Vásárosnaménytól csak egy ugrás a Szamoshát csücskében lévő falucska, nem sokkal van nagyobb távolság a két település között, mint a Szamos ártere. A folyón nyaranta komp jár, telente viszont gyalogosan kelnek át az emberek rajta. Már ha van egybefüggő jég, ami megbírja a rámerészkedőt.
– Néhány ével ezelőtt, amikor még villanyszerelő mesterként dolgoztam, magam is nekivágtam a befagyott Szamosnak – mondja Halász Csaba polgármester. Most már százszor meggondolom, hiszen én sem vagyok már húszéves: két év múlva nyugdíjba megyek. Inkább kocsival csúszkálok el Fehérgyarmatig, onnan meg Vásárosnaményba, ha mindenképpen intéznivalóm akad. Ha nem, inkább maradok. A hivatal szerencsére nem a Szamos túlpartján van.
Persze nem mindenki ilyen szerencsés, mint a polgármester, sőt, a munkaképes lakosság túlnyomó része nem az. Ők kénytelenek vagy ebbe, vagy abba az irányba kockáztatni, ha dolgozni akarnak. Dávid Attila és kollégái például akár naponta többször is megteszik az utat a befagyott Szamoson keresztül. – Mit tudunk tenni: kőművesek vagyunk, a vállalkozónk meg a túlparton lakik. Ha van munka, a lakásánál gyülekezünk, onnan visz bennünket kocsival az építkezésekhez. Most is dolgoznánk, egy bútorboltot alakítunk ki belülről Naményban. De valami történhetett, mert hiába jártunk, nem találtuk otthon Sanyit.
Amióta a tejgazdaságoknak befellegzett, egyáltalán nem ritka, hogy az emberek hiába járnak munka után. Bezzeg addig, 1994–95-ig nem volt itt gond. Igaz, hogy a megközelítés akkor sem volt könnyű, de a 200 állatos faluban a tehenészet jól ment, a gazdáknál is volt 280 jószág, és olyan nem volt, hogy a tejbegyűjtést meg ne szervezzék. Szépen gyarapodtak az emberek, nem viselte meg őket annyira az elzártság. Még tréfálkoztak is vele: ide se az orosz, se a német nem tette be a lábát. Nem kellettünk nekik, mert tudták, be még csak bejönnek valahogy, de ha itt tavasszal megindul a víz, csak a madár megy ki, ember száraz lábbal nemigen.
– Most összesen két tehén van a faluban, mert bejött a dán meg a holland tejpor, nem kellett a jó magyar tej a feldolgozóknak – summázza a történteket a polgármester. – Tönkrementek a tejesek mind. De ugyanúgy jártak az almások, a szilvások is: nem kell a gyümölcs, csak fillérekért. Tavaly megkezdődött a vég: az emberek szinte mind kivágták a gyümölcsfákat. Azt mondják, inkább tűzifa legyen belőle, minthogy nézni kelljen, hogy vevő híján rajta rohad a gyümölcs a vesszőn.
Ilyen helyzetben mit tehet a polgármester: ha nem megy a hagyományos mezőgazdálkodás, meg kell próbálkozni valami mással. Sikerült is találnia egy kárpitos és egy készruhás vállalkozót, akiknek felkeltette az érdeklődését a szorgalmas emberek lakta kis falu. Ám amikor szembesültek a szállítási nehézségekkel, mindketten elálltak az üzlettől.
– Hosszú évek óta mondogatjuk: híd kellene a Szamosra, és megváltozna az életünk. Mégsem tekinthető XXI. századi megoldásnak, hogy akinek a fővárosban van dolga, annak két napot kell az utazásra szánnia. Mire Fehérgyarmatig eljut az ember, már az maga egy óra, és akkor még csak húsz kilométert tett meg a háromszázból, előtte áll még a többórás zötykölődés az egyre rosszabbul közlekedő vonatokon. Bárki beláthatja: így a térség teljesen ellehetetlenül. Nem véletlen, hogy legutóbbi, Kóka János miniszternek írt levelemet 56 polgármester és 18 szövetkezet támogatta aláírásával. Én magam hat éve küzdök keményen a hídért, de eddig azon kívül, hogy Torgyán József 2002-ben megígérte: 2004-ben elkezdik építeni, semmi nem történt, csak a nagy hallgatás.
Hegedűs Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója, megerősíti az olcsvaapáti polgármester szavait, ám óvakodik attól, hogy a híd szükségessége kérdésében állást foglaljon. – Azt többször is megnéztük, a várható forgalom mennyire indokolja, hogy 2-3 milliárd forintos költséggel híd épüljön a Szamoson, ám mindig arra jutottunk, a Szamoshát folyók által körbezárt négy településén lakó mintegy 2500 ember nem jelent akkora forgalmat, ami indokolja ezt a fejlesztést. Magánemberként azért hozzáfűzi: teljesen érthető, hogy az olcsvaapátiak hidat akarnak, hiszen elemi érdekük, hogy javuljon a község megközelítése. Még halvány reménysugarat is lát arra, hogy tíz éven belül hídügyben lesz előremozdulás
a Felső-Tisza vidékén, ám hogy konkrétan hol épülhetnek hidak – ha egyáltalán épülhetnek – azt egyelőre nem tudni. Talán a Tisza partján fekvő Balsa község reménykedhet leginkább, mert ott a második világháborúig, amíg le nem bombázták, volt híd.
– Ahogy most a dolgok állnak, úgy látom, hogy csak abban az esetben lehet esélyük a folyók által elzárt községeknek a közúti csatlakozás kiépítésére, ha az Európai Unió forrásokat tervez ilyen típusú térségfeltárásra 2007 és 2013 között – mondja a közlekedési szakember. – A magyar költségvetésben ugyanis biztosan nem mutatkozik erre anyagi lehetőség. Ismeri ezeket az érveket Halász Csaba meg a többi szatmári polgármester, ám nem tudják azokat elfogadni. Halász Csaba azt vallja: az, hogy egy ország keleti felének polgárai ne legyenek kénytelenek sokkal rosszabb feltételek között élni, mint a nyugati országrészben lakók, nem az EU, hanem elsősorban az adott ország kormányának a felelőssége. Hallott ugyan ő is arról, hogy lehetnek európai uniós források, ám meglehetősen hitetlen azzal szemben, hogy ilyen pénz juthat a szamosi hídra is. – A kormánynak kellene először a zsebébe nyúlnia. Nem hiszem, hogy a két év alatt, ami alatt megépülhetne a híd, annyira leterhelné az évi másfél milliárd forint a költségvetést, hogy amiatt tétlenül kellene nézni egy ilyen gyönyörű vidék lassú haldoklását.
A polgármester elkeseredését még érthetőbbé teszi, hogy a felzárkózás vágya, az előbb-utóbb Barabásig, vagyis az országhatárig kiépülő M3-as által felcsillantott gazdasági fellendülés reménye mellett más nyomós érv is alátámasztja, hogy legyen valami megoldás a Szamoshát problémájára. Az elzártság ugyanis akkor a legriasztóbb, amikor megáradnak a folyók, és valóban nem lehet elhagyni a területet. Osztja Halász Csaba nézetét Istenes Sándor, a megyei katasztrófavédelem parancsnoka is, aki nagyon is indokoltnak tartaná a híd megépítést. Szakvéleménye szerint megengedhetetlen, hogy árvíz esetén a lakosság kimenekítésének egyetlen módja a helikopteres szállítás legyen. Ahhoz ugyanis sok a négy falu 2500 lakója, hogy ilyen módon biztonságosan meg lehessen szervezni a mentésüket. Márpedig ez a gond nagyon hamar megmutatkozhat, mert hosszas előkészítést követően elnapolták a Vásárhelyi-tervben szereplő, Olcsvaapátit is érintő felső-tiszai árvíztározó megépítését, és a gátak erősítése is lassabban haladt a kelleténél. Így könynyedén szembesülhet egy-két hónapon belül a kormányzat azzal, hogy megint elönti a Felső-Tisza vidékét a tavaszi ár. Joggal teszik fel hát a kérdést újra és újra a szatmáriak: Mi valóban másodrendű állampolgárok vagyunk? A mi életünk, jólétünk másodlagos a dunántúliakéhoz vagy fővárosiakéhoz képest?
Leépítés. A MÁV költségtakarékossági megfontolásokra hivatkozva megszüntette a Fehérgyarmatról Debrecenbe közlekedő interpicijáratot. Illetékese a város polgármesterének tiltakozó levelére kifejtette, hiába százszázalékos vasárnaponként a vonatok kihasználtsága, nem éri meg futtatni őket sem hét közben, sem hét végén. Egyúttal tájékoztatta a polgármestert, hogy adminisztratív hiba miatt április 3-ig a Debrecen és Mátészalka közötti, illetve Mátészalka és Zajta közötti vonalon nincs csatlakozás. Ez többórás várakozást jelent az utazni szándékozóknak.
