Őseink első, a krónikák által is megőrzött találkozására valamikor a IX. század végén, a 890-es években került sor, amikor a keletről nyugat felé tartó magyarok elhaladtak az orosz állam első formációjának számító ősszláv Kijevi Rusz székhelye, Kijev mellett. A szláv és a magyar leírások egyöntetűen állítják, az „ugorok” vonulása e helyütt békésen zajlott, több történész azonban nem zárja ki, hogy Árpádék megütköztek Rjurik utódaival. Ennek ellentmond az a tétel, miszerint Oleg és a magyarok fejedelme Kijev falai alatt megkötötte a két nép első úgynevezett szerződését, amely mintegy 200 évre egymás szövetségesévé tette a két államot. Erről tanúskodnak a Bizánc elleni közös hadjáratok, kalauzol a régmúltba Vagyim Arisztov.
A magyar és a szláv törzsek közötti kapcsolatokat erősítették a házasságok is, amelyekre már ebből az időből vannak bizonyítékok. A két megerősödő szomszédos állam pedig a következő mintegy két évszázad során az uralkodóházak közötti frigyek révén is öszszekapcsolódott.
Arisztov megemlíti, hogy az első magyar király, Szent István unokatestvére, László már egy orosz hercegnőt, a kereszténységet felvevő nagyfejedelem, Vlagyimir lányát, Premiszlavát vette feleségül. Alig pár évtizeddel később I. András királyunk még szorosabbra fonta a dinasztikus kapcsolatot, amikor Bölcs Jaroszláv lányát, Anasztaziát vette feleségül. Mint Arisztov megemlíti, András otthonosan mozgott Kijevben, ahova testvérével, Leventével együtt menekült az itthoni belharcok elől.
A két ifjú nyolc évet töltött Jaroszláv udvarában, és jól beszélte a ruszicsok nyelvét. A kényszerű emigrációból hazatérve aztán megerősítette az államot, és mellesleg Kijevből hozott szerzeteseket telepített le Visegrád környékén. Újabb fél évszázad múlva Kálmán királyunk választott feleséget Kijevből, Vlagyimir Monomah nagyfejedelem lányát, Jevfimijanát vette el. Ez a házasság azonban nem volt hosszú életű, a férfiszépségnek finoman szólva sem számító Kálmán ugyanis hűtlenséggel vádolta nejét, és visszaküldte az apjához. Az ügy pikantériája, hogy az ekkor már megfogant, de már Kijevben világra jött Borisz később a magyar trónért sikertelenül harcolva többször betört a királyságba, többek között azzal a Vak Bélával összecsapva, aki egyébként Álmos herceg és egy másik kijevi hercegnő, Predszlava fia volt. Nem sokkal később, a XII. század közepén aztán újabb keleti szláv asszony állt II. Géza magyar király oldalán.
E szoros kapcsolatokat a tatárjárás szakította meg, s a fonalat immár a moszkvai fejedelemséggel Hunyadi Mátyás vette fel, akinek idején a krónikák szerint gyümölcsöző kulturális, gazdasági és diplomáciai kapcsolatok épültek III. Iván udvarával. Ennek egyik eredményeként – említi Arisztov – az ekkor „második Itáliaként” emlegetett Budáról is többen megjárják Moszkvát, így néhányan például részt vesznek a Kreml építésében is.
A kapcsolatok újabb fényes fejezete Nagy Péterhez és II. Rákóczi Ferenchez kötődik. Péter a hagyományosan oroszellenes Varsó csillapítására Rákóczit ajánlotta az éppen üres lengyel trónra. Követe révén ennek fejében húszezer orosz katonát ígért a fejedelemnek a Habsburg-ház elleni szabadságharcához, valamint közbenjárást Bécsnél. Arisztov mosolyogva megemlíti, hogy ekkor írták alá az első „Varsói Szerződést” is. A nemzetközi helyzet alakulása azonban keresztülhúzta a számításokat, Lengyelországot elfoglalta I. Péter nagy ellensége, a svéd XII. Károly, és Rákóczi szabadságharca is elbukott. Az orosz cár végig támogatta a fejedelmet, aki emigrációjának elején rövid időt szövetségesének szentpétervári udvarában töltött.
A XVIII. századhoz fűződik a gazdasági kapcsolatok első „aranykora” is, amelynek jeleként a cári udvar egyfajta kereskedelmi képviseletet létesített Tokajban a magyar borok folyamatos utánpótlásának biztosítására. És hogy mennyire szerteágazóak voltak ekkor már a kapcsolatok, azt jelzi egyebek mellett az is, hogy a XVIII–XIX. század fordulóján vagy két tucat magyar orvos tevékenykedett Oroszországban, köztük Gyöngyössi Pál, II. Katalin háziorvosa vagy Kereszturi Ferenc, a Moszkvai Egyetem orvosi karának dékánja. A tokaji kolónia – amelynek nevét ma is őrzi az Orosz utca – és a 65 éven át működő „kirendeltség” 1798-as felszámolása I. Pál nevéhez fűződik.
Magyarországon a szebbik nem jó néhány orosz képviselője megfordult, az utóbbi két évszázadban azonban közülük messze a legismertebb Anna Pavlovna nagyhercegnő volt. A magyar–orosz politikai kapcsolatok ekkor már érthető módon főképp a Habsburg-ház közbeiktatásával alakultak. I. Pál cár leánya, a József nádorral házasságot kötött Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő azonban úgy elbűvölte a magyarokat, hogy akár királynőjüknek is elfogadták volna, meséli Arisztov. Alekszandra Pavlovna Romanova, II. (Nagy) Katalin unokája az uralkodóházak szokásainak megfelelően, birodalmi érdekek mentén kötött házasságot 1799-ben József nádorral, a bécsi udvar budai helytartójával. A friggyel a Habsburgok és a Romanovok egymás kezét keresték a mind komolyabb fenyegetést jelentő napóleoni Franciaországgal szemben. Ám a diplomáciai és dinasztikus szempontok szerint létrejött családi kötelék – a kortársak legnagyobb ámulatára – „önjáróvá” vált, a két fiatal között igazi szerelem bontakozott ki. Az érzés szinte szárnyakat adott az ifjú párnak, az akkori társadalmi élet középpontjába kerültek, s népszerűségük olyan magasra hágott, hogy akár egy önállósodott Magyarország uralkodójának és királynőjének is hajlandók lettek volna őket a magyarok elfogadni. Ez a fejlemény már nem illett a bécsi udvar elképzelései közé, s midőn a fiatalaszszony első gyermeke születését követően, 1801-ben elhunyt, felröppent és makacsul tartotta magát az a vélemény, hogy a tragédia mögött a Burg állt.
A Budán elhunyt cárevna emlékét az általa különösen kedvelt Buda melletti kis falu, Üröm pravoszláv sírkertjében álló, még férje által épített kápolna őrzi, amely a Magyarországon megfordult oroszok egyfajta búcsújáró helyévé vált. Felkereste a híres író, Turgenyev, de járt ott Alekszandra Pavlovna bátyja, I. Sándor cár is, akinek részvétele az 1814-es bécsi kongresszuson adott módot arra, hogy az első orosz államfői látogatást abszolválja Budán.
Utódja, I. Miklós alatt azonban hirtelen elhidegültek a magyar–orosz kapcsolatok. A cár ugyan még barátian segítséget nyújt a pesti árvízkor, az 1848–1849-es szabadságharc elfojtására azonban csapatokat küld Ferenc József támogatására. A történelemben ekkor (1849. július 13-án) foglalták el első ízben orosz csapatok Pestet, mint azonban a korabeli naplókból immár kiderül, Paszkievics katonái elismeréssel adóztak a magyarok kiállása előtt, a tisztek pedig kimondottan feszélyezve érezték magukat e dinasztikus segítség résztvevőiként. Ezek ismeretében akár azt is mondhatnánk tehát, hogy mindez ugyan határozottan hagyatló tendenciát mutat, de még ezüstkor a véres XX. századhoz képest.
origo.hu
Lázárinfó Baján: új Duna-hidat, négysávos utakat és gazdaságfejlesztést ígért Lázár János
