Vajk meg a bélyegilleték

K ö n y v e s h á z

„Tekintve a rendelkezésre álló pénzalap korlátozottságát… tisztelt uraságodnak a Szent István király megkereszteltetését ábrázoló színvázlat nagybani kiviteléért 3000 frtnál nagyobb jutalomdíjt nem biztosíthatok… a fentebbi tiszteletdíjnak a megrendeléskor kifizetendő 1/4 részét, vagyis 750 frtot, a 2 frt 50 kr. bélyegilleték levonásával... Münchenben… kifizettetni szíveskedjék…” Dr. Pauler Tivadar kultuszminiszter Benczúr Gyulához írt levelein kívül – amelyek ékesen bizonyítják, miféle alku tárgya volt hazánk hivatalos köreiben a XIX. század végén a képzőművészet – alig maradt fenn olyan írás a káprázatos technikai tudásáért is, kolorizmusáért is határtalanul tisztelt festő hagyatékában, amely munkásságáról szolgáltatna új adatokat. Az utódok levelesládáiból és a Magyar Nemzeti Galéria archívumából előkerült, nehezen olvasható ónémet kézírások jelentős része családi jellegű. Testvéreinek, szüleinek és bajor származású menyasszonyának, első feleségének írta őket Benczúr Gyula, vagy szerettei címezték a művésznek. Mégis közérdeklődésre méltó valamennyi. Örökre eltűnt világ rajzolódik ugyanis ki általuk. Annak a magyarságáról, családjáról és mindennapi tevékenységéről konok felelősséggel gondolkodó nemzedéknek az élete s gondolkodásmódja ismerhető meg e nehezen kibetűzhető sorokból, amelyiknek tán írmagja sem maradt mára. S amelyikről olyan mikroszkopikus felvételt, mint a Széphalom Könyvműhely leveleskönyve, sem a történelemtudomány, sem a művelődés- és művészettörténet nem adott.
Nem is adhatott. Az érzelmeknek, a magánéleti intimitásoknak, az ősi hagyományokon alapuló familiáris kapcsolatok kultúrájának az a bensőséges és mégis roppant választékos megfogalmazása, amely a Benczúr-rokonságnak is, másoknak is a természetes társalgási-levelezési stílusa volt – a kor dokumentuma. Az 1861 és 1892 közötti esztendők történelme. Magántörténelme, mondanánk, ha nem tudnánk, hogy e világfordító idők fókuszában olyan jelentős művészt tarthatunk számon, akinek legfőbb megrendelői a haza sorsáról, a kiegyezésről, a polgárosodó, a kapitalizálódó Magyarországról döntő nagyurak voltak. (A király, Ferenc József például többször járt Benczúr pesti műtermében, mint a festő a királynál. De számos tagját örökítette meg a művész az Andrássy-családnak és a szellemi életünk felvirágoztatásában jeleskedő Károlyi grófoknak is.) A legjobb és legdivatosabb müncheni mestereknél tanuló s egykettőre nemzetközi hírnévre szert tevő művész azonban, akinek szívbéli fájdalmat okozott, ha egy-egy jó képe külföldi műgyűjtő tulajdonába került, minden élethelyzetben kassai polgár maradt, akinek a gyermekévei nevelték, és amilyenek tanár, lelkész vagy katona ősei is voltak. „Örömmel töltött bombának” tervezte meg ez az apró termetű nagy mester az életét (talán ezért is kerülte festőként a drámai témákat). Hogy Benczúr Gyula jól gazdálkodhasson talentumával, leveleinek tanúsága szerint környezetéből szinte mindenki csak segítette őt. Hol láttunk erre példát a későbbiekben?
(Drága Linám! Benczúr Gyula leveleskönyve, 1861–1892. Németből fordította Tandori Dezső. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2004. Ára: 3200 forint)