Korlátozták a külföldiek mozgását az indonéz hatóságok a múlt héten: a segélymunkások és az orvosok sötétedés után nem mehetnek az utcára, a tartomány fővárosát, Banda Aceht pedig csak engedéllyel és katonai kísérettel hagyhatják el. Katonák őrzik a magyar orvosok szálláshelyét és a portugál tábori kórházat az őserdőben megbúvó Pango Raja településen is. A hivatalos magyarázat szerint a szeparatisták esetleges támadásai miatt volt szükség az intézkedésekre, ugyanis a GAM tagjai megdézsmálhatják a külföldi segélyszállítmányokat, és bántalmazhatják az idegeneket. A hír nyugtalanságot keltett itthon: aggódó kérdések, azonnali hazatérést sürgető rövid üzenetek érkeztek a kint dolgozó magyar orvosok és ápolók telefonjaira, akik nem értették a riadalmat, hiszen nem érezték magukat veszélyben, és az őrség jelenlétén kívül nem tapasztaltak különösebb katonai aktivitást sem. A katonák egyébként barátságosak voltak, rögtönzött fegyverbemutatót tartottak, és jó étvággyal fogyasztották a magyarok által felkínált müzliszeleteket. Jelenlétük konkrét okáról azonban nem szóltak, csak a hivatalos verziót ismételgették: az önök biztonságáért vagyunk itt.
A magyarok közelében dolgozó helyiek egyike szerint azonban egészen másról van szó. A férfi – aki bevallottan szimpatizál az úgynevezett szakadárokkal – azt mondja: az egyetlen pozitív fejlemény a tragédiában az, hogy végre sok külföldi – köztük újságíró – érkezett a térségbe, akik talán hírét viszik annak az égbekiáltó igazságtalanságnak, amely velük az utóbbi évtizedekben történt.
A több mint négymillió lakosú Aceh tartomány Indonézia leghithűbb muzulmánjainak földje, ezért is nevezik „Mekka verandájának”. Harciasságáról, bigottságáról, elmaradottságáról és idegengyűlöletéről híres. A probléma fő forrása azonban a gazdag olaj- és gázlelőhelyek, valamint egyéb ásványkincsek ügye: a GAM a kitermelésből származó jövedelem sokkal nagyobb részét tartaná itt annál, mint amenynyi most marad a tartományban.
A Human Rights Watch emberjogi szervezet tavalyi jelentése szerint az indonéz biztonsági erők rendszeresen megkínozzák az Aceh tartománybeli szakadár lázadók támogatásával gyanúsított lakosokat és a foglyokat. A szervezet a börtönöket megjárt szemtanúk beszámolói alapján állította össze a jelentést, amelyből kiderül, hogy a foglyokat áramütéssel és égő cigarettával is kínozzák, s az így kierőszakolt vallomások alapján ítélik el őket. A terület 1991 óta zárt övezet a külföldi látogatók, újságírók számára.
Az indonéz hatóságok 2003-ban agyonlőttek egy német turistát, a feleségét pedig súlyosan megsebesítették. A hivatalos magyarázat szerint „nem lett volna szabad a térségben tartózkodniuk”. A németek rosszkor voltak rossz helyen, hiszen épp tanúi lehettek az indonéz kormány offenzívájának, amelyet a Tokióban kudarcba fulladt tárgyalások után indítottak az ellenük huszonhét éve harcot folytató GAM ellen. Eleinte egyenlőtlennek tűnt a küzdelem és biztosnak a kormányerők győzelme, hiszen több mint negyvenezer katona szállt harcba a szeparatista mozgalom alig ötezer, gyengén felfegyverzett önkéntese ellen. A diadal mégis elmaradt. Az 1976 óta folyó harcokban eddig tizenkétezer ember, többségében polgári személy halt meg.
Donald K. Emmerson ezt írja a Foreign Affairs című folyóiratban a kérdésről (nem kevés látnoki képességről téve tanúbizonyságot): „A földgolyó déli felén elhelyezkedő országok szinte csak akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha nemzetközi események színterévé válnak, vagy valamilyen csapás – akár természeti, akár politikai – fenyegeti az ott élő embereket. (…) A világ negyedik legnépesebb országának földrajzi és kulturális tere folyamatosan csökkenni látszik, ám a közhiedelemmel ellentétben még nem áll az összeomlás szélén. (…) Sokan Aceh tartományt tartják a legvalószínűbb következő pályázónak a függetlenségre. Az acehiek azonban szinte minden tekintetben különböznek a timoriaktól. A lakosság kilencvenhét százaléka muzulmán, a terület természetes erőforrásokban gazdag. A Szabad Aceh Mozgalom az egyik legkeményebb Jakarta-ellenes vonalhoz tartozik, s felhívásaiban Aceh történelmi múltját és az »imperialista« jávaiak (akik Indonézia lakosságának felét teszik ki, ám uralják intézményeit) elleni hagyományos gyűlöletet hangoztatja. Vezetője amellett érvel, hogy a jávaiak elnyomták és kizsákmányolták az acehi nemzetet egy kitalált nemzet nevében. (…) A gazdasági növekedés Aceh társadalmát is átalakította, kitermelve az értelmiségi, szakmunkás- és kereskedőrétegeket, a különböző csoportokat képviselő civil szervezeteket, a szigetre pedig bevándorlók is érkeztek tanulmányokat folytatni vagy karriert csinálni. Ebben a rétegzett társadalomban már lényegesen kisebb támogatást élvez a gyakran erőszakosan fellépő és engedményekre képtelen GAM.”
A tavaly karácsonyi földrengés, majd az azt követő szökőár okozta pusztítás után az elszakadásáért küzdő lázadók párbeszédre szólították fel a kormányt a tűzszünet visszaállítása érdekében. „Készek vagyunk az indonéz kormánnyal való találkozásra, hogy megállapodjunk a tűzszünet sikerre vitelének módjáról és az acehi nép szenvedésének csökkentéséről” – áll a lázadók közleményében, amelyet a Szabad Aceh Mozgalom száműzetésben élő vezetője írt alá. A szervezet iszlám bázisú ugyan, de célja kizárólag a tartomány függetlenségének kivívása. Nem szövetkezik a Dzsemáa Iszlámija nevű terrorszervezettel, amelynek aktivistái – a katasztrófa okozta zűrzavart felhasználva – állítólag beszivárogtak a tartományba. Ez utóbbiak célja Indonézia teljes destabilizálása és egy új, a legszigorúbb iszlám törvények szerint felépített állam létrehozása.
A szökőár előtt az volt az indonéz katonaság célja és taktikája, hogy a tartományon belüli helyváltoztatás megnehezítésével és a külvilágtól való teljes elszigetelésével a minimálisra szűkítse az ellenállók mozgásterét. Ezzel a hatalom két legyet ütött egy csapásra: a külföld nem látta, mi történik odabenn, a bentiek pedig nem bízhattak a külső támogatásban. A mostani helyzet viszont lehetetlenné tette ennek a helyzetnek a fenntartását, ezért hozta meg a lassan észbe kapó hatóság a külföldiek mozgását korlátozó intézkedéseket.
A magyarokkal együtt dolgozó acehi férfi úgy véli, népe egyáltalán nem idegengyűlölő, és nem is olyan fundamentalista iszlámhívő, mint ahogyan azt Jakarta próbálja beállítani.
– A kormánynak az az érdeke – mondja –, hogy elriassza innen a külföldieket, hogy ne lássák a probléma lényegét. Indonézia a történelem folyamán az egyik legtoleránsabb ország volt a különböző vallásokkal szemben, s a mi sorsunk sem vallási, csupán gazdasági kérdés. Üvegpaloták épülnek a fővárosban a tőlünk szerzett pénzből, itt pedig halnak éhen az emberek. Ezért van szükség a független Aceh államra.
origo.hu
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
