Magyar Nemzet: A ma is érvényben lévő törvényt 1997-ben hozta meg az Országgyűlés. A módosításnak az idén kellett volna életbe lépnie. Miért késik? Az előkészületek 2003 óta tartanak…
Magyar Mária: Amikor 1989. január 1-jén hatályba lépett az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, az építésügy éppen a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz tartozott. Akkor készült a környezetvédelmi törvény is, amely „megágyazta” az épített környezetről és a műemlékvédelemről szóló új szabályozást. A kettő szoros kapcsolatban volt, sok új elemet tartalmazott, ahogy a természetvédelmi törvény is, amellyel ugyancsak összefüggött. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy az építési törvényt megelőzően fogadta el az Országgyűlés a szakmai kamarákról szóló törvényt is. Az építési törvény annak idején az Európai Unió direktíváival harmonizáló követelményeket is megfogalmazott. Ezeknek a betartatásával és végrehajtásával vannak nagyon nagy gondok. A törvény végrehajtására hivatott hatósági rendszerről annak idején nem szakmai, hanem politikai megfontolások alapján döntött a parlament. Az elmúlt években mindig a hatósági rendszeren próbáltunk alakítani az építészeti minőség, a jogszerűség és a szakszerűség javítása szempontjából.
Magyar Nemzet: Hogyan?
Magyar Mária: Olyan hatósági szervezeti rendszert akarunk, amely szakmai alapokon nyugszik, és a végrehajtás az egész országban egységes. Két éve kezdtük szakmai körökben is egyeztetni a most tervezett módosításokat. Úgy tűnik, most teljes az egyetértés. A szakmai szervezetekkel közösen kialakított koncepció alapján alakult a szöveg. A politika, a közigazgatás korszerűsítésének túlságosan hosszúra nyúlt folyamata miatt tartunk még mindig csak itt. A politikusok többször nekifutottak a közigazgatás korszerűsítésének is, de soha nem sikerült olyan eredményt elérniük, amit végre is lehet hajtani. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy ennek még mindig nincs itt az ideje, az építésügyben viszont olyan motivációk erősödtek föl, hogy nem lehet tovább halogatni a módosítást.
Aczél Péter: Az építésügynek a magyar államrendszerben alig van szerepe, mindig más minisztérium alá rendelik, nincs önálló gazdája, öt-hat különböző helyen intézik ugyanazokat a dolgokat. A legrosszabb időszakban vagyunk. A hetvenes években mezőgazdasági területekből kialakított zártkertekben a szerszámkamrákból lett nyaralók mára lakóházzá fajultak. Ott állnak a települések szélén, közepén, de már nincs is gazdájuk. A mai korban ugyanez a folyamat játszódik le, csak nagyobb anyagi ráfordítással és még súlyosabb következményekkel. Azokat az építészeti merényleteket, amelyeket naponta látunk, milliárdokkal követik el, ezek a szörnyszülöttek évtizedekig fogják rondítani a környezetünket. Végveszélyben vagyunk. Fontos, hogy a politika a témának ne csak jogszabályi, hanem szervezeti oldalról is adjon olyan törvényes keretet, ami hatékonyan tudja szolgálni az ügyet, amit mi is szolgálunk.
Magyar Nemzet: Ma az építésügyi hatósági teendőket az önkormányzatok látják el. Sokak szerint ez viszszaélések forrása, korrupcióra adhat alkalmat.
Magyar Mária: Bármilyen szabályozást hozunk is, az ügyintézők munkavégzésének jogszerűségére, etikájára nincs hatásunk, ha önkormányzati berkekben marad a hatósági jog. Számtalan vizsgálattal sem tudtuk elérni, hogy felelősségre vonjanak bárkit is. A legáltalánosabb eset az, hogy a polgármester visszaírt, nem lát fegyelmire okot.
Eltér István: Amikor 1990-ben hatályba lépett az önkormányzati törvény, nem tudták, hova tegyék az építési engedélyezéssel összefüggő jogkört. Azt mondták, hagyjuk abban az épületben, ahol volt, a tanácsokban nagyjából úgyis maradt mindenki ugyanabban a székben. Ez maga a borzalom. A polgármester bármikor jogtalanul beleszólhat az építésügyi igazgatásba.
Fejérdy Tamás: Nem akarom a tanácsi rendszert dicsérni, de akkor a szakigazgatási szerv önálló jogi személyként működött. Jogilag tisztább volt a helyzet, mint ma.
Magyar Mária: A hivatalt (OLÉH) nemrég megkereste levélben egy kiemelt építésügyi hatósági jogkörű város polgármestere. Panaszkodott, hogy el kell látnia a környező településeket is, például kényszerbontást kellene elrendelnie, de nem rendel el, mert nincs rá pénze. Pedig az önkormányzatok erre is kapnak állami támogatást, de ellenőrizhetetlen, hogy azt arra használják-e fel.
Fejérdy Tamás: Ezzel máris megfogalmaztuk a hatósági rendszer kritikáját. A polgármesternek ugyanis semmi köze az építésügyi hatósági feladatok ellátásához. A jegyző adja ki a bontási és az építési engedélyeket, de ha egy jelentős vállalat engedély nélkül építkezik, mégis a polgármesterrel alkudozik. Az építésügy állami feladat, akkor lesz jól megoldva, ha állami szervezet látja el. Az örökségvédelmi építésügyi hatósági szerepkör mai önállósága azért fontos, mert e téren is tetten érhető az önkormányzatok által ellátott építésügyi igazgatási rendszer hibája. Egy történeti város jelentős mértékben tulajdonosa értékeinek. De ha ügyeket kell intézni, hol az egyik, hol a másik szomszéd város jár el, mert az érintett település úgymond összeférhetetlen, tehát nem járhat el. Ugyanez a helyzet a budapesti kerületek esetében. Lehet azzal érvelni, hogy ez így korrekt, csak az egésznek a stabilitása hiányzik – ami elengedhetetlen az örökségi értékek hatékony védelméhez.
Aczél Péter: A szabálytalan építkezéseknek nemcsak az egyén az alanya, jelentős gazdasági erő van mögöttük. Ha egy adott településen jön valaki, és jelentős beruházást ígér, ami esetleg munkahelyteremtéssel is jár, azt hiszi, hogy a pénzével mindent és mindenkit megvehet. Az önkormányzat meg azt mondja, nem fogom levágni az aranyat tojó tyúk szárnyát, mert kimaradok a fejlesztésből. Közvetlen érdekeltsége van, nem akar a vélt vagy valós érdekei ellenére tenni. Ez is amellett szól, hogy az egész építésügyi igazgatási rendszert függetleníteni kellene a települési önkormányzatoktól.
Eltér István: Horvátországban új építésügyi miniszter van, Dózer a beceneve. Első napirendi pont – mondta –, lemegyünk a tengerpartra, és rendet csinálunk. Felszólítják a tulajdonost, adnak neki három napot, ha nem tesz semmit, elrendelik az állami bontást, ledózerolnak mindent, ami nem oda való. Fontos a határozott és gyors intézkedések sora.
Fejérdy Tamás: Jogállamban ez nem ilyen egyszerű. Csak kárpótlással van rá mód.
Eltér István: Igen, kárpótlással, de Horvátországban előbb bontanak, azután vitatkoznak.
Aczél Péter: Miért tehet például valaki engedély nélkül a Krisztina-templom kivilágított homlokzata mellé egész homlokzatot befedő ponyvára hirdetést? Elrendeljük a lebontását, de jogállamban jogorvoslat van – mondják –, a dolgot addig lehet húzni, amíg a hirdetőnek megéri.
Eltér István: Két évig küzdök azért, hogy el lehessen szállítani a sátor alakú utánfutókra szerelt reklámokat. Négy fővárosi jogász bizonygatta, hogy nem lehet csak úgy eltávolítani őket, mégis elértem a célomat. Az építésügyben is azonnal kellene intézkedni, előbb elvinni, lerombolni, és csak azután vitatkozni. A római jog erről szól. A szabályozási vonal annak idején úgy alakult ki, hogy a katonai táborokban olyan széles sávokat kellett nyitva hagyni, amekkora a dárdaszélesség. Ment elöl valaki a keresztbe tett dárdával, és ha valahol nem fért el, hátramutatott három másiknak, mire azok nyomban lebontották, ami belelógott az útba. Utána megkezdődött az eljárás az ellen, aki megakadályozta, hogy a légió szabadon mozoghasson. A századelőn senkinek nem jutott eszébe, hogy háromszögűre építse a kör alakúra tervezett [Kodály] köröndöt. Hajszálpontosan betartották a tervet, mert ezt követelte a tér léptéke, a forgalmi irány. Ma nem lehet végrehajtatni a terveket. Én a legszigorúbb eljárás híve vagyok. Előre meg kell határozni a rendezési tervekben, hogy mit lehet, és az legyen mindenkire kötelező.
Magyar Nemzet: Hány olyan eset fordult elő Magyarországon, amikor bontást rendeltek el?
Eltér István: Tudunk ilyet például a XIV. kerületben. Még az épület alapjait is kiszedette a kolléganőm. Másnap aztán népes társaság jelent meg nála az irodában, hogy levágják a fülét.
Vajai Tamás: Én a mai napig abból élek, hogy házakat tervezek. Ebből az is következik, hogy ha valamelyik kerület illetékességi körébe tartozó helyen kapok megbízást, beballagok az önkormányzathoz, és megkérdezem, mi az eljárási szabály. Rövid idő alatt elő szokott állni a díjbeszedő ember, mindig előkerül egy alapítványi számla vagy valami más, ahova bizonyos összeget be kell fizetni. Kétségkívül ez az egyik alapprobléma. De ez társadalmi, nem építészeti kérdés. Amíg nem lesz erős társadalmi nyomás a politikusokon, hogy a korrupciónak gátat vessenek, nem lesz változás. Az épített világ minősége nem keverhető össze a napi politikával. Az épített környezet bármelyik eleme a sokszorosát éri meg időben, mint bármelyik politikus. Mostanáig az a rendszer van életben, hogy ha valahol valami probléma van, el tudja érni, hogy az egységes szabályozórendszerből legombolja azt, ami az ő egzisztenciájához fontos, a többi nem érdekli. Csak egy példa: a lépcsőszerkesztésnek szigorú szabályai vannak. Tessék végigmenni a városon, és megnézni az aluljárókon, hol tartják be ezt a szabályt. Az építési törvény, amelynek az elmúlt másfél évben tizenötnél több változatát láttam, sem szándékában, sem tartalmában nem jelenthet semmit, amíg a társadalom rendbe nem teszi a saját építési szándékait. Az építés hierarchikus munka. Az egyéni érdeknek csak akkor volna szabad érvényesülnie, ha az megfelel a közérdeknek, a település érdekének, ha megfelel a nemzeti érdeknek, tehát ha az egész a társadalmi felépítésnek megfelelően strukturálódik. Ezt a rendszert a demokrácia ürügyén monarchikus döntési rendszerré változtatták. Most megindult valami. A vakvéletlennek köszönhetően egy államigazgatási kézben van a területfejlesztés és az építésügy. Első kérdésem az volt a miniszterhez: tudja-e?
Magyar Nemzet: És tudta?
Vajai Tamás: Mostanra valószínűleg sejti, ha másért nem, azért, mert néhány ősz hajú pacák amellett ágál, hogy ennek így kell lennie. Az építési törvény akkor lesz hatékony, ha az emberek azt mondják a politikusoknak, söpörjük ki végre a portánkat, csináljunk rendet, utána nyugodtan üthetitek egymást, feltéve, hogy mint a bokszolók a meccs végén, megölelitek egymást.
Aczél Péter: Az építés, mióta világ a világ, soha nem volt demokratikus, mindig autokratikus volt. Hogy mi épülhet és hogyan, abba mindig megpróbáltak beleszólni.
Vajai Tamás: Az építés hierarchikus tevékenység, és minél nagyobb népességet érint, annál demokratikusabbnak kellene lennie, annál inkább alá kellene rendelni a kisebb érdeket a közérdeknek.
Aczél Péter: Ha demokratizálnánk például a tervtanácsokat, nem épülnének extravagáns épületek. Svájcban, ahol a döntésbe bevonják a helyi polgárokat, elég unalmas környezetek alakulnak ki. Ott, ahol az építészet kevés ember kompetenciája, mint Franciaországban, érdekes dolgok születnek.
Fejérdy Tamás: Franciaországban és másutt is vannak izgalmas épületek, de a kérdés mindig az, hogy minőség jön-e létre vagy sem. Ez minden jogszabályalkotás alapkérdése. Van olyan épület, amely az összes szabálynak megfelel, mégis rossz. A készülő törvénymódosításnak egyik erénye lehet, hogy valamennyire teret ad az építészetnek, persze majd meglátjuk, mi lesz belőle. A másik erénye, hogy végre foglalkoznak azzal is, mi történjen, ha valaki nem követi a törvényt. Tehát meg akarják alkotni az építésfelügyeletet, amire mi, örökségvédők is úgy tekintünk, mint fontos, de ma valójában nem létező intézményre. A fő cél az, hogy folyamatában rajta tartsuk a szemünket a beruházón, érezze, hogy állandóan figyelnek rá, nem tehet meg akármit. Ha ugyanis egy bizonyos szintig eljutott, azon már nagyon nehéz változtatni.
Eltér István: Az államigazgatási eljárást azért tartom borzalmasnak, mert még a szakmát sem ismeri el ügyfélnek, még a szakma sem tekinthet be az iratokba, mert az állítólag egyéni érdeket sért. Egy ötéves gyerek is meg tudja állapítani ránézésre egy épületről, hogy ömlött bele a pénzt, de hogy azt honnan vette a beruházó, nem lehet megállapítani. A hátam borsódzik, ha azt hallom, „ügyfélbarátabb” ügyintézésre van szükség. A lehető legrosszabb, ha az építtetővel ügyfélbarátok vagyunk, mert az azt jelenti, hogy az összes többivel nem vagyunk ügyfélbarátok.
Fejérdy Tamás: Gerő László kedves tanáromtól tanultam: ha nemet akarsz mondani, mondd hamar, hogy az ügyfél tudja, mire számíthat.
Magyar Mária: Erre gondolunk, amikor ügyfélbarát ügyintézésről beszélünk, nem arra, hogy jogtalan előnyökhöz juttassunk bárkit.
Eltér István: Nézzük meg, mi a különbség a skandináv és a magyar építési folyamat között. Svédországban senki nem kérdezi, hogy van-e jogosultsága a tervezőnek. De az épületet a hatóság tűzi ki, és aki a sarokpontokat netán megváltoztatja, sokáig nem építhet. Nálunk mindennapos, hogy az építmény a tervhez képest egy kicsit szélesebb, egy kicsit hosszabb és magasabb lesz. Az építés megindításakor és befejezésekor lenne szükség szigorú ellenőrzésre. Minden szabálytalanságot az építtetővel kellene megfizettetni.
Fejérdy Tamás: Bizonyos küszöböt el kell érni, ha komolyan gondoljuk, hogy arculatról, település- és országimázsról beszélünk. Az építészet, az építésügy összetett szakma. Látványos lenne a különbség, ha meg lehetne követelni a minőséget.
Vajai Tamás: Magam is a szigorúság híve vagyok azzal a megjegyzéssel, hogy az építészeti minőség nem feltétlenül pénz kérdése. Alvar Altoón nőttem fel, a finn építészeknek nem a pénz jelentette a minőséget. A minőségi igényt az építéssel kapcsolatos jogi munkára is kellene vonatkoztatni. Eszembe jut az a visszatérő küzdelem, amit jogászlánykákkal folytatok a közbeszerzési törvény vitájában. Magyar–magyar szakmai szótárra lenne szükség ahhoz, hogy pontosan meghatározzuk, mit jelent a tervezés szó és a hozzá kötődő fogalmak sora. Az európai hasonulási vágy sokakban feltétel nélküli azonosulási kényszert hívott elő, aminek az az eredménye, hogy rossz tükörfordításokból képtelenségek kerülnek a jogszabályokba ahelyett, hogy értelmes emberek kidolgoznák a mi szakmai terminológiánkat.
Aczél Péter: Naponta tapasztaljuk, hogy az állami támogatások bizonyos értékhatárig vehetők igénybe. A vállalkozók egymás után nyújtják be a terveket az olyan lakóépületekre, amelyekben 25–30 négyzetméteres alapterületű lakásokat akarnak építeni. Ezek lakógépek, nem házak. Egy átlagos belvárosi foghíjba, ahol tíz–tizenkét lakást lehetett elhelyezni, most negyven–ötven lakást akarnak bezsúfolni, mondván: erre lesz fizetőképes kereslet. Az építésügy ez ellen védtelen, mert nem tud időben reagálni, és gyakorlatilag sincs felkészülve rá.
Magyar Nemzet: Azt szokták mondani, a társadalom nincs felkészülve a változtatásra.
Vajai Tamás: A
origo.hu
Drámai felvételen, amint hátulról letarolnak egy motorost
