Adóhivatal pálmafákkal

Erőltessük meg kicsit a fantáziánkat, s próbáljuk meg elképzelni a pazini adóhivatalt. Én úgy vizionálom, hogy vakolatlan, kőből rakott épület lehet egy fehérbe játszó kis téren, a bejárat mellett kétoldalt csenevész pálmákkal. Talán posztol előtte rendőrféle, talán nem. Amire azonban mérget vehetünk, az az, hogy ott lobog a bejárat mellett vagy fölött a kockás horvát zászló. A horvátok persze nemzeti büszkeségük ellenére nem soviniszták: érdekeik ellen való volna, ha megvetnék az idegent. A balkáni háború pusztításaiból úgy tudtak valamelyest kilábalni, hogy visszacsábították az ágyútűztől elriadt külhoni turistákat. Azok pedig, tudván, hogy ilyen pazar tengerpartot úgysem igen találnak Európában, hagyták magukat elcsábítani. Németek, csehek, magyarok is mindinkább itt költik el az eurójukat. Eurójukért pedig jószerivel mindent megkapnak a horvátoktól, amivel azok szolgálhatnak: strandot, szállodát, gasztronómiát, egzotikus hajóutakat. S ha kell valakinek, eladók a horvát ingatlanok is. Lakásnak, háznak, nyaralónak. Aki a horvát földhöz huzamosan kötődik, hosszú távon abból csak haszna lehet a befogadó országnak.
Talán ez az áradó vendégszeretet varázsolhatta el Budapest főpolgármesterét, Demszky Gábort is, aki csinos birtokra tett szert az Isztrián. Itt nincs füst, szmog, nincsenek dugók és kátyúk, mint a nyögvenyelősen épített világvárosban. Igaz, lajtos kocsival kell felvinni a vizet a hegyre, de ez a zöldellő gyepből kiindulva nem sziszifuszi feladat. Valahogy felújítódott a villa; legalábbis olyan mértékben, hogy lehet ott népes bulit rendezni, ha a feleség feltartóztathatatlan operaénekesi karrierjének soros sikerét ünneplik. Sőt, a feleség nevén külön ház is van a szomszédban – evés közben jön meg az étvágy. Tartozik a komplexumhoz továbbá gazdasági épület, hogy ha netán az imádott izlandi törpelovak is egy kis sós adriai levegőre vágynának, legyen hol elszállásolni őket. Szállításukhoz a jutányos terepjáróbérlés megoldott, speciális utánfutó meg biztosan akad valamelyik magyarországi ingatlan sufnijának homályos sarkában. Minden tiszta és világos, mint a tengervíz kora reggel, amikor a fürdőzők még nem kavarták fel a homokot.
És itt jön a képbe a pazini adóhivatal a csenevész pálmákkal. A pazini adóhivatalban egy kopott asztalnál ott ül egy érdeklődő pazini adóhivatalnok, aki kávézás közben átfutja a lapokat: mégsem árt tudni, mi újság a hazában és a nagyvilágban. A Nacional című hetilapot például soha nem mulasztja el átlapozni. Hirtelen majdnem kiejti kezéből a csészét. Nahát, az én körzetemben bagóért tudott villát venni a budapesti főpolgármester! Igaz, hogy romos volt – de akkor vajon kivel és mennyiért újíttatta fel? S mennyit adózott le ebből Zágrábnak? A természetes kíváncsiság akkor sem lankad el benne, amikor a magyar sajtó keresi telefonon. Nyugodtan faxolja csak el bárki az információit, aki segíthet nyomára jutni a rejtélynek – erősíti meg a kagylóba.
Kétség sem fér hozzá, hogy komolyan beszél. Őt nem igazán érdeklik a budapesti vagyonbevallások, s talán a magyarországi balliberális mintájú üvegzsebről sem hallott soha. Kicsit furcsállja, hogy az amúgy olyan mosolygósnak tetsző főpolgármester nemcsak a magyar, de a horvát sajtót is perrel fenyegeti – nyilván bőségesen futja neki jövedelméből a kétfrontos pereskedés költségeire. A pazini adóhivatali vezetőt nem kötik a budapesti koalíciós kamarillaalkuk sem. Ha hallott volna is valaha egy bizonyos Molnár Gyuláról, eszébe sem jutna, hogy ez a korábban oly ambiciózusnak mutatkozó szocialista politikus épp akkor döbbent rá, hogy mégsem akar nagy-budapesti főpolgármester lenni, amikor az MSZP és az SZDSZ szemlátomást elkezdte a háttéregyeztetést az idei államfőválasztás kormánypárti jelölésének tárgyában. Neked nem csinálunk konkurenciát itt, te meg szépen engedsz nyomulni bennünket amott. Már éppen kezdenek letisztulni a dolgok, már hovatovább mindenki mosolyog – erre ez a sosem hallott nevű horvát hetilap belecsap a koalíciós lecsóba. Nem kétséges: csakis a Fidesz bérelhette fel! Vagy az MSZP belső ellenzéke. Vagy az SZDSZ-é. Ám az egyszer tuti, hogy maguktól nem jöttek volna rá: itt van ez a derék magyar politikus, aki már-már az éhhalál szélére került, mert le kellett mondania zsíros brüsszeli apanázsáról – a birtok meg csak úgy öntevékenyen épül-szépül. A horvát pedig földhözragadt népség (a maroknyi termőföldet végtelen kőkerítésekkel védi meg a mohó eróziótól), és hiába ajánlanak neki kaján mosollyal gyümölcsöző ingatlanbefektetési tanácsokat, csökönyösen visszakérdez: de könyörgöm, miből?
Szántszándékkal nem írok itt számokat, mert nincs kedvem fölöslegesen bíróságra járni. Egyenlőtlen a küzdelem: a nélkülöző főpolgármester (aki ennyi jövedelemből szerény véleményem szerint nem szerezhetett volna ekkora vagyont) elküldi sztárgázsiért dolgozó ügyvédeit, de halaszthatatlan közfeladatainak ellátására hivatkozva úgysem nézne szembe velem. Én meg ott töltöm a drága időmet az igazságszolgáltatás szentélyében, s addig sem írok publicisztikát a pazini adóhivatalról. Akárhogy is nézem, ez nem nekem a jó üzlet. Csupán annyit jegyeznék meg: ha az újfent mosolygó (optimizmusát talán belső közvélemény-kutatásokra alapozó) városvezető azt gondolja, hogy ezt a csodaszámba menő vagyongyarapodást meg lehet úszni, sőt a szocialistákkal való háttéralkuknak köszönhetően újra tudja választatni magát – alighanem korai a mosoly. Azt is megmondom, miért. A magyar választó rövid emlékezetében az elmúlt tizenöt esztendő tapasztalataira alapozva okkal lehet bízni; talán egy keresztényállamozó kampány ideig-óráig még arról a szembetűnő tényről is el tudja fordítani a nyilvánosság reflektorait, hogy a magyar főváros immár európai léptékben vett csődtömeg – de manipulálni legfeljebb csak az agyondolgozott hazai közvéleményt van módjában. A varázserő a kockás lobogójú horvátokra aligha terjed ki. Ők előveszik a zsebkalkulátort, és kiszámolják: reális piaci árakon mennyiért lehetett a vitatott ingatlant megvenni és felújíttatni – s ha ez nem egyezik a lerótt illetékkel, akkor Demszky mehet a zágrábi adósok börtönébe.
Budapest minden reménye most a pazini adóhivatalban van – kétoldalt a csenevész pálmákkal.