Erőgyűjtés Washingtonban

Lezárult Bush győzelmével a novemberi elnökválasztás és a csütörtöki második beiktatás közötti, ünnepekkel, de egyben bizonytalansággal teljes időszak, megkezdi munkáját George W. Bush második kormánya. Bár a közvélemény ráhatási képessége intézkedéseire innentől kezdve érezhetően csökken, ez nem jelenti azt, hogy a kabinetre nehezedő terhek ne lennének jelentősek. Irak pacifikálása ugyan kétségtelenül a leglátványosabb feladat, ám a maga kiábrándító valóságával együtt is csak része annak a stratégiai víziónak, amely az Egyesült Államok hatalmának hosszú távú stabilizációját és befolyásának megóvását szolgálja az új kihívásokkal szemben. Hasonló megállapítás tehető Afganisztánról vagy a posztszovjet kaukázusi–közép-ázsiai térségről, amelyet a jelenlegi nagyhatalmi vákuum az elkövetkező évtizedekben könnyen szolgáltathat ki a „délkeleti sárkány” növekvő étvágyának.
Tévednénk azonban, ha az elkövetkező négy évben sorra kerülő amerikai stratégiai tervezés kiindulópontjaként csak a felemelkedő Kínát sejtenénk. A politikai retorikában első helyen álló „globális terrorellenes harc” is napirenden van, ám sokkal kifinomultabb formában: a világban végbemenő korszakos változásoknak a különböző kultúrákban megjelenő hatására adandó válaszokként. Ilyen kombinációk lehetnek a növekvő szegénység és a technológiai proliferáció ellentmondásos duója, vagy a túlnépesedés és fosszilis energiahordozók készleteinek már-már horizonton felbukkanó kimerülése, illetve az édesvízkészletek szűkössége. Bár az ilyen nagy ívű feladatok aligha nyerhetnek megoldást egyetlen adminisztrációs ciklusban – s a Bush-kormány munkájának ez irányú hasznosságát megkérdőjelezi egyes szűk csoportok rövid távú érdekeinek érvényesülése a lezárt terminusban – a hagyományos amerikai rendszer és reflexek már csak tehetetlenségénél fogva is tovább dolgozik. Ha nem kötik le túlzottan a washingtoni hatalmi harcokkal járó személyes intrikák, az új külügyminiszter, Condoleezza Rice is fontos szerepet játszhat ebben a munkában, elvégre tudós szakember, akinek a stratégiai gondolkodás a vérében van.
Ebből a szempontból ugyan részletkérdés, hogy az új világrend elérése érdekében milyen taktikai húzásokat választ Washington (lerohanja-e Iránt vagy Észak-Koreát), ám a történelemben nemegyszer fordult meg egy-egy birodalom sorsa ilyen látszólag jelentéktelennek tűnő kérdéseken. Ha a „tereprendezés” közben az új kabinetet ugyanolyan könnyen túszul ejthetik, mint korábban, akkor a magasztos célok könnyen elérhetetlen délibábként maradnak meg a jövő amerikai történelmének emlékezetében.
Bushnak és kormányának azonban nem csak külföldön kell helytállnia. Éppen a világ változásai éreztetik hatásukat az Egyesült Államokban is, végleg elvágva az utat a befelé fordulás amerikai hagyományának esetleges folyatatása előtt. Nő a bevándorlás, tornyosulnak a megválaszolatlan társadalmi kérdések, miközben az Amerikát naggyá tevő belső piac sebezhetősége is egyre inkább megnyilvánul – éppen a globalizáció hatásaként.