A bizottság zöld könyve

Az Európai Bizottság néhány napja kiadott egy – a gazdasági migrációval foglalkozó – úgynevezett zöld könyvet, melynek célja – mint ahogy az a bevezetőjéből kiderül –, hogy az unió intézményei, a tagállamok, a civil szervezetek megvitassák a gazdasági migráció legmegfelelőbb formáit. Amin a zöld könyv nem nyit vitát, az maga a bevándorlás ténye, ugyanis a bizottság már egy 2000-ben publikált közleményében világosan állást foglalt a bevándorlás mellett. „Az Európai Unió és a bevándorlók anyaországaira vonatkozó demográfiai és gazdasági elemzések világosan mutatják, hogy az elmúlt harminc év »zéró bevándorló« politikája a jövőben már nem tartható fenn” – olvasható a bizottság egyik anyagában.
A fejlett nyugat-európai országok a kőolajár robbanását követően valóban felfüggesztették a vendégmunkások toborzását, a nettó bevándorlók száma azonban családegyesítés és menekültek formájában ekkor ugrott meg igazán és hozta létre a Nyugat-Európa legtöbb városát ma jellemző bevándorlónegyedeket. A valamikori vendégmunkásokból mára az egyes országok lakosságának négy-hét százalékát jelentő, identitását megtartó és ezt külső jegyekben is kifejezésre juttató nemzeti kisebbség vált. E réteg ma Nyugat-Európa legszegényebb lakossági rétegét teszi ki, magas munkanélküliség mellett.
A bevándorlók térhódítását a „bennszülött” lakosság – részben a bűnözés növekedése, a közbiztonság romlása miatt is – egyre nagyobb aggodalommal figyeli, és a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a lakosság nagy többsége a bevándorlás megállítása, a már bevándoroltak integrálása mellett van. Ugyanakkor igen jelentős politikai erők a további bevándorlást erőltetik. Az Egyesült Nemzetek egy tanulmánya 80 millió Afrikából és Közel-Keletről származó bevándorlót tart szükségesnek Európa számára 2050-ig. Az Európai Iparosok Kerekasztala is síkraszáll a képzett munkaerő erőteljes importja mellett. Számos civil szervezet és kisebb párt is erősen támogatja a bevándorlást, rasszistának, idegengyűlölőnek, fasisztának nevezve mindenkit, aki a bevándorlás megállítása, a már bevándoroltak integrálása mellett érvel. Amikor nemrég az olasz kormány egy, a bevándorlást korlátozó intézkedést fogadott el, az újjászervezett olasz kommunista párt egyik tagja, Graziella Mascia így nyilatkozott: „E törvény igazságtalan, fasiszta, gusztustalan, elnyomó és rasszista.”
Valójában minden e tárgyban készített számítás – közöttük az Eurostat The Social Situation in the European Union című 2002. évi kiadványa – azt mutatja, hogy a bevándorlás demográfiai okokkal nem indokolható. Amennyiben az unióban a termékenységi ráta (egy nő élete során szült gyermekek száma) a jelenlegi alacsony szinten marad, csak elképzelhetetlenül magas bevándorlás (az ENSZ számítása szerint évi 13,5 millió fő) tudná fenntartani az eltartottak és idősek közötti jelenlegi arányt. A bevándorlás nem jelent megoldást a bevándorlók anyaországa számára sem, hiszen pont a legképzettebb munkaerőt próbálja az unió ezen országokból kivonni.
A bevándorlás erőltetése mögött tehát minden bizonnyal az emlegetettektől eltérő érdekek állnak. A fő ok a multinacionális cégek profitérdeke lehet, de e mellett az sem zárható ki, hogy a bevándorlással és az azáltal kiváltott politikai feszültségekkel a nemzetállamokat kívánják gyengíteni, mert a szakszervezetek felszámolása után a nemzetállam az az utolsó politikai szervezet, amely még ellen tud állni a nemzetközi tőke világuralmi törekvéseinek.