Washingtoni politikai körökben senki sem lepődött meg azon, amikor tavaly egy kaliforniai kongresszusi képviselő özvegye négy nappal férje eltemetése után bejelentette: indul a megüresedett képviselői helyért. Amennyiben tervét siker koronázza, Doris Matsui a Capitol Hillen csatlakozik azok népes táborához, akiket családi összeköttetések és a politikában már régóta jól csengő, szinte arisztokratikus előjogokat biztosító nevük segített a hatalom közelébe.
Az esetről pár hete tudósító The Washington Post megjegyzi: „a mai Washington néha XIV. Lajos udvarára emlékeztet, csak éppen a rizsporos parókák hiányoznak”.
A lap azt is elismeri: a dinasztikus családok, „a nepotizmus lehelete” része volt az amerikai politikának, mióta csak John Adams (az Egyesült Államok második elnöke, 1789–1797) fiát, John Quincy Adamset tette meg Amerika poroszországi nagykövetének (később John Quincy Adams maga is az Államok elnöke lett, ötödik a sorban). A meglepő mindebben a Washington Post számára az, hogy milyen makacsul tartják magukat Amerikában ezek a családi hagyományok, és hogy milyen erővel bukkannak fel újabb és újabb politikai dinasztiák (elég, ha Hillary Clinton, Bill Clinton elnök feleségének politikai ambícióit vizsgáljuk), miközben Tony Blair brit miniszterelnöknek még az igen arisztokratikus Egyesült Királyságban is sikerült kiebrudalnia a Lordok Házából azt a hatszáz kiváltságost, akik születési jogon kerülhetek be a parlamentbe.
Az efféle történetek hallatán dőlhet elégedetten hátra székében egy budai ház hetedik emeletén, a Fejlődéskutató Intézet kicsiny irodájában e magyar agytröszt vezetője, Matolcsy György. Hiszen az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere új könyvében, amely a napokban került a könyvesboltokba, maga is éppen azt bizonyítja: Amerika nem demokrácia, hanem arisztokratikus köztársaság.
– Különös kettősség ez. Amerika a szabadság és a fény hordozója az alapító atyáktól kezdve kinn, de valójában belül nem demokrácia: az elit, legfőképp az üzleti elit uralkodik, és nem a tömeg – érvel a Magyar Nemzetnek adott interjújában Matolcsy György, a most megjelent Amerikai birodalom – a jövő forgatókönyvei című könyv szerzője.
A könyv címe és e kijelentés is talán fenyegetőnek hangzik, ám a szerző olyan Amerikát tár olvasói elé, amellyel érdemes együttműködni, sőt végső soron szerethető hatalom is – annak ellenére, hogy bennünk, magyarokban a „birodalom” szó rossz emlékeket ébreszt.
Török birodalom, Habsburg Birodalom, szovjet birodalom és most az amerikai birodalom? Miért kellene lelkesednünk e gondolatért?
– Mi, magyarok a történelemből, ebből a hatszáz évből sok olyan lelki és szellemi örökséget hoztunk magunkkal, ami a birodalom ellen fordít minket – ismeri el kérdésemre a szerző. – Kuruc hajlamaink vannak, de azt kell mondanom, hogy a jelenkor amerikai békéje vagy amerikai háborúi gyökeresen különböznek az eddig felsorolt és Magyarország ellen működő hatalmakéitól.
Matolcsy György szerint Amerika leginkább a Római Birodalomra hasonlít, és leginkább abban hasonlít rá, amely jellemzőket az elkövetkezendő két évezred birodalmai nem tudtak megismételni a rómaiak után.
– A Római Birodalom egyszerre uralkodott, engedett és megnyert. A római birodalom volt az, amelyik egyszerre igázta le a provinciákat és próbált eközben olyan közvéleményt, közhangulatot teremteni, hogy igazságos és jogos a Római Birodalom működése.
Hogy valóban igazságos és jogos-e az amerikai birodalom léte, ténykedése, nos, ez olyan kérdés, amelyre e könyv sem kísérel meg válaszolni. Matolcsy György azonban azt határozottan állítja, hogy „e birodalom működése számunkra ma több jót, mint roszszat hoz”. Illetve hozhat, ha tisztában vagyunk azzal, miként is működik.
– A történelem 1989–90 után inkább tágította, mint szűkítette mozgásterünket. Igen ám, de ez a mozgástér csak akkor ér valamit, ha tudjuk, ismerjük a korlátokat és a lehetőségeket. Mindkettőt az amerikai birodalom működésének megértéséből lehet felderíteni.
Matolcsy György az elmúlt évek, de a magyar történelem keserű politikai tapasztalatait is összegzi, amikor arra sarkall: meg kell ismernünk ezt a működést. Könyvének elején történelmi példával világítja meg: évszázadokra visszavetheti egy nemzet fejlődését, ha sem magáról, sem a világról nem rendelkezik kellő ismerettel.
„Azt gondolom, Magyarország felemelkedése mintegy félezer évvel ezelőtt az önismeret és a világ ismeretének hiánya miatt tört meg – írja. – Könnyen eltévedhetünk, ha csupán a külső körülményekben és a történelem ránk mért csapásaiban keressük a magyar történelem megroppanásának okait. […] Elsősorban nem a külső hatalmak túlereje, hanem a belső magyar nemzeti önismeret gyengesége és a világról alkotott elhibázott képünk okozta a sorozatos pusztulást. […] A 16. század első évtizedeiben nem ismertük fel, hogy a Habsburg-ház európai totális hatalomra törekvése ellen szövetkeznek azok a hatalmak – a pápa, Velence, Genova, I. Ferenc francia király, Németalföld és a német fejedelemségek –, amelyek a magyar királyság természetes szövetségesei. Ők hívták a Habsburg-ház ellen segítségül a török hatalmat, így kényszerítve kétfrontos harcra a Habsburgokat Európa nyugati és keleti felén, és ez vezetett a Magyar Királyság romlásához. Jó okunk van tehát arra, hogy szakítsunk az elmúlt félezer év ártalmas nemzeti sajátosságával, tehát az önismeret hiányával és a világ megértésének tökéletlenségével.”
Kétségtelen, az elmúlt tizenöt évben főként a hazai jobboldal mozgásterét tágíthatta volna, ha nagyobb érdeklődést tanúsít aziránt, miként is működik a világ, illetve miképpen rendezi a globális színdarabot ma Amerika.
– Jobb lett volna, ha ez a könyv már 1989–90-ben megszületik, hiszen az amerikai birodalom működése legfontosabb vonásait tekintve már világos volt a nyolcvanas évek végén is – ismeri el Matolcsy György.
*
Nem vitás, hogy a könyvben foglalt ismeretek megóvhatták volna a magyar jobboldalt az Amerikával szembeni politikai kudarcok legalább egy részétől.
– A rendszerváltás után elvesztünk a „dzsungelben”, és 2002-ben kaptunk egy olyan hideg zuhanyt, amelynek okán, elsősorban a polgári oldalnak, a polgári-nemzeti oldalnak kell most törekednie arra, hogy megismerje az Amerikai Egyesült Államok működését, mert kormányzati lehetősége múlhat azon, hogy érti-e ezt az országot, avagy sem.
Kérdés persze, mennyire lehetünk képesek a „nagyok” játékát befolyásolni, hiszen azt Matolcsy György is elismeri: Magyarország a rendszerváltás után évekig egy nagyobb amerikai stratégia negatív következményeinek áldozatává vált.
– A kilencvenes évek elején is hideg zuhanyt kaptunk Amerikától. Ez volt az a liberális gazdaságpolitika, ami a washingtoni konszenzus politikája volt. Ránk kényszerítettek egy számunkra előnytelen piacgazdasági átmenetet, figyelmen kívül hagyva a második világháború utáni európai tapasztalatokat, a Marshall-terv tapasztalatait. Ezért a kilencvenes évek elejétől Amerikával kapcsolatosan nekünk, magyaroknak nagyon sok rossz élményünk volt: 1995–96-ban „minimum” amerikai egyetértéssel kaptuk meg Bokros Lajost és programját. Mert talán az amerikaiaknak az volt az érdekük, hogy ne legyen erős német élettér, és ne legyen Európa német Európa. Ez a politika változott meg 1996-tól fokozatosan; apróság, de Bokrost „lehívták” a színpadról. Az amerikaiak ekkor már más európai játékot játszottak, érdekeltté váltak abban, hogy a Németország és Oroszország közötti sáv stabilitást mutasson, sikert érjen el, mert az amerikai politika most már az volt, hogy vigyék be ezt a sávot az EU-ba, hogy brit vezetéssel a német–francia tengelyt kiegyensúlyozhassák.
Bár a fentiek alapján nem túl sok reményt fűzhetünk e nagy stratégiák megváltoztatásához, Matolcsy György szerint mégsem a nagyhatalmak korlátozzák vagy teremtik meg Magyarország lehetőségeit, hanem a tudás. Az amerikai birodalom és általában a kor ismerete.
– Ha ismerjük a mozgatórugóit, fő erőit, akkor a történelem által elvileg szélesre nyitott mozgásterünket ki tudjuk használni. Ha nem, akkor állandóan magunk korlátozzuk a mozgásterünket azzal, hogy olyan ütközéseket vállalunk, és Amerika olyan arcát hívjuk ki magunk ellen, hogy ezen csak veszíthetünk.
Az alapvető szabályok, ezek a mozgatórugók nem is túl bonyolultak. Ahogy Matolcsy György kérdésemre összegzi, ez a mai amerikai birodalom a Római Birodalomhoz hasonlóan komolyan gondolja a jólétet és a békét Európában. Az amerikai birodalom keretei között természetesen. Elsősorban rendet akar, másodsorban pedig nem engedi meg egy rivális európai birodalom felépülését, ahogy nem engedi majd meg egy rivális kínai birodalom felépülését sem. Ám szemben a szovjet birodalommal, a Habsburg Birodalommal, a török birodalommal és a Német-római Birodalommal, amelyek kifejezetten területet akartak szerezni, méghozzá Magyarország egészének a területét, a mai amerikai birodalom nem területben gondolkodik, hanem piacban, kereskedelemben, üzletben, politikai befolyásban, a rivális hatalmak felépülését megakadályozó „puha” eszközrendszerben.
– Ennyiben Amerika különbözik a Római Birodalomtól is: a római területeket hódított meg, majd rómaiakat küldött a provinciákba. Amerika fordítva jár el: az agyelszívás révén a tehetséges, szorgos embereket magához hívja.
Igaz, a puha eszközök, úgy tűnik, manapság nem hatják meg Európát. Maga Matolcsy György idézi azokat a statisztikákat, melyek szerint az európaiak majd háromnegyede ma ellenérzéssel viseltetik az Egyesült Államokkal szemben. A közgazdász mégis elhibázottnak tartja azokat a főként a francia értelmiség körében népszerű gondolatokat, hogy az amerikai birodalom egy széteső félben lévő hatalom tüneteit mutatja.
– A francia értelmiség ma azt hiszi, hogy 476-hoz közeledünk. Úgy okoskodnak, hogy a kétpólusú világ egyik pólusának, a szovjet birodalomnak a megszűnésével a másik pólus is, az amerikai birodalom is megszűnik. Én viszont azt látom, és többek között ezért is született ez a könyv, mintegy iránytűként a jövőre nézve, hogy az amerikai birodalom nincsen kész még, sőt mint birodalom csak most született meg.
Ami talán az elemzőket megtévesztheti, hogy Amerika, és Matolcsy György szerint ebben is hasonlatos a római birodalomhoz, válságról válságra bukdácsol. Ennek a bukdácsolásnak egyik fő oka azonban már nem a globális színpadon keresendő, hanem nagyon is Amerika belső jellemzőivel magyarázható.
– Amerika polgárháborúkon bukdácsol át. Amerikában talán alapításától fogva, de mondjuk a XX. század második felétől jól kitapinthatóan szellemi polgárháború zajlik a liberálisok és a konzervatívok között. 1945 után, de inkább a New Dealtől kezdve intenzívebb ez a küzdelem.
A hatás-ellenhatás teóriája szerint az Egyesült Államokban jelenleg látható konzervatív reneszánsz okai a hatvanas évek Amerikájában keresendők, amikor „a liberalizmus túlzásokba esett”, és Amerika szellemi egyensúlya felborult. Reagan elnökségével fordult meg a kocka, és teljesedett ki a konzervatív ellenhatás: Amerika 1979–80 óta konzervatív korszakában van.
– Ez valószínűleg ugyanúgy túlzásokba viszi a mai Amerikát, mint a liberális korszak – mondja Matolcsy György. – Számunkra, európaiak számára most úgy tűnik, hogy Amerika kizárólag birodalmi érdekeit követi a világban. Ez azért nem jó, mert a világnak vezetésre van szüksége. A globális problémákkal, a szegénységtől a környezetszennyezésig, akkor foglalkozhatunk érdemben, ha van vezetője a világnak. Jelen pillanatban ez a vezető csak Amerika lehet. Minél előbb érkezik el tehát Amerika következő fejlődési szakasza, annál jobban jár az egész világ és megítélésem szerint az Egyesült Államok is.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a jelenlegi amerikai politikának nemcsak történelmi, szellemi, anyagi, de lélektani mozgatórugói is vannak. Matolcsy György nem 2001. szeptember 11-ét emeli ki e lélektani okok közül, hiszen mint fogalmaz, a megelőző csapások új Bush-doktrínája már idősebb Bush alatt kész volt, legfeljebb nem verték annyira nagydobra. Sokkal inkább alakítja az amerikai külpolitikát két olyan erő, amely személyes emberi szinten is meghatározóvá válhat a jellem formálódásánál: a siker és a félelem.
A szovjet birodalom végleges felbomlását követően Amerika egyedül maradt a világ hatalmi porondján, és egypólusú rendszer alakult ki.
– Ez óriási történelmi siker – vélekedik Matolcsy György. – A siker picit megváltoztatja az ember jellemét. A fejünkbe is szállhat, s olyan utakra is vezethet, amelyet a siker előtt nem tartottunk reálisnak. Tehát a siker bizonyosan változtatott Amerika lelki és politikai jellemrajzán.
A félelem, ami ma jellemzi Amerikát, szintén azonos okokra vezethető vissza: kétszáz év tudatos építkezése után mára egyedüli világbirodalomként emelkedik ki a nemzetek közül, és félteni kezdte ezt a helyzetét. Az új Bush-doktrína nyíltan ki is mondja: Amerika fellép minden olyan hatalom ellen, amely rivális hatalomként, tehát az amerikai elsőbbséget megkérdőjelező hatalomként épülne fel a világban.
– Ez nagyon érdekes doktrína – fogalmaz Matolcsy György –, hiszen nem egyszerűen azt mondja, hogy Amerika az amerikaiaké, mint 1823-ban Monroe elnök, hanem egy kicsit azt is mondja, hogy a világ az amerikaiaké. Azonban ha ezt mondja, akkor félti birodalmi szerepét.
Éppúgy, ahogy személyes szinten a siker és a félelem lehet jó és rossz tanácsadó is.
– A siker erősíti az önbizalmat: jó dolog. A siker elbizakodottá tesz: rossz dolog. A félelem megóvhat olyan kalandoktól, amelyekbe nem érdemes belemenni, de a félelem rossz tanácsadó is lehet: fortélyos félelem igazgathat egy birodalmat, és megelőző csapást mérhet olyanokra is, amely országok hatalma valójában nem jelent kihívást Amerika számára.
Matolcsy György arra hívja fel tehát a figyelmet, hogy fontos megismerni Amerika sokszínűségét, különféle arcait. Mert igaz, hogy van háborús Amerika, a liberális gazdaságpolitika Amerikája, de nagyon-nagyon sok más Amerika is létezik: van a mormonok Amerikája, a nagy egyetemek Amerikája, a vallási közösségek Amerikája, van az erős konzervatív értékrend Amerikája, ezek mind rokonszenves vonások lehetnek a magyar jobboldal számára is. És az is igaz, hogy hiába arisztokratikus köztársaság Amerika, a helyi szinten nagyon is demokratikus működésű szerveződés, amely végső soron „demokráciává” emeli az amerikai rendszert.
– A megoldás mindenképpen az, hogy megismerjük Amerika minél több arcát, megismerjük a számunkra rokonszenves Amerikát – mondja Matolcsy György. – Ehhez sok
origo.hu
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrfőkapitány, Orbán Viktor figyelmeztet
