Mobília, a frankó

„És akkor, öregem, jön oda ötven jó bőr. Ezt hívják modellválogatásnak, hahaha! Gyere oda, neked is leesik valami. Franyesz lesz, nők meg pia. Ott lesz…” És itt egy név következett, amit bárki hallhatott, mivel az invitálás a hatos villamoson egy mobiltelefonáló szájából hangzott el. Kevesen kaptuk fel a fejünket, mert előttem és mögöttem jobbra és balra is telefonáltak. Önfeledten csevegve, vérmérséklettől függően ordítva, visongva, halkan, motyogva vagy parancsolgatósan pattogva. Esetleg a 91-es busz vezetése közben, taxizáskor, autóban, büntire fittyet hányva. Nem tudom, hány mobiltelefon csörög országszerte másodpercenként, de biztos, hogy az amúgy is neveletlen magyarokból tökéletesen kiölte a legelemibb jó modort is. Tosca nagyáriájába belezenél a gyertyafénykeringő, Mimi haldoklásába belezavar egy fejhang: Itt a Muci, apuci, mit főzzek vacsorára? Műtét közben tanácsot kérhetünk: Figyejj! Melyik a vakbél, a kis kerek vagy a nagy lapos? Szülőszobán, temetésen, pénztárnál fizetéskor, tévéfelvételen, szeretkezéskor nyugodtan szorítjuk a fülünkhöz a kis ketyerét, ami már énekelni, táncolni is tud, végül megmondja, hány éves a kapitány.
Ma nem beszélnek az emberek vonalas telefonon, mert már a szavak megértése is nehézséget jelent bizonyos kor alatt. Egyszerűbb az sms nevű izével üzenni, amelynek egyesek akkora virtuózai, mint Kocsis Zoltán egy Bechsteinnek. Csak a katarzis nem olyan. Sms jön: Vége, ennyi volt! Sms megy: Már nem szeretsz? Válasz: Nem, felejts el. Nyekk! Ennyi! Nincs sírás, jelenet, fogadkozás, strapa. Nem kell a másik szemébe nézni, feszengeni, utoljára megsimogatni a kezét. Elintézi egy brutális bolhabetűs üzenet. Az sms-vélemény a kereskedelmi televíziók legújabb őrülete. Gyors, névtelen, ingyenes szociológiai metszet. Élen járt ebben az ATV, amikor is elirigyelte a TV2 Mokkája. Az előbbiről nehéz véleményt alkotni, mert az sms-küldők beteges Orbán-fóbiások, és idő múltán dögunalom olvasni, miként kellene a Fidesz elnökének különböző módokon égnie a pokolban. A Mokka törzsközönsége meg tragikomikus félreértésből azt képzeli, az sms az új Kádár-titkárság. Mindegy, kit faggatnak Havasék, a képernyő alján ugyanazok a refrének futnak: Miért nem keresek én annyit, mint egy miniszter? Miért kapnak a politikusok magas fizetést, miközben nem csinálnak semmit? Miért nincs 13. havi gyes? Miért nem telik nekem lakásra, tengerparti nyaralásra, és miért telik neki? Miért nem a képviselők élnek minimálbérből? Mikor kapok ingyenlakást? Ki lopta el a pénzünket? Kik nyúlták le az ország vagyonát? Mikor lesznek uniósak a bérek? És így tovább. Nem ártana elemezni az üzeneteket. Egy kis Magyarország. Legalább is azon része, amelyik rendelkezik mobiltelefonnal. Mert aki igazán szegény, az nem mobiltelefonál, mert sem készülékre, sem kártyára nem telik neki. Nem főz kilószámra kávét, nem vesz rekeszszámra sört és kólát a Tescóban, nem vesz részletre DVD-t, nem teszi automatikusan a kosarába a napi chipsét, rágóját és cigijét. A mobiltelefonos kis Magyarország legfőbb ismertetőjegye a felülírhatatlan irigység. Miért van neki, és miért nincs nekem? Miért nem veszik el tőle és adják nekem? Miért nem jár ez vagy az – nekem? Az sms-küldők szerint munkával nem, csak simlivel, lopással és kapcsolatokkal lehet gyarapodni. A munka nem szempont többé, a segély és a juttatás annál inkább. A demokrácia itt tart: névtelenül üzenni a hatalmasoknak – x forint plusz áfáért, percenként. És lesni, ki ígér többet az ikszünkért jövőre.