. A minimálbér 50 és 100 százaléka közötti pénzösszeget adhatnak a tanúnak, amíg munkát nem találnak neki.
Külföldi elköltöztetésnél más a helyzet. Ha tanút hoznak Magyarországra, akkor a külföldi védelmi szolgálat állja a magyarok költségeit. Fizetik a pentitó létfenntartását, lakásbérletét, kivéve a magyar tanúvédők üzemanyagát, túlóráit vagy éppen a telefonköltségeket. Ha a magyarok visznek valakit külföldre, akkor nekik kell mindezt kifizetniük. Ez rengeteg pénz – állítja az alezredes. Legfőbb szempont, amely alapján eldől, hogy a tanút külföldre költöztessék-e, az a magyarországi ismertsége, kapcsolatrendszere, kisebb súlyban a végzettsége. Az ügyek között ebből a szempontból nincs különbség. De vannak olyan ismert személyiségek az alvilág peremén, akikkel nem lehet mit kezdeni, mert mindenhol, szerte az országban ismerik őket. A tanú persze bármit kérhet, bárhova kívánkozhat, viszont meg is kell indokolnia: például beszéli az adott nyelvet, vagy ott nem fogják felismerni. Egy legendával elhelyezik az új lakókörnyezetben. Azt, hogy miként került oda, honnan és miért jött, meg kell tanulnia, és ehhez kell tartania magát. Magyarországon még nem fordult elő, hogy védett személy eltűnt volna, de külföldön már igen. Olyan sem volt még, hogy megölték volna a tanút. Ugyanolyan könnyen ki is kerülhet valaki a védelemből, mint amilyen könnyen megtette a terhelő vallomását – mondta az alezredes. Előfordult már, hogy a tanú felveszi a kapcsolatot egy közvetlen hozzátartozójával. Erre például nincs bocsánat. Ha olyan kisebb szabályt szeg meg, ami bár veszélyes a tanúvédelmi munkára nézve, de orvosolható akár egy elköltöztetéssel, akkor lehet, hogy csak figyelmeztetik.
A magyar tanúvédelmi törvényben rendkívül szigorú titokvédelmi rendelkezések vannak. A programba kerülők jelentős része ugyanakkor a magyar büntetőjogi megfogalmazásban nem felel meg a tanú definíciójának, ugyanis a legtöbbje bűnöző – állítja Csics Péter. Ráadásul a résztvevők nem írásban tesznek vallomást, hanem személyesen a bíróság előtt, csak éppen egy hadsereg őrzi őket. A személye tehát nem marad titokban. Ezt a jelenleg még nem működő videokonferenciás megoldással lehetne elkerülni, amely csupán néhány millió forintba kerülne. Az ilyen tárgyaláson a tanút és a vádlottat egy időben, de két távol eső bíróságon hallgatják ki, s a technika segítségével összehozzák a konferencia-láncot. A megoldás egyébként sokkal olcsóbb, mint a személyvédelem.
A Fővárosi Bíróság több bírája állítja: a védelmi programban szereplő vádlottak vallomását ugyanolyan fenntartással kezelik, mint más tanú nyilatkozatát. Csak akkor fogadják el maradéktalanul, ha az elmondottakat más vallomás vagy bizonyíték is alátámasztja. A pentitók a bíróság előtt saját személyi adataikkal szerepelnek, valószínűleg később cserélik le identitásukat. Az egyik neve elhallgatását kérő büntetőbíró elmondta: az ügy egyik vádlottja beadványt intézett hozzá, hogy nem mer terhelő vallomást tenni a keresztapának tartott vádlott-társára, mert fél a bosszújától. Ha azonban felveszik őt a tanúvédelmi programba, elmondja a bűncselekményeket. A bíró továbbította a kérést az országos rendőrfőkapitánynak. A vádlottat meghallgatták, majd úgy döntöttek: a vallomás jelentősen segítheti a per kimenetelét, így felvették a programba. A bíró megítélése szerint a rendőrök nem tévedtek: a vádlott olyan nyilatkozatot tett, amelyben feltárta a bűnszervezet működését, belső felépítését. Ez a büntetése kiszabásánál enyhítő körülménynek számított.
A program lehetőséget ad arra, hogy a büntetésüket töltő elítéltek is részt vegyenek benne. Ennek a feltételeit a 2003 áprilisától élő megállapodás rögzíti, amely az ORFK és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) között jött létre. A feladatot ebben az esetben is a rendőrség végzi, de a bv-n belüli szabályok miatt közös megoldást kellett kitalálni. Yazbekné Szabó Katalin, a BVOP szóvivője lapunknak elmondta: a program hatálya alá tartozó fogvatartott esetében szigorúbb biztonsági körülmények érvényesülnek. Az őrzésük annyiban speciális, hogy elkülönített körletrészen egyszemélyes zárkában, fokozott felügyelet mellett történik. Ebből adódóan csak olyan foglalkoztatásról lehet szó, ami a zárkában folytatható. A napirendjük a specialitásoktól eltekintve lényegében ugyanaz, mint a többi fogvatartotté. A nyilvántartási adataikat zárlat alatt kezelik, ami annyit jelent, hogy csak meghatározott személyek férhetnek hozzá, és senkinek nem lehet információt szolgáltatni róluk. A külvilággal csak a tanúvédelmi szolgálaton keresztül léphetnek kapcsolatba. A többi fogvatartott nem tudja, hogy az intézetben ki a védett személy. Németországi börtönökben úgy védik a tanúkat, hogy például három tartománnyal odébb viszik az elítéltet – fűzte hozzá Csics Péter. Ez Magyarországon természetesen nem működik, mert a bűnözők ismerik egymást. Az olaszoknál körülbelül 4000 személy szerepel a programban. Közülük többen börtönben vannak, de nem akármilyenben, hanem külön erre a célra építettben, ahol csak a programban részt vevők ülnek. Az intézményről mindenki tudja, hogy bűnbánó maffiózókat tartanak fogva, tehát nem titkos az ottlétük.
Heroin a benzintankban. Csics Péter szerint jól illusztrálja egy megtörtént német eset, hogyan kerülhet valaki a programba. Romániai testvérek kitalálták, hogy régi Audikat vásárolnak, átalakítják az üzemanyagtartályt, és heroint szállítanak Németországba. Megkértek egy karosszérialakatost, hogy készítsen a drognak rejtekhelyet a kocsikban. A férfi megcsinálta, s a testvérek egyike négyszer, alkalmanként ötven kilogramm heroinnal kiutazott Németországba. Az ötödiknél a karosszérialakatos is elment az idősebb testvérrel azért, mert az azt mondta neki: felfigyeltek rá a határon, hogy mindig egyedül utazik, menjen ő is vele „kirándulni”. Kimentek hát Németországba, de merthogy ott is figyelik a drogforgalmat a fedett nyomozók, előbb-utóbb egy ilyen nagyságrendű tétel megjelenik a látókörükben. Meg is fogták őket, ám a karosszérialakatos azt kérte, vegyék be a programba, védjék meg a családját, és akkor elmondja, hogy korábban még kétszáz kilót berakott a kocsiba. Így a bíróság jóval súlyosabb büntetést tudott kiszabni a testvérpárra, mint amennyit ötven kilogrammért lehetne. A karosszériás ugyanúgy elkövette a bűncselekményt, ezért ő is kapott büntetést. Németországban viszont a bíróság nyomatékosan enyhítő körülményként értékeli a pentitók cselekményeit, hiszen az ő vallomásaikkal sikerül felderíteni egy-egy ügyet. A lakatost ezért „elrakták” a börtönben valahova, de természetesen nem a saját adataival.
