Nem törtek át

2005. 01. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nézzetek a táblára! – kiabálja futballmeccseken a szurkolóhad a rivális tábornak, ha az aktuális eredményről valamilyen okból eltérő vélemények fogalmazódnak meg. Nekünk is érdemes ezt a módszert követni, amikor a pártok közötti versenyfutás állásáról próbálunk minél pontosabb képet rajzolni. Azért is fontos ez, mert ahogy a kormánypolitikát igyekszik elfedni a lendületes kommunikáció, úgy a pártok közötti erőviszonyok tényleges változásai helyett is mintha az ahhoz kapcsolódó, olykor a valóságot torz tükörben mutató vélekedések uralnák a közbeszédet. A Gallup és a Tárki friss, ropogós adatainak értelmezését ezért kell messziről indítani.

Tavaly júniusban a lehető legnagyobb mintán vett felmérés – más néven: európai parlamenti választás – szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz tizenhárom százalékkal előzte meg a szocialista pártot. A vereség nyomán tapasztalt válsághangulatból logikusan következő módon, mégis váratlanul miniszterelnököt cserélt a koalíció. Gyurcsány Ferenc – a kis magyar Hodorkovszkij – színre lépését követően a közvélemény-kutatások hónapokon keresztül a két nagy párt támogatottsága közötti olló záródását jelezték. Az év végére az MSZP holdudvarából és sajtójából elillant a korábbi gyászos hangulat, átadva helyét az előre hozott győzelmi mámornak, míg a Fidesz táborában a rosszkedv tele ült a lelkekre. Holott azt a bizonyos táblát tanulmányozva megállapítható: az MSZP sem Medgyessyvel és Kováccsal, sem Gyurcsánnyal és Hillerrel nem tudott komoly ütközetet nyerni. A pártpolitikai szempontból értékelhető önkormányzati voksolások masszív jobboldali fölényt mutattak, a két időközi parlamenti választáson a Fidesz utcahosszal előzte riválisát, az egyik helyen csak az MSZP példátlan bojkottja hiúsította meg a szavazás eredményességét. A kormánypárti álláspont a kettős népszavazáson sem szerzett többséget, ám az eredménytelenség az igenek győzelme ellenére demoralizáló hatással volt az elkötelezett jobboldali közönségre, ezért is lehetett azt Gyurcsány sikereként kommunikálni. Ám a véleménydeformáló médiaértelmiség érvelése itt is sántít: a kettős állampolgárság mellett csupán másfél millió szavazót mozgósított a Fidesz – mondják –, ami kevés egy parlamenti választás megnyeréséhez. Csakhogy a referendum nem előre hozott választás, a kérdésekre leadott szavazatok nem konvertálhatók egy az egyben pártpreferencia-adatokká. Vagy azt gondolják, a kórház-privatizáció tiltása ellen leadott alig több mint egymillió voks azt jelenti, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF összesen ennyi szavazóra számíthat?

A jobboldali szimpátiával sohasem vádolt Medián néhány napja és a Gallup tegnap közölt felmérése különösen azokat lepheti meg, akik szemét elhomályosította a gyurcsányi látványpolitizálás. (A Tárki felmérése lényegében változatlan erőviszonyokat jelez:
a Fidesz itt nem húzott el, de az MSZP hátránya is megmaradt.) Az adatok alátámasztják a Kontroll Csoport szerdai számunkban közölt elemzését, ami a közvélemény-kutatások mögé nézve rögzítette, hogy 2003 augusztusa óta folyamatosan csökken az MSZP aktív szavazóbázisa, az időközi miniszterelnök legnagyobb „sikere” pedig a politika iránti bizalom apasztása. A Gallup szerint az MSZP alig látja riválisa hátát, miközben a választók továbbra is igen paszszívak. Viszont a populizmus legmélyebb bugyraiba alászálló kormányfő az aktivitás emelkedésétől sem remélhet sok jót: azok, akik eddig kivártak, most inkább alkalmatlannak tartják. A baloldal vezérének csodás képességeiben csak a hipnotizált hívek hisznek már. Ám ők nemhogy elegen nincsenek, a jelek szerint sokan sem.
De a Fidesz egy percre se feledje Kovács László 2002-es szavait: a szocialisták nem a közvélemény-kutatásokat akarják megnyerni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.