Számvetések

K ö n y v e s h á z

Kincsekről szól ez a kötet, „mással pótolhatatlan gazdagságról”, mindenekelőtt „az emberi alkotókészség és tudás felhalmozott javairól”, amelyek értéke felbecsülhetetlen és elsősorban eszmei természetű, noha nagy vagyoni értéket is jelent. A Magyar Tudományos Akadémia képzőművészeti gyűjteményéről van szó, amelyet a tudóstestület vezetőinek kezdeményezésére – Szelényi Károly fotóművész és mások illusztrációival – Szelényi könyvkiadója (Magyar Képek) mutat be pazar kiállítású kötetben. A képzőművészet szót a szerzők a kifejezés eredeti, alakító, formáló, tehát az építészetet és az iparművészetet is magában foglaló jelentésében használják.
Az Akadémia őrzi az ország egyik legjelentősebb köztestületi tulajdonban lévő, magánjellegű gyűjteményét. 1865-ben megnyílt palotájában kapott helyet – a Szépművészeti Múzeum 1906-os megnyitásáig – az Esterházy-gyűjtemény, amelyet az állam megvásárolt. Ez az anyag alapozta meg az 1871-es XI. sz. törvénynek megfelelően az Akadémia épületében megnyílt Országos Képtárat, ahol erre a célra épített termekben még a második világháború után is rendeztek kiállításokat. A folyamat, mint tudjuk, évtizedekre megszakadt, a szálakat csak a rendszerváltozás után vették fel újra. Az Akadémia székházának rekonstrukciója idején a műalkotások jó részét ideiglenesen a Magyar Nemzeti Galériában helyezték el. Mielőtt végleges helyükre visszakerültek, 1992. március 13-án itt nyílt meg az a kiállítás, amely először mutatott be válogatást (fotókat, festményeket, rajzokat, szobrokat) az anyagból a nagyközönségnek. A Magyar Képek kiadó által megjelentetett új könyv előzményének azt a kötetet tekinthetjük, amelyet ekkor, 1992-ben jelentetett meg az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete Szabó Júlia művészettörténész szerkesztésében (A Magyar Tudományos Akadémia és a művészetek a XIX. században címmel).
Az új könyv élén álló tanulmányában, amelyet a nemrég elhunyt Szabó Júlia emlékének ajánl Marosi Ernő művészettörténész – az MTA egyik alelnöke –, az egyetemes képzőművészet örökösének, őrzőjének és ihletőjének tekinti az Akadémiát. Hangsúlyozza, hogy a tudóstestület gyűjteménye együttesében jelent olyan hagyatékot, amely „összetételében, sokoldalú szerkezetében pontos tükörképe az Akadémia történetének és annak a társadalmi közakaratnak, amely a világban való tájékozódásunkat meghatározza”. Számbavételüket, bemutatásukat tehát – egyelőre legalább válogatásként – kötelességnek tartja.
A könyv első részében az egyes gyűjteményegységeket mutatják be tanulmányaikban a témák legavatottabb szakértői. Képet kapunk az Akadémia és a művészetek XIX., majd XX. századi kapcsolatáról, az MTA és a fotográfia korai összefonódásáról, az Akadémiai Könyvtár képzőművészeti emlékeiről, ősnyomtatványairól és keleti gyűjteményéről. Az Akadémia őrzi a Kisfaludy Társaság anyagát, Elischer Boldizsár Goethe-gyűjteményét, a Széchenyi-gyűjteményt, a Vörösmarty-, a Kaufmann- és a Füst Milán-hagyatékot, a Teleki József által ajándékozott régiségeket, valamint 1992 óta az MTA önálló, társult egységének, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának napjainkban alakuló gyűjteményét.
A tanulmányokat követő katalógus szigorú időrendben, illusztrációkkal és szakszerű ismertetőkkel mutatja be több mint ezer év remekeit: kódexeket, kéziratokat, fotókat, építészeti vázlatokat, festményeket, szobrokat, ötvösremekeket.
(A Magyar Tudományos Akadémia képzőművészeti kincsei. Szerk.: Papp Gábor György és András Edit. Magyar Képek, Veszprém–Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)