Tovább a lisszaboni úton

Az Európai Bizottság elnöke az elmúlt héten nyújtotta be az Európai Parlamentnek és az európai közvéleménynek új elképzeléseit az unió következő ötéves fejlődéséről. A „virágzás, szolidaritás és biztonság” alcímet viselő jelentés (Strategic objectives 2005–2009), miután felsorolja, hogy az unió milyen hatalmas fejlődést tett meg az utóbbi néhány évben (például: bevezette az eurót és kibővült), tárgyilagosan megállapítja: „Az európaiak jelentős része nincs meggyőződve arról, hogy Európa a helyes úton jár.” Ebbeli meggyőződésüket az európaiak azzal is kifejezték, hogy az uniós választásokra a lakosságnak még a fele sem ment el. Az okokat kutatva az anyag megállapítja, hogy az európaiak többsége úgy érzi, hogy az unió nem virágzik, nem is szolidáris, és biztonságot sem nyújt.
Mindebből a beterjesztett jelentés azt a következtetést vonja le, hogy tovább kell haladni az eddigi (a lisszaboni) úton, csak még következetesebben kell végrehajtani a kitűzött célokat: „Az új életre keltett és új hangsúlyokat kapó lisszaboni program visszatereli Európát a helyes útra, amelyen a gyors gazdasági növekedés újabb és jobb munkahelyeket hoz létre.” Hogy a visszaterelésen mit kell érteni, azt José Manuel Barroso, a bizottság elnöke részletezte az Európai Parlament frakcióelnökeinek értekezletén. A vitára benyújtott anyag még a növekedést, a szociális biztonságot és a környezetvédelmet egyaránt fontosnak tartotta, Barroso azonban már csak a növekedést emelte ki, mint első számú célt, amelyet úgy kíván elérni, hogy még kedvezőbb klímát biztosít az üzleti szféra számára. A kedvező klímán mindenekelőtt a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét kell érteni, ami az Európai Unió orwelli nyelvhasználatát lefordítva a munkafeltételek további rontását, a szociális biztonság gyengítését jelenti. A jó klíma egy másik fontos összetevője a tervbe vett és főleg a vegyipart érintő környezetvédelmi szabályozások félretétele. Barroso ígéri még az adók és az üzleti világot korlátozó megkötöttségek csökkentését is.
A neoliberális világkép szerinti programmal az unió nagyvállalkozói mindenesetre máris elégedettek. Baron Daniel Janssen, a belgiumi Solvay vegyipari csoport elnöke, egyben az Európai Iparosok Kerekasztalának egyik vezetője a Financial Timesnak adott interjújában azt mondta: „A kezdeti jelek nagyon pozitívak. Az az érzésem, hogy Barroso elkötelezte magát arra, hogy a lisszaboni folyamatot mozgásba hozza.”
Ha az üzleti világnak a kezdeti jelek biztatók is, a későbbiek minden bizonnyal kiábrándítóak lesznek, ugyanis a neoliberális gazdasági receptekkel az Európai Unió az elmúlt két évtizedben sem tudott eredményt elérni, sőt, az egy inflációt kivéve minden mutató szerint visszaesett. Az olyan gazdasági rendszer ugyanis, amelyben a vállalatok olcsó munkaerőt biztosító országokban (például Kínában, Indiában) akarnak termelni, de magas GDP-jű országokban (Nyugat-Európában) akarnak eladni, és a bérkülönbözetet profitként zsebre vágni, nem működőképes, mert a gazdaság egy körforgás: ami az egyik oldalon bérköltség, az a másik oldalon vásárlóerő, kereslet. Barrosónak lehet, hogy különböző fenyegetésekkel sikerül rávennie a tagországok egy részét a munkafeltételek rontására, a szociális háló további leépítésére a kedvezőbb üzleti klíma biztosítása érdekében, de nem fog sikerülni a gazdasági környezet egy másik fontos összetevőjét, az össz-
keresletet növelni. Ennek azután az unió gazdaságának további stagnálása, a munkanélküliség magas szinten történő stabilizálódása lesz az eredménye. A lisszaboni út tehát nagy valószínűséggel ugyanúgy fog végződni, mint az új tagországokban jól ismert lenini út, amit a CIA egy, az unió felbomlását előrevetítő jelentésében már meg is jósolt.