Dunakeszin, az Országos Rendőr-főkapitányság kutyavezető-képző iskolájában nyolcvan még tanuló és százhúsz már rendes állományban lévő, ebből fakadóan rendszeres szolgálatot ellátó kutya él. Magyarországon ez az egyetlen hely, ahol a fegyveres szervezetek – rendőrök, határőrök, büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozók – számára képeznek ki kutyákat és vezetőket. Az iskolás kutyák „kollégiumi” elhelyezést kapnak, de most éppen ebéd után vannak, így nem zavarjuk őket, miután kísérőnk, Suszter Ferenc százados közli, hogy komoly veszélyekkel, nevezetesen gyomorcsavarodással járna, ha az állatok teli hassal ugrálni kezdenének.
Azonban szemtanúik leszünk annak, amint Guss, a kábítószer-kereső malinois szinte a lábát töri, hogy az egyik gyakorlószobában megtalálja a ravaszul elrejtett drogot. A munka legfontosabb eszköze a kutya kedvenc játéka – ez esetben egy gumicső –, amihez minden körülmények között ragaszkodik, és amelynek szaga megegyezik a leggyakrabban használt kábítószerek összetevőinek illatával. Guss kiképzője és gazdája a sokéves rítus szerint megmutatja és megszagoltatja az állattal a csövet, amiből az már tudja: játék következik, mert azt a férfi észrevétlen elrejti valahová. Guss az izgatottságtól remegve elkezdi keresni az elrejtett kábítószert. A bárpult felé szimatol, aztán már a tetején táncol, majd az egyik sarokban eszeveszetten kaparni kezd. Biztos vagy benne? Egészen biztos? – biztatja kiképzője, barátja, munkatársa, és a kutya egyre lelkesebben kapar. Éppen ott, ahol a drogot elrejtették. Észrevétlen előkerül a csodatevő gumicső, máris a kutya szájában – hiszen megtalálta –, és diadalmasan körberohan a zsákmánnyal, amelyért megküzdött. Megvan a drog, következhet a jutalomjáték, amikor az addig felnőtt, igen szigorú úr benyomását keltő vezető kis időre „kutyává”, majd gyerekké lesz, és Guss-szal együtt örül a megtalált gumicsőnek. És legfőképpen annak, hogy a sikeres gyakorlat jó néhány drogfutár, -kereskedő, netán fogyasztó lebukását okozhatja, akik attól kezdve esküdt ellenségévé válnak minden kábítószer-kereső kutyának. Nemrég megtörtént, hogy egy éjszaka néhányan úgy bosszulták meg a lebukásukat, hogy levágták a drogkereső kutya fejét, és pár szavas levélben közölték rendőr gazdájával: őrá is ez vár.
Az egyik gyakorlópálya felé tartunk, útközben a szilfák alatt mindenütt ül egy kutya. Ők még csak elsősök lehetnek, a szakma alapjait tanulják. Suszter Ferenc azt mondja, itt reggeltől estig tart az oktatás. Van közöttük mindenféle, de legfőképpen németjuhász, belga malinois – egyre gyakrabban használják ezt a fajtát.
Sir, a németjuhász – a focipályák balhésainak van szerencséjük ismerni – eléggé elüt a többiektől, de nem csak hatalmas termetével. Azt mondják, mindenkit utál, vezetője, egy fiatal zsaru az egyetlen, akit elvisel. Ha kezet emelnek rá, egy mozdulattal a földre viszi a támadót.
A dunakeszi iskolába nyolc hónapostól háromévesig vesznek fel kutyákat, de roppant szigorú feltételeknek kell megfelelniük. Gyors elemzés után kiderül: az ismeretségi körünkben fellelhető ebek a huszonegynéhány kritériumból legfeljebb kettőnek felelnének meg: nevezetesen annak, hogy szeretik a gazdájukat és előrehaladott koruk dacára igen játékosak. Mert ez utóbbi minden munka alapja – hangsúlyozza Koskovics István ezredes, aki az 56 évvel ezelőtt alapított iskolát vezeti. A kiképzés három hónaptól egy évig tart, attól függően, hogy a kutya milyen feladatra alkalmas. A járőrözők, őrzők három, a kábítószer- és a robbanószer-keresők négy, a katasztrófamentők, a személy- és a hullakeresők öt hónapig, a nyomkövetők fél évig, a szagazonosítók viszont egy egész éven át tanulják a „szakmát”. Egy-egy megfelelő, tinédzserkorú kutyát 200-250 ezer forintért szereznek be, majd még 300-800 ezer forintot költenek az okítására, azaz egy kiképzett kutya egymillió forintot ér.
Tavaly az AFP hírügynökség nagy csinnadrattával közhírré tette, hogy a francia rendőröknek szagazonosítás segítségével kétséget kizáróan sikerült bizonyítaniuk, hogy egy bankrablás gyanúsítottja ült egy bizonyos autóban, más szóval megtalálták az egyik elkövetőt. Mindezt – így az AFP – egy kelet-európai eljárásnak, közelebbről egy magyar módszernek köszönhetően, amit – és erről nem szólt a fáma – idehaza már jó harminc évvel ezelőtt kikísérleteztek. Sőt, azóta is használnak. A körbepolcozott, falusi éléstárakhoz hasonló szagbankokban, befőttes üvegekben hatvanezer szagmintát őriznek. Az eljárás teljességgel nélkülözi a modern technika áldásait, hacsak nem tekintjük annak a csavaros tetejű befőttes üveget, a molekulányi szagot is elemezni képes kutyaorrot és az Ágnes pelenkát. A szagmintát ugyanis a hetvenes évek divatos – és akkor egyetlen típusú – pelenkájával rögzítik: zárt térben, egy széken vagy a padlón. Akár egy-két hét után is fellelhető a nyoma annak, aki korábban ott megfordult. A nevezetessé vált textil húsz-harminc perc alatt magába szívja az ember szagát, és egy jól lezárt üvegben akár tíz-tizenöt évig is megőrzi.
Ezután már csak a gyanúsított szagmintáját kell hasonló módon megszerezni, és a kutyára bízni: derítse ki, azonos-e a bűncselekmény helyszínén fellelt szaggal. Egy emberölési ügyben nemrégiben nálunk is perdöntő bizonyítékká lett a kutyaorr: három kutya öt-öt alkalommal ugyanazt a mintát azonosította.
Történt egyszer, hogy a magyar kutyakiképzők és egy közelebbről meg nem nevezett ország szakértői nem tudták meggyőzni egymást arról, hogy vajon a kutya vagy a műszer képes-e nagyobb biztonsággal dolgozni, ezért egy kis vetélkedőt szerveztek. Hat dobozba egy-egy téglát, a hetedikbe robbanószert rejtettek, a dobozok tetejét pedig szigetelőszalaggal rögzítették. Az igen hosszú kutatások és komoly anyagi befektetés árán összerakott készülék csipogott az első doboznál, csipogott a másodiknál, a harmadiknál, és sorra mindegyiknél. A kutyák viszont csupán egy dobozt választottak ki, azt, amelyikben a robbanóanyag volt. A kísérletet megismételték, azonos eredménnyel. Végül kiderült, hogy a szigetelőszalagra kent ragasztó egyik összetevőjét a robbanóanyagok egyik anyagaként is használják, ez tévesztette meg a gépeket. A kutyák azonban, mindmáig megfejtetlen módon, orrukkal képesek voltak különbséget tenni.
Dunakeszin közben francia, belga, holland és lengyel rendőrök egymásnak adják a kilincset, több hónapos tanfolyamokon tanulják a híressé vált magyar módszert.
Az iskola végeztével minden kutya vizsgázik, és ezt évente meg kell ismételniük. Az a kutya, amelyik legalább hetven százalékot elér – mert teljesítményét természetesen fáradtság, betegség is befolyásolhatja –, tovább dolgozhat. Sikertelen vizsga esetén azonban újra kiképzik, vagy korkedvezményesen „nyugdíjba” küldik őket. Általában nyolc-kilenc éves korukig dolgoznak – mindig ugyanazzal a vezetővel. Az aggastyánnak számító németjuhász, a tizenkét éves Mercator még idén is jó minősítést ért el a vizsgán, tehát hivatalosan tovább dolgozhat. Mercator emberemlékezet óta tagja a rendőrség állományának, jelenleg Gyöngyösön teljesít járőrszolgálatot törzszászlós „kollégája”, Hevér Imre mellett. A szerencsések a gazdájukhoz költözhetnek, de a többieknek új helyet kell találni az ismerősök között, ha ez nem sikerül, mindenképpen olyat, ahol megbecsülik és erejükhöz mérten foglalkoztatják őket, különben belepusztulnak a semmittevésbe. Ezért megesik, hogy egy gyorstalpaló tanfolyamon az új gazdát is ki kell képezni Dunakeszin.
Munkáséveikben a kutyák innen járnak naponta szolgálatba, reggel hozzák, este viszik őket a gazdáik.
Pórul járt postarabló. Egy nagy szállítótársaságnál történt, hogy rendszeresen megdézsmálták az árut, de sehogy sem sikerült kideríteni, kik a tettesek. Mígnem az egyik csomagban találtak egy oda nem illő kesztyűt, a kutya pedig azonosította a tulajdonosát. Ezután már csak csapdát kellett állítani neki, hogy tetten érjék. Nemrégiben pedig az egyik nagyvárost kábítószerrel ellátó család bukott le egy rutinellenőrzés során. Akkor éppen nem volt anyag náluk, de a kutya megmutatta a kocsinak azt a zugát, ahová korábban elrejtették. Ekkor kezdték figyelni őket. Nemsokára ők maguk és segítőik is rendőrkézre kerültek. Baranya megyében egy postarabló úgy vélte, okosabb, ha nem autóval, hanem gyalogosan menekül el, hiszen így a szemtanúk nem tudják megjegyezni járműve márkáját, színét, netán rendszámát. Árkon-bokron, szántóföldön vágott át, hiába, az egyik szagkövető kutya tizenegy kilométeren át követte. Megtalálta. Horvátországban heteken át izgultak egy szintén Dunakeszin kiképzett kutya életéért, aki egy többszörös gyilkos után vetette magát. A bűnöző belelőtt az őt üldöző katonába és a kutyájába is, de az állat két golyóval a testében is fogva tartotta a támadót, míg a rendőrök megérkeztek. A kutya és a katona lassan felépült, azóta közösen élik nyugdíjaséveiket.
