„Túl sokan élnek jól a fociból”

A magyar labdarúgás egyik legellentmondásosabb alakja Varga Zoltán, akit a Ferencváros szurkolói zseninek tartottak, ám kivételes klasszisát külföldön nem igazolta. Németországból 1996-ban megváltóként tért haza a Ferencvároshoz, aztán néhány év után nemkívánatos személy lett a magyar futballban. Sem a Magyar Labdarúgó-szövetség, sem a Ferencváros nem köszöntötte hatvanadik születésnapja alkalmából.
Egy budai presszóban találkoztunk. Varga nem úgy néz ki, mint aki január elején betöltötte a hatvanadik életévét.
– Nem érzem magam még öregnek – mondja. – A barátaim akartak születésnapi bulit rendezni, de én lemondtam, nem szeretem az ünneplést. Már a karácsonyt sem kedvelem.
– Fontos önnek a család? Volt felesége és három gyermeke Németországban él. Nemrég azt nyilatkozta, túl korán nősült, és ez kedvezőtlenül befolyásolta a labdarúgó-pályafutását. Talán volt feleségét okolja azért, hogy nem lett világsztár?
– Ezt nem kifogásként, hanem tényként mondtam. Húszéves koromban megnősültem, ez hiba volt. Egy év múlva kitűnő ajánlatot kaptam az Intertől, de fiatal házasként nemet mondtam. Ha akkor független vagyok, és 1966-ban lelépek, két év múlva nem az olimpián hagyom el a válogatottat, s akkor nincs eltiltás, és utána nincs a Herthában bundaügy. Másként alakult volna a pályafutásom.
– Hogyan emlékszik a szüleire?
– Tizenhét éves koromban elköltöztem hazulról. Amikor 1968-ban elhagytam az országot, sokáig csak leveleztem a családommal, s fokozatosan megromlott a kapcsolatunk. A legfontosabb élményem az apámról, hogy nagy fradista volt, és tízéves koromban ő vitt el a Ferencvárosba. Huszonnégy évig voltam nős, fél éve pedig nagyapa lettem. A nagyobbik lányomnak, Katinak kislánya született, Leának hívják. Ritkán találkozom velük.
– Visszanézve sok mindent tisztábban lát az ember.
– Az lenne jó, ha az ember fiatalon látna tisztábban. De akkor elcsábítja egy szép mosoly, egy felelőtlen ígéret vagy a kalandvágy.
– Életében eddig kétszer állt fontos útkereszteződés előtt: 1968-ban, amikor a mexikói olimpián úgy döntött, hogy nem tér haza, majd 1996-ban, amikor úgy határozott, hazatér.
– Mindkétszer gyorsan határoztam. Az első volt a nehezebb, mert a biztosból indultam a bizonytalan felé. Amikor 1996-ban meghívott a Ferencváros, szinte azonnal igent mondtam. De nem zártam be mögöttem minden kaput, Münchenben még ma is van egy kis lakásom.
– Hat klubban játszott. Hol érezte magát a legjobban?
– Játékosként a Ferencvárosban, aztán az Aberdeenben. Itthon kicsit mindig irigyeltem az Újpest és a Vasas játékosait, akik nem csak a pályán játszottak öszsze. Albert Flóri és köztem nem volt kibékíthetetlen ellentét, az egyesületben viszont olyan légkör alakult ki, amelyet nem tudtam elviselni.
– Illovszky Rudolf szerint világklasszis labdarúgó volt, nemzetközi szinten mégsem alkotott kiemelkedőt.
– A játékosok általában húsztól harmincéves korukig élik fénykorukat, nekem ebből a tíz fontos évből négy kiesett az eltiltások miatt.
– Nem bánta meg, hogy kirobbantotta a „Nemere”-ügyet, s kiderült, Novák Dezső volt az egyik besúgó a Fradiban?
– Ami a hazámban történt, azt az én gyomrom nem veszi be. Milyen ország az, ahol a besúgókat felmentik? Rólam tizenhét éves korom óta írtak jelentéseket, mégsem találtak ürügyet, amivel zsarolhattak volna. A hálózat véleményem szerint még most is hatékonyan működik.
– Kezelhetetlen, öntörvényű embernek tartják. Mi a véleménye erről?
– Belefáradtam abba, hogy örökösen védekeznem kell. Az viszont tény, hogy az ország legnépszerűbb egyesületének, a Ferencvárosnak 2005-ben egy nyugdíjas téeszvezető az elnöke. Tény az is, hogy egyik reggel hallgattam a rádiót, amelyben elhangzott, hogy Varga Zoltán visszaköltözik Németországba. Vajon melyik „Nemere” gyártotta ezt az álhírt, amelynek az a célja, hogy még véletlenül se kaphassak edzői feladatot itthon?
– Hogyan jutott odáig, hogy a megyei első osztályú Aszódban vállaljon szakmai feladatot?
– Mikor hazajöttem, azt hittem, hogy a magyar labdarúgás felemelkedésében segíthetek. Aztán kiderült, túl sokan élnek jól a fociból, akik arra sem hajlandók, hogy legalább a lötyögés iramán változtassanak. Munkám megítélése nem az én feladatom, de nagyon bosszantott, hogy a hatvanadik születésnapom alkalmából írt cikkekben is több igazságtalan kritikát kaptam. Szerintem a Ferencvárossal elért bajnoki bronzérem jónak mondható. Dunaújvárosban pedig sikerült olyan csapatot kialakítani, amely tíz év után visszatért az első osztályba. Változást valóban nem sikerült elindítanom, de a magyar labdarúgást annyira tönkretették, hogy csak radikális módszerekkel lehetne változtatni rajta. A szemét eltakarításával. Meg kellene szüntetni a profi bajnokságot, és az alapokról újra építkezni.
– Másfél éve munka nélküli edző. Hatvanévesen mit vár a jövőtől?
– Sohasem terveztem hosszú távra. Itthon nem kaptam munkát, megpróbálok Németországban edzői állást keresni. Ha nem kapnám az olimpiai életjáradékot, a lakásom rezsijét sem tudnám kifizetni. A német nyugdíjat csak öt év múlva kapom, addig dolgozni szeretnék. Biztosan sikeresebb lehettem volna játékosként, edzőként is, ha lett volna bennem hajlam a megalkuvásra. Hogy ez hibám-e vagy erényem, azt döntsék el a szurkolók.