Herencsény Szent Mihály-temploma

R e j t ő z k ö d ő M a g y a r o r s z á g

A palóc hegyek közt rejtőzködő Cserhátsurány gótikus templomára hívta fel a figyelmet sorozatunk múlt heti darabja. A magaslaton álló épület karcsú tornyának látványa jó darabon elkíséri az öreg országúton haladót. A szomszédos Herencsény falu látképe első pillantásra nem ígér az előbbihez hasonló műemléki látnivalót, ám körülnézve a csinos településen nem is egy olyan régiségre bukkanunk, amelyek külön-külön megérdemlik a bemutatásukat. Először a község déli szélén, a temetőben lévő plébániatemplomot tekintsük meg!
A ma alig hétszáz lakosú Herencsény – harminc éve még csaknem 1200-an laktak a faluban! – középkori történelméről hézagosak az adatok. Neve 1322-ben fordul elő oklevélben, Árpád-kori birtokviszonyait homály fedi. 1423-ban az esztergomi érsek tiltakozik herencsényi jobbágyai megadóztatása ellen. 1484-ben a Rhédey család a község földesura, 1598-ban Szokolyai Péter. A török hódoltság idején, 1633–34-ben a váci nahije összeírásában szerepel Herencsény, négy adóköteles portával. 1715-ben tizenhét, öt évvel később húsz magyar háztartást találni a településen, amelynek az újkorban a Ráday és több kisnemesi família a birtokosa.
Az 1828-ban kelt egyház-látogatási jegyzőkönyv szerint a Szent Mihály titulusú plébániatemplom a falun kívül, a régi temetőben található. Kőből épült, a teteje nincs rendesen beborítva, keresztjét torony híján a templomhajó fölé helyezték. Az egyház középkori múltjáról nem szólnak okiratok, keletkezését a historia domus a „vizigótoknak” tulajdonítja. Az épület szakszerű régészeti kutatását eddig nem végezték el, azonban több olyan részletet, alaprajzi és formai különösséget megfigyelhetünk rajta, amelyek pótolhatják a hiányzó történeti adatokat. A jelenlegi formájában látható egyszerű barokk templom 1852-ben készült. Új bejárata az előreugró nyugati torony alatt nyílik, de a hajó északi oldalán ott az eredeti, középkori kapuzat. A faragott kőkeretű, gótikus bejárat csúcsíves orommezejét ritka szép címer díszíti: a dombormívű faragvány lovagi sisakarmatúrát ábrázol, tollforgóval a csúcsán, kétoldalt sallangos lepellel. Alatta koronás pajzs látható, elmosódott állatfigurával. A kapuzat és a faragvány stílusa a XIV. század közepére jellemző. A címer tulajdonosának kilétét homály fedi, azonban Cserhátsurány gótikus tornyának északi oldalán ugyanilyen kőkapu készült 1344-ben, Csóri Tamás udvari főajtónálló jóvoltából. Az Anjou uralkodók főemberének birtoka kiterjedhetett a szomszédos Herencsényre is, így kegyuraságként alighanem ő volt az itteni templom építtetője is.
Az épület másik érdekes része a patkóíves szentély. Az egyenes, nyugati irányban megtoldott gótikus hajó keleti végéhez aránytalanul tágas, kilenc méter külső átmérőjű, majd háromnegyed körívet kitevő apszis kapcsolódik. A diadalív nyílása alig öt méter széles, ami által a belső tér majdnem szabályos körformát mutat. A méteres vastagságú hengerfalon két helyen látható román kori tölcsérablak szintén megerősíti a feltételezést, hogy a szentély eredetileg önálló XII–XIII. századi körtemplom volt. A fél évszázaddal a XIX. századi építkezés előtt, 1801-ben készült mérnöki tervrajzon – ezt a váci püspöki levéltárban őrzik – jól látható, hogy a XIV. századi hajót egy kör alakú apszishoz kapcsolták, a korábbi szentélyszűkület csupán kétölnyi (3,8 méter) volt. Alapos ásatásnak kellene bizonyossá tennie, hogy az Árpád-házi királyok idejében egy Szent Mihály titulusú rotunda állt a herencsényi cinteremben.