Különös országban élünk. Az oktatási miniszter soha nem látott nyitottságról, széles körű társadalmi és szakmai egyeztetésről beszél a felsőoktatási törvényjavaslatról szólva. Az egyetemek szereplői viszont határozottan állítják: érdemi megbeszélés soha nem volt, vagyis a több mint másfél éve tartó huzavona aligha nevezhető demokratikus szakmai egyeztetésnek. „Több éve futunk versenyt a különböző változatokkal. Sose hittem volna, hogy a hivatalnokok gyorsabban tudnak írni, mint én olvasni – írja egy egyetemi oktató. – Remek kompromisszumok vannak születőben, mindenki enged egy kicsit, és mindenki nagyon sokat veszít.” Mármint azok, akik tanulni és tisztességesen dolgozni akarnak.
A névtelenség fátyla mögé bújt „operatív csoport” 2003 nyarán tette közzé először a felsőoktatás átalakítására vonatkozó ötleteit, akkor még csak mint vitaanyagot. Ez a szöveg azután egyszer csak minden változtatás nélkül előlépett törvényjavaslattá, ami fából vaskarika. Azóta a sokadik változatnál tartunk, mindegyikben voltak a lényeget többnyire nem érintő, apró változtatások. (Lásd korábbi cikkünket: Etetés, altatás. Magyar Nemzet Magazin, 2004. október 2.) Egy kivétel: az intézmények szabadabban gazdálkodhatnak.
Az érintetteket, a szakmai testületeket soha nem a javaslat elkészítése előtt kérdezték meg, hanem utólag, kész tények elé állítva őket. Az egyetemek, tudományos testületek vezetői utólag reagálhattak – rendszerint nagyon rövid határidőt kapva – a kacifántos nyelven megfogalmazott, névtelenül közzétett, egyre hosszabb (több mint százoldalas) dolgozatokra. Ha valakinek valami nem tetszett, azonnal kész volt a válasz: „Ez már nincs benne a tervezetben. Miért kritizál, ha nem ismeri a szöveget?” A törvénytervezet legutóbbi változata a 2004. december 20-i dátumot viseli – legalábbis most keddig így tudtuk, akkor derült ki, hogy már az is módosulóban van. Az Oktatási Minisztérium honlapján ma is csak a 2004. szeptember 24-i változat olvasható. A november 25-i variációt kizárólag az akadémikusokat, egyetemi oktatókat összefogó Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért (EFOK) honlapjáról ismerhetjük meg. A december 20-i változat a szakma széles köre számára ismeretlen, ahogy „az újabb viták (?) utáni újabb változat is”, amely állítólag a jövő hétre készül el. Ennyit a széles körű nyilvánosságról.
Az EFOK még tavaly aláírásgyűjtést kezdeményezett a törvényjavaslat ellen. Eddig hatvannégy akadémikus csatlakozott a felhíváshoz, rajtuk kívül több száz oktató és hallgató, egyének és intézmények, köztük a Professzorok Batthyány Köre és a Védegylet. Arra a kérdésre, hogy mekkora az EFOK súlya, a minap az oktatási tárca vezetője az egyik televízióban lényegében azt válaszolta: sok ezer civil szervezet van, ez az egyik közülük.
Sokszor elmondták gyakorló oktatatók, egyetemvezetők, hogy súlyos fenntartásaik vannak a javaslattal kapcsolatban az intézmények vezetésének szabályozását, az állami finanszírozás normáit, a kormányzati jogkörök újrarendezését illetően. (Igaz, némelyikük kritikája enyhült, mióta a javaslat úgy változott meg, hogy az irányító testületek elnöke a rektor vagy a főiskola főigazgatója lehet, és ígéretet kaptak arra, hogy enyhítenek finanszírozási gondjaikon.)
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyolc szakértőnek küldte meg véleményezésre a törvényjavaslat december 20-i változatát. A válaszok mostanában érkeznek vissza, várható, hogy a közeljövőben hírt kapunk arról, hogyan foglalnak állást a tudósok. Egyiküktől, egy akadémikus professzortól megtudtuk, hogy ő nem tartja alkalmasnak a törvénytervezetet arra, hogy az Országgyűlés elé bocsássák. Változatlanul azt javasolja, hogy a többszintű (alap-, mester- és doktori) képzés feltételeit a meglévő felsőoktatási törvény módosításával tegye lehetővé a kormány. Az új törvényjavaslatot túlságosan merevnek és túlszabályozottnak látja, és megjegyzi: ebből számos olyan probléma következhet, amelyet később csak többszöri törvénymódosítással lehetne orvosolni. Valószínűleg sokak véleményét fogalmazza meg, amikor arról beszél: a javaslatból kirajzolódó irányítási modell azt feltételezi, hogy az egyetemek és főiskolák képtelenek önmaguk megreformálására. Ékes ellenpéldaként hozza fel a Magyar Tudományos Akadémia intézményhálózatának konszolidálását. E munka során bebizonyosodott, hogy autonóm tudományos közösség képes a reform megvalósítására, ha megvan az átalakuláshoz szükséges akarat, szakmai felkészültség és anyagi feltételrendszer.
De hogyan fog megbirkózni a felsőoktatás a megváltozott felvételi rendszerből egyenesen következő további tömegesedéssel? Végiggondolta-e valaki, mi lesz a hároméves alapképzés után diákok tömegeivel? Hol találnak majd munkát, ha kikerülnek az egyetemről? Hova léphetnek tovább, ha folytatni akarják tanulmányaikat? Hogy mi kell a mesterképzéshez, az nagyrészt kidolgozatlan. Teljes képtelenség, és könnyen beláthatóan csak további színvonaleséshez vezethet, hogy ugyanazt a „normatívát” kapja mindenki függetlenül attól, hogy mit milyen színvonalon, milyen eszközökkel oktat. A régi „tervutasításos” rendszert idézik a minisztérium jogosítványai a finanszírozásban és a szakindításban. (A Magyar Akkreditációs Bizottságnak ez utóbbit illetően csak javaslattételi joga lenne, miközben mást se hallunk, mint azt, hogy a minőségbiztosítás elsőrendűen fontos.)
Az Alkotmánybíróság nehezményezte, hogy kormányrendeletben döntöttek olyasmiről, amiről törvénynek kellene szólnia, ezért megsemmisítette a többciklusú képzés bevezetéséről szóló tavaly augusztusi kormányrendeletet. Erre mi történt? Kormánypárti képviselők beletették törvénybe, a költségvetésről szólóba – módosításként, amit aztán gyorsan megszavazott a parlament. A 2005. évi költségvetési törvény 50. paragrafusának 24/a pontjában változtatás nélkül olvasható a szöveg. Indoklásként pedig a következő: „A javaslat megteremti a lehetőségét, hogy a felsőoktatásban a többciklusú képzés mint kísérlet folytatódjon.” (Eddig be sem vezették, akkor mi folytatódik?)
– Sem a hely, sem a tartalom nem felel meg az oktatás szabadsága alkotmányban rögzített elvének. Az oktatási miniszter „engedélyt” adott arra, hogy az egyetemek „egyedi kísérletként” megindítsák a többciklusú képzést. Ezzel gyakorlatilag előírja a rendszert. Kísérletet az autonóm intézmények kezdeményezhetnek, ha akarnak, a miniszter meg vagy rábólint, vagy nem. Az Alkotmánybíróság már többször figyelmeztette a kormányt, hogy jogállamban az ilyesfajta eljárás elfogadhatatlan a törvényalkotásban – hangsúlyozza Zlinszky János jogászprofesszor, volt alkotmánybíró.
– A legfontosabb az, hogy ne találjon ki senki semmit, mert a megoldás ki van találva – írta Kabai Péter, az EFOK titkára a törvényjavaslatról az interneten útra indított palackpostájában. – A felsőoktatás két lábon áll, ahol még áll: belső szakmai autonómia és külső szakmai ellenőrzés. A szakmai autonómia azt jelenti, hogy az egyetem azt oktat, olyan papírt ad ki, amit úri kedve tart. Az egyetemi oktatás színvonalát viszont Angliában nem a miniszter szabályozza rendeletileg, hanem akkreditációs testületek ellenőrzik. A magyar felsőoktatás sajátos magyar utat követ: pontosan e két láb között lavírozik.
Amikor a rendszerváltozás után létrejött az első felsőoktatási törvény, az is a szakmai autonómia és külső szakmai ellenőrzés szellemében fogant. Csakhogy akkor kiváló jogászokból álló törvény-előkészítő bizottság dolgozott rajta. Miért nem lehet azt a munkát folytatni? Tudomásunk szerint a tengerikígyóvá növekedett új törvényjavaslat készítői között egyetlen jogász van, de neki sincs kodifikációs gyakorlata.
Sokakban felmerül a (költői) kérdéssor – ismét Kabai Péter palackpostáját idézzük –: „Nem volna-e a hallgatók, sőt a tárca számára is egyszerűbb, kiszámíthatóbb, ha a rendelet nem kötelezővé, hanem lehetővé tenné a lineáris képzést? Netán olyan szakokon, amelyeket az egyetem jónak lát? Nem lenne egyszerűbb ezeket a szakmai kérdéseket rábízni a saját helyzetüket felmérni képes intézményekre? Nem volna már itt az ideje annak, hogy a tárca a végzős hallgatók személyiségjegyeinek előírása helyett kidolgozza végre a finanszírozás, minőség-ellenőrzés részletes tervét? Készült-e hatástanulmány arról, hogy hány uniós hallgató várható az ingyenes állami felsőoktatásba? Nem a tárca dolga lenne használható pályakövető rendszer kidolgozása, hogy végre adatok és ne a tisztviselők véleménye alapján ítélhessük meg a diplomák hasznosulását? Nem lenne időszerű kidolgozni egy olyan rendszert, amelyben az egyetemek valóban versenyezhetnek?”
A héten jelent meg Kozma Tamás nevelésszociológus – a Debreceni Egyetem professzora – Kié az egyetem? című könyve, amelynek egyik fejezete összefoglalja a felsőoktatási reformvitákat, és helyzetképet ad a terület 1990 és 2000 közötti alakulásáról: a nappali hallgatók száma két és félszeresére, az összes hallgatók száma pedig több mint háromszorosára emelkedett. A hallgatók számát százezer lakosra vetítve Magyarország így „3800 hallgatóval a fejlett országok felső harmadában helyezkedik el”. A felsőoktatásra fordított kiadások azonban nem növekedtek, a nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyítva pedig lényegesen csökkentek. Ezt a megrázkódtatást a felsőoktatás csak úgy volt képes túlélni, hogy „átszervezte az intézményhálózatot (integráció), növelte az olcsóbb szakok és tanulmányi programok arányát (gyakorlatok és laboratóriumok nélküli tanulmányok) és a hallgatókra nehezedő tanulmányi terheteket (tandíjak, költségtérítések)”. A bolognai folyamatról szólva Kozma professzor felhívja a figyelmet arra, hogy az angolszász felsőoktatásban fönnmaradt kétfokozatú képzésre (BA/B. Sc. – MA/M. Sc.) való áttérés nem egyszerűen ezt jelenti: „többről és másról van szó”. Többek között a hosszú képzési ciklusok csökkentéséről, aminek viszont messzemenő következményei lehetnek – amint Richard Jonesnak a holland kormány számára készített áttekintéséből kiolvasható. A brit nyelvészprofesszor nem a bolognai folyamatra reagál, tanulmányát az egyetemek Magna Chartájának aláírása előtt készítette Európa keleti régiójának felsőoktatási átalakulásáról. Azt írja, hosszú távú, színvonalas képzések kellenek ahhoz, hogy létrejöjjön: „a befogadó, alkotmányosan szabályozott politikai rendszer jól informált és megbecsült politikusokkal”, „a megfelelően működő jogrendszer… közigazgatás… a helyi és nemzeti médiumok sora… a jól informált, képzett és érdekeit kifejezni képes polgárság”. Kozma Tamás alapkönyvnek számító munkájából azt is megtudjuk, hogy „a felsőoktatás bővülése sem szüntette meg a felsőoktatásba kerülés társadalmi hátrányait, csak magasabb szintre emelte, és rejtettebb formákba terelte őket”. És itt nemcsak anyagi természetű hátrányokról van szó, hanem arról, hogy egyenlőtlenül oszlanak el a nem anyagi jellegű tőkefajták is (a kapcsolati, a kulturális és a szociális tőke). Megállapítja, hogy „ezeknek a »tőkefajtáknak« az újrafelosztására nincs oktatáspolitikai esély. Hogy a hatásukat megszüntethessük – vagy legalábbis csökkenthessük –, ahhoz újfajta társadalompolitikára is szükség van.” Ennek kidolgozását viszont a felsőoktatásra mindenáron ráerőszakolt, túlszabályozott törvény nem segíti, hanem épp ellenkezőleg, hátráltatja.
Kiszámíthatatlan helyzetben
Az Alkotmánybíróság 2004. december 6-án alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a felsőoktatási törvény két – 2004-ben hozott – felhatalmazó rendelkezését, valamint a többciklusú, lineáris felsőoktatási [alap-, mester- és doktori] képzés bevezetéséről és az alapképzés megindításának feltételeiről szóló augusztusi kormányrendeletet. Másnap, december 7-én kormánypárti képviselők az alkotmányellenes kormányrendeletben foglalt képzési rend kísérleti bevezetését célzó javaslatot benyújtották mint a 2005. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat módosítását. A parlament december 20-i ülésén megszavazta a módosító javaslatot a költségvetési törvénnyel együtt.
Az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért (EFOK) tiltakozik a törvényalkotás e kétes módszere ellen. A felsőoktatás minden területére kiterjedő átalakítás nem nevezhető kísérletnek. Az egyesület aggályosnak érzi, hogy a törvényjavaslatban szereplő szerkezeti átalakítások következtében a felvételizők kiszámíthatatlan helyzetbe kerülnek. A módosítás csak a képzési ciklus első, hároméves szakaszára (BA/B. Sc.) vonatkozik, a második (MA/M. Sc.) teljességgel kidolgozatlan. Így nem lehet tudni, hogyan fogják folytatni tanulmányaikat azok, akik erre alkalmasak.
Az oktatási kormányzatot 1999 óta súlyos felelősség terheli, amiért nem terjesztette az Országgyűlés elé a felsőoktatási törvény egyszerű módosítását, ami lehetővé tette volna a bolognai folyamat elindítását.
Az egyesület nélkülözhetetlennek tartja az érdemi vitát a felsőoktatás átfogó szabályozási reformjának kérdéseiben. A kodifikációt megelőzően szükség van valódi konszenzus kialakítására a szakmai szervezetekkel. Az EFOK osztja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének aggályát amiatt, hogy az Oktatási Minisztérium a velük való megállapodás elemeit nem építette be a törvénytervezetbe, sőt olyan új módosításokat hajtott végre az egymást gyorsan követő újabb változatokban, amelyek ellentmondanak az egyeztetés során kialakult változatnak.
Horváth Zalán akadémikus, az EFOK elnöke (Az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért tiltakozó nyilatkozata)
Változások a felvételi rendszerben
A 2005–2006-os tanévtől külön felvételi vizsga nélkül lehet bejutni a hároméves felsőoktatási alapképzésbe – a középiskolai osztályzatok és az érettségi vizsga eredménye alapján. Kivételt jelentenek a művészeti egyetemek és a testkultúrával összefüggő területek. A felsőoktatási intézmények többsége beéri a középszintű érettségivel, de az emelt szintű érettségiért többletpontot ad, kivéve a bölcsészkarokat, ahol az öt nagy idegennyelv-szakra jelentkezőktől megkövetelik az emelt szintű érettségit. (Attól is, akinek az adott nyelvből van nyelvvizsga-bizonyítványa.)
Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) tájékoztatása szerint megmarad a 120 pontos rendszer, a fele hozott, a másik fele szerzett pont. De be lehet jutni a szerzett pontok duplázásával is, ha az a jelentkezőnek kedvezőbb. A 120 ponton felül kötelezően többletpont jár az emelt szintű érettségiért és két nyelvvizsgáért – egy jelentkezőnek összesen 24. A hozott pontokat a magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, egy idegen nyelv és a választott tantárgy – a középiskola utolsó két év végi – osztályzatainak összege adja (maximum
