A tévés gumicsirkepiac és a közszolgálatiság

Beújított a Magyar Televízió. Nem a műsorokat illetően – erre abból is lehet következtetni, hogy a plebsszolgálati Szuperbuli és a neonfényben ragyogó nyolcvanas évek művházbeli ünnepségeit idéző Névshowr is a képernyőn maradt –, hanem az önmenedzselés terén. Reklámozzák magukat. Szimpatikus fiatal arcokkal, egyszerűen, lazán, mintha felfogták volna, hogy 2005 van, és mintha vevők is lennének az új évezredre (és abban reménykednének, hogy az új évezred vevő lesz erre a fajta közszolgálatra, amely egyrészt dögunalmas, másrészt rikítóan közönséges).
A fiatalok egyike azt bizonygatja (háttérben a Hősök tere, rád nevet a hős, érzed, a gyomrodban egyre több a görcs), hogy ő a Magyar Televíziót nézi, mert megszokta, ami finoman szólva füllentésnek tűnik, mint ahogy az is hihetetlen, hogy az enyhén idegesnek tűnő fogcsikorgató fogtechnikus – aki azzal indokolja az MTV iránti rajongását, hogy nem szeret kapcsolgatni – szintén képes nézni azt egy estén át. Valahogy a mozgólépcsőn közlekedő diákok se valami hiteles MTV-fanok. Bár – ahogy egyikük mondja – az igaz, hogy egy tv színvonalán sokat segít, ha nem csak akciófilmeket vetít, rettenetesen sok művészfilmet az MTV-ben is nagyon nehéz felfedezni. Aki képes mondjuk egy éjfélkor kezdődő Eric Zonca-filmért fennmaradni, bizonyára mélyen elgondolkodik, miért kell előtte végigizgulnia a tv ügyvédjét és azt, ahogy okos pillantású, sárga nyakkendős politológusok beszélgetnek egy agresszív műsorvezetővel idegen nyelven, ahelyett, hogy valaki megmondaná, mi a fészkes fenéből fizesse ki az a bizonyos köz (a néző) a villanyszámlát, akit egyre kevésbé érdekel, hogy ki a hibás, hogy mindez (az ország) éppen ilyen, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy mindenki felelős (beleértve a közt is).
És a szlogen: a Magyar Televízió értéket közvetít. Kár ismételgetni. Mert nem igaz.
Akkor már inkább az RTL Klub. Nem a műsor – ha a királyi még lejjebb akarja adni, forduljon hozzájuk tanácsért –, hanem az önreklám. A gumicsirkés fickó, aki annyit bír közölni, hogy „szerintem”. Valahogy pillanatok alatt került a közbeszédbe; és a gumicsirkepiac is határozottan fellendült, egyes internetes fórumokon komoly viták folynak a legjobb beszerzési helyekről (a legutolsó információ szerint a gazdaságos nagyáruházban a legolcsóbb a műszárnyas). Az abszurd ugyanis, akárhol, akármire használják, működik (szerintem), görbe tükör, amiben végre vicces a vérkomoly világ – nézz fejjel lefelé, és engedd el magad… Nem kell mindent komolyan venni. Nem lehet mindenért felelősnek lenni. Nem lehet csak gyomorgörccsel élni. Hát ezért. Vagy ahogy „Oleg” kifejtette egy fórumon: „Szerintem isten a reklám. A legjobb, mikor a csirke tök értelmetlen fejére mutogat, és közli velünk, hogy szerinte. Szerintem haláli szerintem.”
És ha tetszik, ha nem, ezen tizennyolc és negyven között több ezer ember röhög nap mint nap. Szerintünk…