Halálháromszög

A jövő héten ismertté válnak az iraki választási eredmények. Az viszont senki előtt nem kérdéses, hogy az ideiglenes kormányban a síitáké lesz a főszerep. Asz-Szisztáni nagyajatollah türelmesen kiváró taktikája kellett ahhoz, hogy komoly lázadás nélkül teljesüljön a síiták régóta dédelgetett célja. Irak bátran vette az első akadályt, ám a gátfutás folytatódik.

Szúrós tekintetű, fekete turbános, szikár öregember hatalmas ősz szakállal: Ali asz-Szisztánit, Irak nagyajatollahját talán senki sem látta még mosolyogni. A jövő héten csekélyke öröm átsuhanhat az arcán, hiszen egyik nagy terve – az amerikaiak támogatásával – sikerrel végződött: megszerezték Irakban a hatalmat a síiták, amely lélekszámukból következően járt nekik. Alig készült fotó a vallási vezetőről, ugyanis muzulmán síita vallásából eredően is gyűlöli azokat a gépeket, amelyek megörökíthetik az emberi arcvonásokat. Más technikai eszközökkel is hadilábon áll, hosszú évek győzködése után csak a közelmúltban sikerült munkatársainak rábeszélnie arra, hogy vegyen egy hűtőgépet a lakásába.
Pedig – szellemileg – egy országrész ura. Történelmi tettet hajtott végre, ugyanis az ő vezetésével a X. századi egyiptomi kalifák után arab országban először fogják újra síiták megszerezni a politikai hatalmat. Álljon az akár a nagyajatollah nevével fémjelzett 169-es lista tagjaiból, akár világi síitákból vagy a kettő együttműködéséből, de a múlt hét végi választásokat követően az Irak lakosságának 60 százalékát adó síiták ragadják magukhoz a kormányrudat Bagdadban. A megroggyant egészségű Asz-Szisztáni első nagy célját elérte: hívei adják majd az ideiglenes nemzetgyűlés többségét, ők nevezik ki az alkotmányozó bizottságot, ügyelve arra, hogy az iszlám hagyományok törvényerőre emelkedjenek. Az ősz végén népszavazással elfogadandó alaptörvénynek tükröznie kell a síita vallási elveket is – ez Asz-Szisztáninak a legfontosabb.
Perzsaként különösen nagy szó az arab Irak első számú vallási tekintélyének lenni: Asz-Szisztáni ugyanis az északnyugat-iráni városban, Meshedben született 1930 nyarán. A családban már előtte is voltak kiemelkedő Korán-oktatók, nagyapja a síiták szent városában, az iraki Nedzsefben tanult és tanított. Asz-Szisztáni ötéves korától kezdte meg a Korán tanulmányozását, előbb szülővárosában, majd az Irán középső részén fekvő nagy tekintélyű Korán-iskolában, Kumban. Kitüntetésnek vette, amikor nagyapja nyomdokain 1952-ben ő is Nedzsefben folytathatta tanulmányait, mégpedig Abul Kasszim Khoei nagyajatollahnál.
Tanítómestere óriási hatást gyakorolt rá, mindmáig példaképe és elveinek hűséges követője maradt. Khoei egyik legfontosabb tanítása az volt, hogy a síita papoknak nem kell részt venniük a politikában, de legalábbis tartózkodó álláspontot kell elfoglalniuk a kivételes politikai eseményekkor. Ilyen volt Irakban a Bász párt hatalomra jutása, amely a síita lakosság feletti ellenőrzés miatt akarta magához édesgetni a papságot. Amikor ez nem ment, a rezsim kemény kézzel lépett fel: Szaddám Huszein emberei nem egy síita vallási vezetőt kivégeztek, többüket halálos fenyegetéssel megzsarolták.
Khoei elve szöges ellentétben állt az iráni Khomeini ajatollah tézisével, aki nemcsak hirdette, hanem az iráni forradalom (1979) során a gyakorlatban meg is valósította a vallás elsődlegességét a politika felett. Az iraki síita szárny ezzel szemben azt vallja, hogy a vallás képviselőinek erkölcsösségükkel példaadó szerepet kell játszaniuk az ország életében, jól elhatárolódva az állam irányításától.
Asz-Szisztáni letelepedett Nedzsefben, és családot alapított, a város megbecsült vallási személyisége lett. A Szaddám-rendszer az első öbölháború után, a síita felkelés leverésekor vérben tobzódott: tízezrével mészárolta le a déli elégedetlenkedőket. Felerősödtek a papok elleni támadások, az 1990-es években Asz-Szisztáni ellen is elkövettek nem egy sikertelen gyilkossági kísérletet. 1992-ben meghalt Khoei nagyajatollah, a temetési búcsúimát maga Asz-Szisztáni mondotta, mintegy megerősítve vallási tisztségét. Ám az egyenlők közötti első helyzetét csak azt követően tudta elfogadtatni a marják, a vallási elöljárók között, amikor Mohamed Szadek Al-Szadr nagyajatollahot Szaddám fegyveresei megölték.
1994-ben a síitaellenes állami terrorhadjárat alatt Asz-Szisztáni mecsetjét is bezárták. Azóta Ali imám mecsetje, a síita világ egyik legszentebb helye mellett lévő lakásirodájában él. Ajatollahként az adományokból dollártízmilliók fölött rendelkezik, ebből elsősorban a mozlim világban tanulmányokat folytató diákokat támogatja. A Szaddám-rezsim alatt hosszú évekig nem mozdult ki lakásából, egyes források szerint házi őrizetben volt, de azóta is csak kivételes alkalmakkor mutatkozik a nyilvánosság előtt.
2004 augusztusában azonban kénytelen volt elhagyni nedzsefi házát: komoly szívpanaszai miatt előbb Bejrútba, majd Londonba utazott kivizsgálásra. Ám a hónap végén gyógykezelését megszakítva mégis visszatért Irakba, ugyanis Ali imám mecsetjében a fiatal radikális hitszónok, Moktada asz-Szadr fegyveresekkel elbarikádozta magát, és végső összetűzésre készült az amerikai megszállókkal. Asz-Szisztáni megjelenésével sikerült békés megoldást találni a majdnem ostrommal végződő szembenállásra. A hónap utolsó napjaiban Szisztáni lakásán összeült marjaija, a legfőbb síita vallási méltóságok tanácsa megállapodott abban, hogy elvet minden fegyveres akciót az amerikai hadsereg ellen. A Moktada asz-Szadr irányítása alatt álló úgynevezett Mahdi-hadsereg is betartani látszik a maraija döntését.
A síita lázadással fenyegető helyzeten sikerült felülkerekednie a nagyajatollahnak, akinek szeme előtt megjelenhettek az 1920. év történései. Ekkor ugyanis a síiták nem vettek részt a britek által szorgalmazott választáson, a voksok helyett a fegyvereket választották, aminek következtében majd egy évszázadra a szunniták kerültek hatalomra az országban.
Viszont volt egy követelése, amelyhez az amerikaiak ellenében is ragaszkodott: mégpedig a közvetlen választás mielőbbi megrendezése. A 2003-as év végéig az amerikaiak, élükön Paul Bremer kormányzóval, megelégedtek egy általuk kijelölt iraki kabinettel, amelynek az alkotmányról is határoznia kellett, és semmilyen legitimitása sem volt. „Szabad és igazságos választást akarunk. Azt akarjuk, hogy minden iraki egy szavazattal rendelkezzen annak eldöntésére, hogy ki képviselje őt a leendő nemzetgyűlésben” – erre sürgetett 2004 elején az Asz-Szisztáni által kiadott vallási rendelet, azaz a fetva. Kemény szavakkal ítélte el – például ajatollahtársa, Mohamed Bakír az-Hakim 2003-as meggyilkolásakor – az országot sújtó barbár terrorizmust is.
A politikai szerepvállalást elutasító nagyajatollah mégis az iraki közélet megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Persze sohasem közvetlenül mondta el véleményét, ám mindig lehetett tudni, ha máshogy nem, a hozzá közel álló, üzenetet közvetítő személyén keresztül, hogy melyik észrevétel származik az ország első síita papjától.
Asz-Szisztáni Irak négy élő nagyajatollahja közül vitathatatlanul a legfőbb vezető. A megfigyelők szerint gondolkodása rugalmas, azt hirdeti, hogy a vallásnak időhöz és helyhez kell alkalmazkodnia. Ám társadalomszemlélete egyben mélyen tradicionális, hogy ne nevezzük dogmatikusnak: nyilatkozataiban ostorozza a bárminemű személyiségbeli elhajlásokat; kiáll amellett, hogy a társadalomban férfiaknak és nőknek el kell különülniük; a nőknek kendővel el kell takarniuk hajukat, még a tánczenét is betiltaná. Az a jövő kérdése, hogy mennyi sugárzik át Asz-Szisztáni elveiből az ország leendő alkotmányára. Ám épp azért hozták létre a síita vallási körök választási listáját, hogy Irak alaptörvénye kifejezze az ország iszlám identitását.
Félve egy síita felkelés viharától, amely a szunnita lázadás mellett elragadná a Délt is, végül is az amerikaiak elfogadták Asz-Szisztáni menetrendjét, a január végi választást. Mindenesetre a szavazást megelőzően a nagyajatollah üzenetében vallási kötelezettségnek nevezte a voksolást, voltak olyan vidékek, ahol a síita lakosság több mint 90 százaléka járult az urnákhoz. Láss csodát, mindkét félnek – legalábbis átmeneti – sikert hozott a kockázatos szavazás! Az amerikaiak örülhetnek, hiszen „a demokrácia hívó szavára” milliók mentek el szavazni Irakban. Bush elnök átütő sikerről beszélt. A síiták is elégedettek lehetnek, hiszen visszaszerezték az országban hatalmi helyzetüket.
De miért csak átmeneti győzelemről beszélhetünk? Mindenki előtt világos, hogy Irakban nehéz lesz kormányozni a lakosság húsz százalékát adó szunnita tömegek részvétele nélkül. A Bagdadtól délre fekvő szunnita halálháromszög továbbra is a terrorizmus melegágya, amelyből a fanatikusok ki-kicsapva könnyen kiprovokálhatják a polgárháborút. A kurdok, akik kiterjedt autonómiát élveznek, talán csak erre várnak, hogy kikiáltsák függetlenségüket, amelyet az északi szomszéd, Törökország nem látna szívesen.
A síiták is gyorsan ráébredhetnek, hogy ugyancsak időleges az átmeneti nemzetgyűlésben megszerzett sikerük feletti örömük. Rögtön kezdődik a koalíciókeresés, hiszen a szakértők szerint egyik síita listának, sem a vallásinak, sem a világinak nem lesz a kormányzáshoz szükséges többsége. A 169-es listán befutó vallási elöljárók mindenesetre azt ígérik, hogy egyetlen turbános – azaz síita – vezető se vesz részt közülük a kormányban. Váltig azt állítják, hogy nem kérnek az Iráni Iszlám Köztársaság mintájára szerveződő teokratikus államból. Eközben azonban Bászrában, a déli nagyvárosban az emberek egymás között a 169-es szövetségről beszélve csak az „iráni lista” szófordulatot alkalmazzák.
Az Egyesült Iraki Szövetség listáján, azaz a 169-es listán ugyancsak meglepő pártok szerepelnek. A főleg vallási személyiségeket tömörítő pártszövetség vezetője Abdulaziz az-Hakim ajatollah (Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa), aki állítása szerint nem kíván részt venni az ország kormányzásában. De vannak itt olyanok is, akiket hajt a hatalomvágy: az igen népszerű Dava párt vagy a Pentagon kegyeiből kiesett, Iránnak kémkedő Ahmed Csalabi szervezete, az Iraki Nemzeti Kongresszus. Emellett nem kevésbé meglepő, hogy Asz-Szisztáni olyan szövetséget áldott meg, amelyben a Moktada asz-Szadr-féle csoport tagjai is – igaz, nem nagy számban – jelen vannak. Ha a jóslatok helyesek, akkor az egyesült síita pártszövetség a szavazatok 40 százalékát szerezheti meg, úgy 110 körüli helyet mondhat majd magáénak a 275 fős ideiglenes nemzetgyűlésben.
A világi síitákat tömöríti az Iraki Lista, amely a semmiből jött létre Ijád Allávi ideiglenes kormányfő vezetésével. A kemény kéz politikáját ígérő síita pártszövetség, amelyet néhány szunnita politikus is támogat, 15–20 százaléknyi eredményre számíthat. Ha létrejön a síita kormányzati együttműködés, akkor közösen bőven meghaladhatják a többséghez szükséges 138 parlamenti helyet.
Ám ha minden jól megy, akkor csupán egy évre szól az ideiglenes nemzetgyűlés mandátuma, ugyanis várhatóan ez év decemberében vagy jövő év elején megtarthatják Irakban az első igazi törvényhozási választást, immár az új alkotmány alapján. Sokak szerint a mostani, január végi voksolás csupán előjáték volt. Korántsem biztos, hogy Asz-Szisztáni nagyajatollah bármelyik majdani síita listát megáldja, ha komolyan veszi eltávolodását a politikától.
Arra viszont számítani lehet, hogy a következő sorsdöntő választáson elindul Moktada asz-Szadr, a városi fiatal nincstelenek hatalmas seregének egyetlen reménye. Asz-Szisztáni fő támogatói pedig főleg a vagyonnal rendelkező irakiak közül kerülnek ki. Moktada asz-Szadr ugyanis bojkottálta a múlt heti választást, mondván, ez a megszálló amerikaiak támogatásával történt. Az ország újra önállósulásáról döntő törvényhozásban azonban szerepet kíván magának a 42 esztendős hitszónok is. Csak akkor várható a mérsékelt és radikális síiták igazi csatája.