Agancs fogfájás ellen

Megtérése előtt az igazságot kereső fiatal Aurelius Augustinus, azaz Szent Ágoston (354–430) valósággal visszariadt a Szentírás egyszerű nyelvezetétől, ismétléseitől és látszólagos ellentmondásaitól. „Gőgöm menekült az írásmódja elől, és az értelmem mélyen bele nem hatolt” – írta a Vallomásokban. Többek között ezen kételyei tették manicheussá és szkeptikussá, ezért hagyta el a még meg sem ismert kereszténységet. De amilyen kevélyen fordított hátat ifjú rétorként a Bibliának, olyan lelkesedéssel akarta megérteni a megtérése után. Szent Ágoston könyvtárnyi bibliamagyarázatának egyik kötete a 400 körül írt De consensu evangelistarum, amely a Szentírás titkaival, leginkább a szinoptikusoknál (a három első evangélium szerzőinél) tapasztalható egyezésekkel, illetve eltérésekkel foglalkozik.
A XV–XVI. században, amikor a szentírástudomány új lendülettel fejlődött, a korábbiakhoz képest nagyobb figyelmet kapott ez a munka is, bár annyi kiadásban sohasem jelent meg, mint Augustinus nagy művei. De kinyomtatták már az 1470-es években s utána is többször, sokfelé Európában.
Kölnben például tíz éven belül kétszer is kiadták a művet: először 1529-ben Johann Gymnichnél, majd 1539-ben Hero Alopeciusnál. Alopecius valójában Fuchs volt, és a kor humanista szokásának megfelelően latinosította, illetve görögösítette „róka” jelentésű nevét; 1521 és 1540 között működött kizárólag nyomdászként. Biztos, hogy sem saját korának, sem a térségnek nem ő volt a legjelentősebb nyomdászegyénisége, de csaknem húszesztendős munkásságával mégiscsak beírta nevét a kultúra történetébe. A Szentírás mellett Melanchtont, Erasmust, Aeneas Sylviust, Cochläust, Homéroszt, Cicerót nyomtatott, és kiadta az egyházatyák néhány művét; vagyis csupa „divatos” és vélhetően kelendő könyvet, amellyel megbízták.
Az Alopecius-féle De consensu evangelistarum néhány példánya Magyarországra is eljutott. Sajnos abban a kötetben, amelyet XVII. századi tulajdonosa orvosi bejegyzésekkel gazdagított, egyetlen, a hajdani possessorok személyére vonatkozó utalás sincs. Így a lehetséges felhasználókról semmit sem tudunk, csupán a latin nyelvű receptek állnak rendelkezésre. Ezek közül az első az egyik leggyakoribb és legkínzóbb betegségre, a fogfájásra kínál gyógyírt. A különös szájvizet elsősorban megelőzésre, a fogak elromlása ellen javallotta az ismeretlen orvos. A gyógyszer fő hatóanyaga: porrá őrölt fekete gyopár, szarvasagancs, egyiptomi kökény és rózsalevél. Talán külföldi „import” a recept – bár nyomára nem akadtam –, de az is lehet, hogy az ősi magyar hiedelemvilág különös maradványa. A bukovinai Andrásfalván újholdkor a következő ráolvasással „védekeznek” fogfájás ellen: „Új hold, új király, látom két szép szarvadot. Akkor fájjék az én fogam, mikor a harmadikat meglátom!”
Alighanem a gyopárból, szarvasagancsból és egyebekből készült szájvíz is van olyan hasznos, mint a Frankovith Gergely által 1588-ban javasolt „Serapium” kenet. A két gyógyszer lejegyzése majdnem egy időben történhetett. A rendkívül bonyolult patikaszert százhuszonhárom különféle növényi alapanyagból lehet előállítani. A szerző szerint ha Szent György havának elején, tehát áprilisban gondosan elkezdjük a növények gyűjtését, májusra készen is lehetünk. De amilyen komplikált, olyan univerzális a Serapium kenet: igen sokféle betegség gyógyítására ajánlott. A gyógymód pedig a következő: „Az kinek foga fáj, ha odvas, tisztítsa meg az odvát, azután kenjen ruhamohára ez kenyetben, tegye bele és tartsa rajta. Kivől is kenje meg azaránt az orcáját, hasznos, kiváltképpen ha fölül veszett meg a fog.”
De Frankovith Gergely más megoldást is tud. A bogáncskóróban található féreg megtörve szintén enyhíti a fogfájás okozta fájdalmat. Ha ilyesféle féreg nincs a kezünk ügyében, elegendő a komló összetört gyökerét, esetleg a besztercei szilvafa enyvét az odvas fogba tenni.
A jelek szerint a XVII. században nem sok esélye volt a fogfájós betegnek, hogy enyhülést nyerjen, hacsak nem a hibás fog eltávolításával. Még hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a borbélyok hatékonyan tudják csillapítani a fájdalmat. Addig is maradtak a porrá zúzott szarvasagancsból, mézgából, összenyomkodott férgekből készült szájvizek és a ráolvasások.