Egész élete Békés megyéhez kötődik. Kulákcsaládba született, ez meghatározta a sorsát. Mikor gondolt arra, hogy szakítania kell a kötöttségekkel?
– A rendszerből 1982-ben lett elegem, akkor alakítottam meg a saját kertészeti szolgáltató gmk-mat.
– Hadd idézzem 1990-ben mondott szavait: „az állampolgárt akarjuk gazdagnak látni és nem az államot”. Akkor megvalósíthatónak gondolta ezt az óhajt?
– Igen, akkor is és ma is ezt látom az egyetlen járható útnak, ugyanis ha az állampolgár gazdag, akkor az állam is gazdag lesz. De ha az állam és néhány tízezer kiemelt személy gazdag, attól még az emberek milliói olyan szegények lehetnek, mint a templom egere. A lakosságnak ma már több a felvett hitelállománya, mint a megtakarítása, és így a teljes eladósodás felé halad az állammal együtt.
– Maguk is egy eladósodott államháztartást vettek át.
– De akkor még huszonkétmilliárd dollárral voltunk adósok, ez mára negyvenhétmilliárd euróra nőtt, ráadásul eltűnt az állami tulajdon csaknem nyolcvan százaléka. Mi nem ezt akartuk. Úgy szerettük volna rendbe tenni a gazdaságot, hogy minél több magyar emberhez eljuttassuk a működő tőkét. A kistulajdonosi érdekeltségen keresztül, állami segítséggel talpra lehetett volna állítani a gazdaságot, s a megtermelt hozadékot ismét magyar tulajdonosok kapták volna, vagyis a pénz bent maradt volna az országban. Nem így történt. Hazai banki segédlettel külföldieknek adtuk el a magyar vagyont, az energetikai ipart, a stratégiai ágazatokat. És most már nekik fizetünk a vízért, az áramért, a gázért és sok egyébért.
– Meglehet, hogy kényszerből, de az első rendszerváltó kormány, az MDF– KDNP–kisgazda koalíció döntött így.
– Stratégiai hiba volt.
– Valamikor a Viharsarok legnépszerűbb pártja a Független Kisgazdapárt volt. Hogyan sikerült a rendszerváltás előtti években feléleszteni, és tizenkét év után miért lett elenyésző támogatottságú párt?
– A családom több generáció óta a paraszti életformához kötődött. A paraszti lét politikai képviseletét évtizedeken át elsősorban a kisgazdapárt látta el. E párt társadalomszemléletével minden tekintetben egyetértettem s egyetértek a ma is. Generációkon át a kisembert és a kisember vagyonát védtük. Apám, nagyapám, minden elődöm őrizte, művelte és gyarapította a földet. Mindig is a megspórolt vagyon adta meg a falusi család biztonságát és nem a munkabér. A kisgazdapárt szemléletének is ez volt az alfája és ómegája, vagyis érdekpárt volt, nem ideológiai párt.
– Tehát a gyökerek itt adottak voltak nemcsak a családon belül, hanem kívül is, ha Áchim Andrásra vagy Bajcsy-Zsilinszky Endrére gondolunk.
– És gondolhatunk a békési zászlóbontásra, Tildy Zoltánra, B. Szabó Istvánra vagy Szabó Árpádra. A szeghalmi Tildy Zoltán lett a köztársasági elnök 1945 után, a mezőberényi Szabó Árpád lett a földművelésügyi és a békéscsabai Gyöngyössy István a külügyminiszter. Apósom a békéscsabai kisgazdák főtitkára volt. Egyszóval értelemszerűen mint gyökerekkel rendelkező kisgazdát 1989-ben engem választottak a párt Békés megyei elnökének. Az emberek tudták rólunk, hogy mint kisbirtokosokat, bennünket is meghurcoltak, kisemmiztek, 1952-ben elvették földjeinket, édesapámat börtönbe csukták, édesanyámat két kisgyermekével kilakoltatták.
– Mennyire volt erős itt a kisgazdapárt?
– Az 1990-es országgyűlési választásokon az MDF megelőzött bennünket a megyében, de a helyhatósági választásokat mi nyertük.
– A pártnak és önnek mint képviselőnek mi volt 1990-ben a programja?
– A teljes körű reprivatizációt és a teljes körű kártalanítást akartuk végrehajtani azok érdekében, akiktől az állam jogtalanul elvette vagyonukat, akiket sérelem ért. A rendszerváltáskor megnéztük, hogy mennyit ér az állam vagyona. Csaknem nyolcezermilliárd forint értékre becsültük. Azt is megnéztük, hogy 1939 és 1989 között milyen értékben vettek el tulajdonokat az állampolgároktól. Kiderült, hogy ez az összeg ezernégyszázmilliárd forintot tesz ki. Tehát a teljes körű reprivatizációt az állami vagyon húsz százalékából meg lehetett volna oldani.
– Miért nem valósult meg?
– Azért, mert ha ezt megtettük volna, akkor az eredeti tulajdonosokat vagy törvényes örököseiket hoztuk volna helyzetbe. Ezzel a koalíciós partnereink nem értettek egyet. Antall József ekkor mondta azt, hogy teljes kártalanítás nem hajtható végre, csak kárpótlás, amire összesen százmilliárd forintot szánt az ezernégyszázmilliárd forintos igénnyel szemben.
– Ezzel ön egyetértett mint az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke?
– Nem. Az előprivatizációs törvényen csúszott el az egész. Szerettük volna, ha a kis boltok, vendéglők tulajdonosai visszakapják vagyonukat, az Alkotmánybíróság viszont kimondta, hogy vagy mindent visszaadunk, vagy semmit. Tehát nem lehet tulajdon és tulajdon között különbséget tenni. Egyedül a föld esetében tudtuk elérni, hogy a volt tulajdonosok és örököseik döntő része visszakapta földjeit, birtokát.
– A magyar parasztság számára tehát sikerült a rendszerváltás.
– Ilyen értelemben igen, mert a magyar állampolgárok kezébe adtuk a haza területét, és esélyt kaptak arra, hogy megmaradhassanak magyarnak.
– Sokan mondják, hogy az Antall-kormány idején kezdődött a mezőgazdaság tönkretétele. Erről mi a véleménye?
– Az, hogy most itt van nyolcmillió tonna búza- és kukoricafelesleg, amit nem tudunk eladni. Hát ennyire van szétverve és lezüllesztve a mezőgazdaság. Vegyük már észre, hogy egy „parasztholokauszt” után, amikor több mint négyszázezer parasztot bebörtönöztek, kisemmiztek, mert volt tíz–húsz hold földje, újra talpra állt a magyar vidék. Erről kellene beszélni! Kérdem én, hány tsz-elnököt vagy főagronómust börtönöztek be a rendszerváltás után azért, ahogyan az ellopott vagyonnal bánt, ahogy elherdálta a rendszerváltás előtt? Senkinek nem esett bántódása. Elvettük valakitől a tulajdonát? Senkitől sem. Kinek adtuk oda a földet? Minden egyes tsz-tag megkapta a szövetkezeti tulajdonrészét a ledolgozott évei és a felvett fizetései alapján. Aztán hogy hogyan gazdálkodott vele később, az más lapra tartozik.
– Az SZDSZ hogyan viszonyult a kárpótláshoz?
– Nemcsak az SZDSZ-nek, hanem az akkori liberális Fidesznek is az volt az agrárprogramja, hogy húszezer forintot adjunk annak, akitől elvették a földet, és ugyanannyit kapjon az is, aki elvette. Juhász Pál, az SZDSZ képviselője is ezen az állásponton volt. Kezdetben az MDF sem akarta visszaadni a földet, mert a szocialistákkal együtt azt akarta, hogy azé legyen a föld, aki akkor művelte.
– Talán ez így nem pontos. A földkárpótlást az Antall-kormány vitte végig.
– Igen, de ráhatással. Erre mondták akkor, hogy Zsíros és társai megzsarolták a miniszterelnök urat.
– Mivel zsarolták meg?
– Nos, az ügynökügy miatt leváltottuk a frakció éléről Torgyán Józsefet, aki néhány képviselőtársával együtt kilépett a Független Kisgazdapárt frakciójából. Ők kisebbségbe kerültek a parlamentben. Mi maradtunk először harminchárman, aztán harminchat lett a létszámunk. Rajtunk állt vagy bukott abban az időben az ország kormányozhatósága, mert ha mi Torgyán József pártelnökkel tartunk, és kilépünk a koalícióból, akkor 1992-ben ki kellett volna írni az országgyűlési választásokat, a miniszterelnöknek pedig le kellett volna mondania. A „zsarolás” abban állt, hogy 1992-ben kierőszakoltuk, hogy legyen a parlamentnek mezőgazdasági bizottsága. Erre azért volt szükség, hogy felügyelni lehessen a hozzá nem értő mezőgazdasági miniszter intézkedéseit, ugyanakkor le akartuk vezényelni a földvisszaadást is. A kisgazda harminchármak pártoló szavazatain múlott a költségvetés jóváhagyása és az, hogy a miniszterelnök marad vagy lemond. Közöltük a miniszterelnök úrral, hogy a mezőgazdasági bizottságra szükség van, és vele, valamint a pártjával elfogadtattuk a mi birtokpolitikai programunkat.
– Ezt persze megelőzte a borítékügy. A ki nem bontott boríték okozta a párt kettészakadását?
– Az is. A terjengő szóbeszéd miatt írásban kértük a miniszterelnök úrtól az átvilágítási, feddhetetlenségi igazolásunkat. Így többek között jómagam, Oláh Sándor, Torgyán József, Ómolnár Miklós, Nagy Ferenc József, Pásztor Gyula, Cseh Sándor és mások. Megjegyzem, az ügynökök felfedésének törvényi szabályozása még nem volt, de nem tiltotta semmi, hogy aki kéri az átvilágítását, az megkaphassa az eredményt. Ezután összegyűjtötték a dokumentumokat, s a zárt borítékokba se titkárnő, se kabinetfőnök, egyszóval senki nem tekinthetett bele, egyedül a miniszterelnök. Ő tette be az anyagot a borítékokba, ezeket aztán le is pecsételte és aláírta. Mi, az FKGP elnökségi tagjai 1991. május végén megjelentünk a miniszterelnök tárgyalójában. Antall József a páncélszekrényéből kivette a megcímzett borítékokat, és letette őket az asztalra. Mielőtt bárki kibonthatta volna, kiment a teremből. Több mint másfél órára magunkra hagyott bennünket.
– Tehát nem úgy történt, hogy külön-külön mindenkinek átadta a borítékját? Például Torgyán Józsefnek? Amiből aztán kiderült, hogy ki volt a „Szatmári Lajos” vagy a „Palotás” fedőnevű titkos ügynök?
– Magunkra maradtunk, és mindenki kibontotta a saját borítékát. Volt, aki elsápadt olvasás közben, volt, aki kikérte magának, volt, aki fellélegzett. A lovagiasság szabályai szerint többen az asztalra tették a saját lapjukat. Ezeket elolvastuk.
– Torgyán József is kitette az asztalra a róla készült anyagot?
– Neki Cseh Sándor segített felbontani a borítékot.
– A tartalmáról kiderült valami?
– Nem szeretnék pereskedni, így csak annyit mondhatok, hogy az ő borítékjának a szövege eltérő volt az enyémtől. Egyébként hat témában világítottak át, nálam mind a hat terület negatív volt. De azt is el kell mondanom, hogy jó néhány kisgazda társamnak, így például Oláh Sándornak olyan volt az anyaga, amely előtt tisztelegnem kellett.
– Mi történt, amikor Antall József miniszterelnök visszatért?
– Torgyán József minősíthetetlen hangon kiabált vele a borítékja miatt. Holott ő csak kérésre gyűjtette össze mindenkiről a saját anyagát. Ekkor tapasztaltuk, hogy Antall József nyugodt, mértéktartó viselkedésével, belső tartásával kiváló politikusi alkatról és jellemről tesz tanúbizonyságot. Ha Antall sok döntésével nem is értettem egyet, államférfiúi nagyságát elismerem.
– Abban az időben a kormánykoalíció politikusai összeültek egy zártkörű megbeszélése az Agro Hotelben. Erről keveset tudunk. Miről volt ott szó?
– A „paraszt Hiltonban” Antall József vezetésével a kormány tagjai és a kormánypártok parlamenti képviselői. A közös politikai stratégia kidolgozásáról tárgyaltunk, megvitattuk többek között az agrárkérdést és az ügynökmúlt feltárásának lehetőségeit. A Kereszténydemokrata Néppárt, valamint a Független Kisgazdapárt frakciója szerette volna elérni, hogy kivétel nélkül minden olyan ügynököt nevezzenek meg, aki a politika, a közszféra különböző területén tevékenykedik. Büntetőeljárást nem akartunk ellenük indítani, de szerettük volna nyilvánosságra hozni minden ügynök nevét, továbbá két választási ciklusra el akartuk tiltani őket a közszerepléstől. A mi részünkről Vörös Vince volt a téma előadója. A Magyar Demokrata Fórum azonban elvetette az indítványt. Az ügy tisztázatlansága a mai napig hat a közéletre. Nagy hibát követtünk el, hogy nem voltunk keményebbek, határozottabbak. Néhány tízezer ügynökmúltú ember személyiségi jogi védelme miatt a tízmilliós nemzettel packázni komoly politikai hiba. Fel kellett volna tárni az igazságot, bárkiről legyen is szó. Mindegy, milyen áron, de ezt a lépést meg kellett volna tenni. Igenis, minden közösségnek joga van tudni, hogy kik élnek mellette. Volt besúgók ne intézhessék a közélet dolgait!
– Milyen volt a viszonya Torgyán Józseffel?
– Tisztázzunk valamit. Torgyán József jogász, Zsíros Géza pedig parasztgyerek. Én nem a Rózsadombról léptem a kisgazdapártba. Amit ő az előprivatizációs törvény kapcsán – Nagy Ferenc József hatására – jogászként tett, az brigantizmus volt. Aláírásukkal szentesítették a reprivatizáció feladását. Jogászként, frakcióvezetőként tudta, hogy mekkora kárt okozott. Nem árultunk egy gyékényen. Ekkor kezdődött a párt pusztítása. Az elveket feladták, politikai stratégiáját, taktikáját elárulták.
– Mikor beszélt utoljára Torgyán Józseffel?
– A borítékosztás óta nem.
– Emlékszünk rá, hogy 1991. november 5-én levélben szólította fel lemondásra Torgyán Józsefet…
– Igen, mert a személyét hiteltelennek találtam. Hadd idézzek egy részletet abból a levélből: „Tisztelt Elnök úr! Ön az elmúlt hetek során belső és külső támadások kereszttüzébe került. Az Ön elleni támadások – így többek között feltételezett népbírósági működése – a III/III-as ügy tényszerűségétől függetlenül is, el kell ismerni, sikeresek voltak, lejáratták személyét, és egyidejűleg sokat ártottak a pártnak is. Amennyiben valóban a Kisgazdapártot tartja fontosnak, úgy tisztelettel kérem, mondjon le.”
– Ezután a pártelnök kizáratta önt a pártból. Igaz, a Legfelsőbb Bíróság visszahelyezte jogaiba. Aztán 1993-ban azt mondta, hogy a kisgazda zászlót ellopták, de az eszmét nem.
– Torgyán József sutba dobta a kisemberek érdekvédelmét. Ezzel a politizálással mára eljutottunk odáig, hogy a parasztságnak nincs politikai képviselete a parlamentben. Mégis azt mondom, a kisgazdapárt itt született Békésben, eszmeisége, társadalomszemlélete a mai napig él a magyar emberekben. Mit akar az életképes magyar ember? Gyarapodni és gyarapítani. Magának és családjának minél jobb helyzetet teremteni. Éjjel-nappal hajlandó ezért dolgozni. A kisgazdapárt mindig azt mondta, hogy ezeket az embereket, a kis egzisztenciákat kell védeni, legyenek azok kereskedők, iparosok vagy parasztok. Ez az eszme él még ma is a kisgazdákban. Ez hozhatja el egyszer a megújulást, ha lesz még hazája a magyarnak, és ha magyarul fog még beszélni.
origo.hu
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrfőkapitány, Orbán Viktor figyelmeztet
