Hová ez az eszement sietség, emberek? Ingyenkolbászt osztogatnak, vagy zuhant a tőzsde? Tizennégy ember sietett át a túlvilágra az elmúlt hétvégén. Őrület. A kamionnal ütköző autóban öten utaztak, fiatalok. Egyikük sem maradt életben. Szabolcsban egy édesanya ölében kétesztendős leányával – az anyósülésen – adta vissza lelkét a teremtőnek.
De miért? Bizony mondom Rousseau-val: vissza a természethez! Amikor még két pár ökör tette (tevé) a fogatot, nem volt ilyen. Békésen bandukoltak az emberek innen oda meg onnan ide. Ez volt az élet rendje. Petőfi Sándor Debrecenből gyalogolt Pestig, hóna alatt a verseivel. Pedig szerintem az fontosabb volt, mint In memoriam Géza terepjárós hajszája a McDonald’stól a rágógumis haverokig. Akik – boldogtalanok – percekre rá ott fekszenek egymás mellett fekete fóliába csomagolva. Rohantok, de hová? És miért?
Fogy a magyar. Fogyasztja magát. Többen halunk és kevesebben leszünk. Ott fekszenek testvéreink az országút szélén fekete fóliában. Valami értelmezhetetlen sivár kapkodás rohant rá a világra. Gyere, száguldj, nyomd a gázt! … De hová a rohanás, gyerekek? Hányas parcellába?
Lassítsatok, emberek, szeretteim! Ha időben indulunk el, odaérünk. Lenne számunkra még néhány év, amit kéz a kézben, kart karba öltve kellene eltöltenünk. Ne rohanj! Állj meg néhány percre, számolj tízig, nézz a csillagokra, sóhajts…! Így biztosan odaérsz.
origo.hu
Messze van még, hogy józanul nézzünk magyar focit – Szakértői Kormány S01E12
