Vajon él-e még Az-Zarkávi terroristavezér, aki csapatával az első számú közellenségük az Irakot megszállva tartó amerikai erőknek? Az utóbbi időben hetente jelennek meg hírek az elfogásáról a világ valamelyik kivételesen jól értesült lapjában. Szorul a hurok a terrorista nyaka körül – áll elő egy amerikai tiszt a szokásos mondandójával Bagdadban. Naponta érkeznek viszont jelentések arról, hogy Zarkávi szervezete Irak különböző vidékein követett el borzalmas merényleteket.
Semlegesítése mekkora siker lenne a megszálló erőknek, és mekkora csapás a fegyveres ellenállásnak! Talán odaveszett Fallúdzsa, a szunnita ellenállás „fővárosának” amerikai ostromakor a terroristavezér is? Halála mintegy halhatatlanságot szerzett neki? Talán mégsem menekült el. Esetleg egy-két mellette lévő társa kerekített legendát a szökéséből. Így már kereshetik az amerikai titkos ügynökök az új iraki rendőrökkel karöltve, ugyanis míg az ellenállás él, ő megmarad elfoghatatlan parancsnokának. Ma már szinte minden iraki támadásra ráhúzzák, hogy a jordániai követte el. Nem szabad azonban elfeledkeznünk más terrorcsoportokról sem, például az igen erős Anszar al-Szunna Hadseregről, amellyel az utóbbi öt évben szoros kapcsolata volt a jordániai terroristának is.
Az iraki öngyilkos merényletek megszervezésében, a túszszedésekben és lefejezésekben magát „kitüntető” 38 esztendős Zarkávi szerény számítások szerint is ezernél több iraki állampolgár haláláért felelős. A célpontok – rendőrőrsök, katonai toborzóhelyek, kiemelt személyek – „eltávolításakor” ártatlanok is áldozatul esnek. A muzulmánok lemészárlása ellentétet váltott ki Zarkávi és az iránymutató anyaszervezet, az Al-Kaida között. Egyébként a nemzetközi terrorcsoport kezdetben igencsak mérsékelt érdeklődést mutatott Irak iránt. Bin Laden, a szervezet feje első, 1996-os, Amerikának szóló „hadüzenetében” alig pár szót ejtett az egykori Mezopotámiáról. Vallási meggyőződése szerint az Arab-félszigetnek a hitetlenek uralma alól történő felszabadítása volt a fő célja. Másrészt az Al-Kaida szunnita vezetősége tisztában volt azzal, hogy a 26 milliós Irak lakosságának 60 százaléka síita.
Az amerikai megszállás kiváltotta zűrzavarban külföldi arabok ezrei áramlottak az országba „a szent háborúra”. Kezdetben négy-ötezer mindenre kész harcosról beszéltek a különböző titkosszolgálatok, de valószínűleg nincs ember, aki a számukról hozzávetőleges pontossággal tudna nyilatkozni. Ekkor tűnt fel Zarkávi, aki 2003 nyarán a bagdadi jordániai nagykövetség és az ENSZ-képviselet ellen elkövetett merénylettel tette le névjegyét. Nedzsefben egy síita vallási és politikai vezető eltávolítása neki megért több mint száz – síita – életet.
Félelmet, zűrzavart kell kelteni az országban autóba rejtett pokolgépekkel, öngyilkos merényletekkel! Rettegést és dühöt kiváltani minden videoüzenettel, amely a túszok szenvedését mutatja be – így jellemezhető az „ultraterrorista” káoszstratégiája.
Zarkávi pár száz fős csoportjával hadat üzent mindenkinek, aki valamilyen kapcsolatba került az amerikai ellenséggel, nem nézve, ki kurd, ki síita, ki szunnita. Az Al-Kaida eleinte csak az amerikaiak ellen irányuló támadásokat díjazta. Zarkávi továbbra is csak a saját feje után ment, ami azt bizonyítja, hogy a nemzetközi terrorszervezet meggyengült. Például tavaly év elején a jordániai olyan nyilatkozatot tett, miszerint „a síiták a világ legnagyobb démonjai”, mert kiegyezésre törekednek Washingtonnal. „Olyan mérges skorpiók, amelyek barátságot színlelnek, hogy aztán még jobban hátba csípjenek” – mondta.
Az viszont igaz, hogy az Al-Kaida sohasem gátolta a jordániai terrorista feltörekvését. Jean-Charles Brisard francia terrorista szakértőnek a napokban könyve jelent meg Párizsban Abu Muszab az-Zarkáviról. A szerző szerint korábban senki sem gondolta volna e nem túl okos fiatalemberről, hogy egyszer nagyrészt az ő parancsnokságától függ majd egy ország gerillamozgalma. Mégpedig a világ legnagyobb hatalmával, az Egyesült Államokkal szemben.
Eredeti neve Ahmed Fadil Nazzal az-Halajleh, a Zarkávi nevet jordániai szülőhelyéről, az Ammántól északra fekvő Zarká településről vette fel. Szegény sorsú szülei nem különösebben örültek, amikor látták, hogy gyermekük fegyelmezetlen, kötekedő. Tinédzser korában kirúgták az iskolából, a városrész vagánya meg a piti bűnözői szerep jobban vonzotta, mint a tanulás. Ebben az időszakban valószínűleg kiélte minden olyan szenvedélyét, amelyet tilt a radikális iszlám, többek között barátságban állt az alkohollal is. 1987-ben ígéretet tett Zarká önkormányzatának, hogy többet sohasem alkalmaz erőszakot. Felelőtlen ígéret volt.
Aztán Afganisztánba utazott, ekkor már a vallás felé fordult, így befogadó talajra hullt mindaz, amit a Szovjetunió elleni harcokból tapasztalt. „A szent háború tüze elborította” – mondta róla egy akkori ismerője. Mindenben a maximum vonzotta, legyen szó ivászatról vagy vallási elkötelezettségről. Később, 1992-ben letartóztatták Jordánia fővárosában, Ammánban terrorcselekmény szervezésének vádjával; az ítélet 15 év. A börtönévek kellettek karizmája kialakulásához: erőszakosságával egyre nagyobb tekintélyre tett szert a letartóztatott fanatikus iszlamisták körében.
Szerencséje volt, ugyanis hét év után a fiatal király, Abdullah trónra lépésekor amnesztiában részesült. Ám rögtön – az új uralkodó iránt érzett hálából – újabb merénylet szervezésébe fogott, ami miatt hazájának titkosszolgálata egészen Afganisztánig űzte. Az Al-Kaida kinevezte parancsnokká, itt lehetősége nyílt a nyugati Herát térségében saját kiképzőtábor irányítására, ahova anyját is elvitte, aki Afganisztánban halt meg. Távollétében Jordániában halálra ítélték, ugyanis külföldről szervezett és finanszírozott merényleteket a királyságban.
A Figaróban megjelent Brisard-cikk szerint Zarkávi még 2001. szeptember 11-ét megelőzően letette az esküt Bin Laden előtt. A nagy nap, szeptember 11. után Európában utazgatott: Német-, Olasz- és Spanyolországban, valamint Nagy-Britanniában inkább a saját szervezetébe, mint az Al-Kaidába toborzott. Egyesek az ő sejtjét tartják felelősnek a 191 halálos áldozatot követelő tavalyi madridi merényletért, gyanítják felelősségét az isztambuli akciókban.
Bush amerikai elnök 2002 októberében cincinnati beszédében vele példálózott, amikor az Al-Kaida és Szaddám Huszein kapcsolatát próbálták bizonyítani. A személye körüli ellentmondásos jelentésekre jó példa, hogy a volt amerikai külügyminiszter, Colin Powell 2003. februári felszólalásában az ENSZ-kőzgyűlés előtt palesztin származásúnak nevezte Zarkávit, aki Bagdadban kapott műlábat az Afganisztánban rakétatámadás következtében megsérült helyett. Azóta bebizonyosodott, hogy a jordániainak megvan mindkét lába, mint azt a terroristák által az egyik lefejezésről készített videofelvételről kiderült. A CIA-t is jó ideig félrevezették a műlábról szóló legendával.
A szakadatlanul és kivételes erőszakkal végrehajtott merényletek után 2004 augusztusában A dzsihád hangja című, főleg az Arab-félszigeten terjesztett Al-Kaida-kiadvány „a gyilkosok sejkjének” nevezte Zarkávit. Ez arrafelé kitüntetéssel ér föl. Tavaly október 17-én maga Oszama bin Laden ismerte el a Zarkávi-csoport kétségtelen eredményességét, amikor az iraki ellenállás „emírjét”, azaz hercegét üdvözölte a terroristában, és megtette az iraki terrorcselekmények legfőbb irányítójának.
A „sejk” szívesen elfogadta a megkésett kinevezést, és egész csoportjával ünnepélyesen felesküdött Bin Ladenre; emberei azóta „az Al-Kaida mezopotámiai szent háborúja parancsnokának” szólíthatják. Bin Laden év végi üzenetében nem először sürgette az iraki ellenállókat, hogy tevékenységükkel minél jobban akadályozzák az olajkivitelt az országból, és termékraktárakat is pusztítsanak el.
Sokkal többről van szó, mint egyszerű kinevezésről – állítják a terrorizmus szakértői. Az amerikaiak által üldözött Bin Laden már jó ideje csupán ideológiai vezetője a szervezetnek, Zarkávi pedig az iszlám harcosok katonai főnökévé lépett elő. Egyes megfigyelők még azt sem zárják ki, hogy véres, radikális megoldásai a vallási vonalra is hatással lehetnek.
Az új terrorizmus iskolája működik Irakban, amelynek kétségtelen mestere a jordániai férfi: mindenütt támadni az ellenséget a hatmilliós nagyvárostól a legkisebb faluig. A szervezetileg meggyengült Al-Kaida is elismerte e módszer eredményességét, és most már anyagilag is támogatja Zarkávit; amerikai források szerint heti 200 ezer euró érkezik az iraki ellenállás számára. Ezenfelül a terrorcsoportok maguk is szereznek pénzt robbanóanyagra, fegyverekre, valamint az öngyilkos merénylők családtagjainak támogatására. Ezt kell finanszírozni a különböző maffiajellegű akciókból, emberrablásokból, zsarolásokból. Ha valakinek bűnözői múltja van, és kiterjedt kapcsolatokat ápolt az alvilággal – mint Zarkávi –, az segíti a mindenre elszánt iszlám harcost.
Ennek dacára az ellenállás anyagi gondokkal küzd. Manapság igen nehéz jelentkezőket találni az öngyilkos akciókhoz. Kétszáztól ötszáz dollárig terjedő összeget fizetnek egy fegyveres támadásért, feltéve, ha sikeres. Még jó, hogy bőven van fegyver, mihez kezdtek volna a gerillák, ha az amerikaiak rögtön a benyomulásuk után ellenőrzésük alá vonják a fegyverraktárakat, és nem kerül közkézre nyolcmillió kézifegyver. Így 50 euró a kalasnyikov, 30 euró egy pisztoly, és igény szerint lehet venni páncéltörő rakétákat is; beszerezhető háború előtti SAM, Strella vagy Roland, igaz, ezekért a piactól távolabb kell menni.
Majd kétszáz főre becsülik a csupán ebben az évben, a választási kampány finisében a Zarkávi-csoport által megöltek számát, és még hátravan egy hét a voksolás kijelölt időpontjáig. A terroristák az elmúlt másfél évben csaknem 1300 iraki rendőrt gyilkoltak meg, néha különös kegyetlenséggel. Az iraki rendőrök és katonák közvetlenül az amerikaiaktól kapják a nem is oly magas fizetésüket, havonta fejenként 150–400 dollárt. Hogy megértsük, miért teszik kockára az életüket, ahhoz itt egy adalék: az országban 60 százalékos a munkanélküliség, s a túlélés csak akkor remélhető, ha egy nagycsaládból legalább egy fiatal beáll rendőrnek vagy katonának. És a családok hagyományosan nagyok Irakban.
A robbanóanyaggal megrakott gépkocsikkal végrehajtott öngyilkos akciókhoz is ember kell. A 2003-ban beáramlott külföldi kemény mag egyre fogy. Irakiak elmondása szerint az öngyilkos merénylethez használt autókat főleg jemeniek, szaúdiak, esetleg szírek vezetik bele a célpontba. Akadnak közöttük afgánok, sőt csecsenek is, akik így akarják megváltani a mennyországba szóló jegyüket. Ám az amerikai információk szerint mintegy 20–30 ezer fősre becsült „gerillahadsereg” nagy része iraki állampolgárokból áll, s ezt a letartóztatottak adatai is igazolják: csak öt százalékuk érkezett más országból. A CIA szerint ma a külföldi ellenállók száma a tíz százalékot sem éri el. Mese, hogy különböző – afgán, csecsen, szaúdi – „hadosztályok” harcolnak Irakban.
Mégis kik azok a helybeliek, akik az ellenállás soraiba lépnek? Elsősorban a régi rendszer emberei. Ne higgyük, hogy Szaddám utáni nosztalgiából, dehogyis, róla és rezsimjéről szinte mindenki ugyanazt vallja: félelmetes és korrupt volt. Az utánpótlás zömét a fedajinok, a korábban Szaddám Huszein fia, Udaj által felügyelt félkatonai milícia tagjai adják. Úgy 40 ezren szolgáltak e mindenre elszánt csapatban, most azonban nemigen találnak munkát. Őket követik a titkos ügynökök, akik biztos információkkal szolgálhatnak a lakosságról. Néha ők súgják meg a gerilláknak, kik azok a gazdagok, akiket váltságdíj reményében érdemes elrabolni. Kéznél vannak továbbá a levitézlett katonai vezetők, akik tudják, hova rejtették el a töméntelen fegyvert a régi rendszer idején. És ne feledkezzünk meg a hazafiakról sem, akik nem nézik tétlenül hazájuk megszállását, akik elveszítették családjukat, akik csak azt akarják elérni, hogy az amerikaiak távozzanak Irakból.
A jövő sem ígér sok jót. A törvényhozási választást – ha egyáltalán megtartják – számarányuk miatt bizonyára a síiták nyerik meg. A szunnita fegyveresek viszont ezt követően úgy vélhetik, védeniük kell a sajátjaikat, ami végeláthatatlan merényletsorozatot válthat ki. Továbbra is fenyeget tehát a polgárháború réme. Igaz, a terroristáknak mindig is ez volt a céljuk Irakkal: olyan káoszt teremteni, amely felrobbanthatja az egész Közel-Keletet, benne Iránnal, Izraellel, Szaúd-Arábiával. Ha ezt a stratégiát tartjuk szem előtt, Zarkávi sajnos jó úton jár.
origo.hu
Éles lőfegyverrel próbálta rendezni a kocsmai vitát, döbbenet, hogy milyen büntetést kaphat
