(ki jobb színész…)

Én nem tudom, kinek vagy minek köszönhető az MSZP felzárkózása a „ha ma lennének a választások” című népszerűségi valóságshow-ban. Az a megalapozatlan gyanúm, hogy a Hiller–Gyurcsány jégtáncos pár produkciója erősen közrejátszott abban, hogy a lelkük mélyén mindig is szocialista reminiszcenciákat melengető szavazópolgárok öntudata megerősödjön, s nyíltan a közvélemény-kutatók szemébe nézve vállalják atavisztikus meggyőződésüket.
Mielőtt a jég és a táncos kifejezés bármelyike durvának vagy szélsőségesnek ítéltetne, hadd mondjam el: ezzel a metaforaszerűséggel csak azon vélekedésemet akartam érzékeltetni, hogy az ilyesfajta Sturm und Drang politizálás mindig magában hordozza a hanyatt esés veszélyét, s Gyurcsány a jéghez ragadt Medgyessyhez képest úgy néz ki, mintha állandóan tripla Lutzot ugrana. Természetesen, amikor ezt mondom, van bennem elismerés is, hiszen ez a szenzációs páros átgondolt koreográfiára és megkomponált zenére táncol, mondhatni a magyar néplélek alapos ismeretében.
Szereplésükben az a csodálatos és elképesztő, hogy sikerült elhitetniük az egyébként gyanakvó magyar populációval, miszerint bennük, velük és általuk egy nap alatt megújult a Párt, és a baloldali eszme ismét régi fényében tündököl. Pedig legyünk őszinték, semmi lényeges nem történt, csak a szocialisták előbbre hozták a kampányidőszakot úgy másfél évvel, még jobban markukba fogták a haladó szabad magyar médiát, s ha volt valamely gátlásuk az öndicsérettel, a manipulációval és a megtévesztéssel kapcsolatban, azt maguk mögött hagyták. Ez a trupp így méltóvá vált a legnagyobb elődökhöz, mondhatni hozzájuk képest egy Fock Jenő vagy Gáspár Sándor a méltányosság és a méltóság szobra. Soroljuk fel netán azokat a személyiségeket, akiket folytonos megújulása közben kivetett magából vagy háttérbe szorított a Párt? Hozzuk szóba Pozsgay Imrét vagy Németh Miklóst, Szűrös Mátyást vagy azokat, akik talán ezután kerülnek sorra, ha nem kerekedik felül rajtuk a félsz?
Az ám, a méltóság! A gyurcsányi alakítás legragyogóbb pillanata a sértett méltóság bemutatása. Figyeljük meg: jelenlegi miniszterelnökünk folyamatosan halálra van sértve, sokkal inkább, mint útjának akaratlan előkészítője és megtisztítója, a derék Medgyessy Péter kiebrudalásának pillanatában. Gyurcsány számos pózban, de különösen ebben felülmúlja akár Blaha Lujzát. (Itt röptében tegyük fel a kérdést: lesz-e valaha a Blaha mintájára Gyurcsány aluljáró?) Desdemona nem volt ennyire sértett és méltatlankodó, amikor Othello igazságtalanul fojtogatta. Nem beszélek a levegőbe: figyeljék meg ezt a komoly, auktori képességekkel megáldott fickót, hogy játssza játszva az eszét nyilvános szerepléseinek minden pillanatában. Persze lehet, hogy tévedek: ez már nem játék, nem szerep, ez már hozzánőtt, mondhatni ő maga. Az a kérdés, természetellenesnek tekinthetjük-e azt, ami valakinek a természetéből fakad. Aligha. Így a sok-sok éve tartó szocialista képmutatás sem természetellenes. Most annak vagyunk a tanúi, ahogy a zsák megtalálja a foltját.
De nem a zsákról, hanem végső soron a mi bőrünkről van szó, át kell élnünk még egyszer azt, amit már átéltünk. Elibénk kerül-e az, amit már naivul magunk mögött tudtunk? Van-e ellenszer? A gátlástalanságra gátlástalansággal kell-e felelnünk? Van-e olyan színészi talentum a jobbközépen, aki túljátszhatja Gyurcsányt?
A média nagy része alapvetően zárt a jobboldali politikusok előtt, a parlament színpada azonban nyitott. Meg kell találni a gyurcsányi attakkal szemben az eredményes védekezés és ellentámadás módját. Mert ha ez nem sikerül, akkor hosszú szocialista regnálás következik. Hogy akkor pedig mi lesz Magyarországgal, én nem tudom…