Vegyes vágott

Az órás meg a bútorkereskedő
Nemigen szoktam – a különben megtisztelő – olvasói levelekre válaszolni. Már azért is örülni kéne nekik, mert mutatják: olvasnak, szeretnek. Törődnek velem.
Nemrégiben egy ősi szegedi órásdinasztia már nyugdíjban lévő leszármazottjától kaptam levelet. Annyit még én is tudok az órásokról, hogy az idő mindenképpen nekik dolgozik. De hogy még imádkoznak is? Merthogy az illető azt írta, az éjjeliszekrényén van a Por a Biblia mellett.
Hát ez nagy öröm. Nekem. De a Biblia valamivel fontosabb könyv, mint az enyémek. Órásom – hadd mondjam így, pedig vezérigháként ment nyugdíjba egy óragyárból, ha jól olvasom – fölemlegeti a régi időket, amikor én őzve írtam az szép szegedi korcsmákról.
Hogy miért nem írok mostanában róluk? Mert nincs már meg egy se, ami boldogult ferkókoromban még megvolt. Az újakban pöfög a lakodalmas gagyi vagy a neoprimitív. Nincs kedvem hozzájuk, se bennük. Sem őzve, se mekegve. (Ígérem, hogy a múlt század elejének szegedi vendégellátásáról írni fogok.)
Hasonlót üzenek – de utoljára – annak a debreceni bútorkereskedőnek és titkos költőnek is, aki nem tud leszokni a telefonszámomról. (Hogy adhatták ki neki?) Azt hiszi, hogy én még mindig az vagyok, amit egyes szám első személyben írtam volt magamról a Porban. Hát nem. Tanácsolom: hívjon másokat, ha iszik, és hagyjon aludni, mert nekem az kell a munkához.
Apám, az elhárító
Megírtam már egy dolgozatban, hogyan magasodott föl iskolaigazgatóból segédmunkássá apám 1957-ben. Először is ő volt az egyetlen iskolaigazgató Szegeden, aki nem volt (kommunista) párttag. Aztán meg nem volt hajlandó besúgni. Elhárította a konok beszervezési szándékot. Ilyen egyszerű ez.
Most már hozzám is eljutott szegedi költő barátom, Veszelka Attila révén (akit épp most rúgott ki az úgynevezett Szegedi Írók Társasága) az a könyv, amely A megtorlás Szegeden, 1956 címet viseli. Bálint László jegyzi, és egykori tanárom, dr. Fejér Dénes szerkesztette.
Rögtön a névmutatónál ütöttem fel, s mit találok?
Temesi Ferenc
„A forradalom alatt újjászerveződött politikai pártok szegedi aktivistái közül elsősorban a kisgazdapárti Temesi Ferenc vonta magára a nyomozók figyelmét, akit több hálózati személy bevonásával éveken át figyelemmel kísértek, sőt később ügyében külső operatív figyelést és telefonlehallgatást is alkalmaztak.”
Nekem ennyi elég, hogy kikérjem az édesapámról szóló jelentéseket, valamint az én teljes anyagomat is, mert az a néhány oldal, amellyel kiszúrták a szememet, csak része lehet az én dossziémnak. Ebben nem ismerek tréfát, jobb, ha tudják, akiket illet.
Néhány szegedi arc a könyvből
Suki Béláról, egyik mesteremről, az egzisztencialista filozófusról, aki ’56-ban még a szegedi pártbizottság munkatársa volt, meglepő dolgokat idéz a könyv. Tóth Béla, aki akkoriban a Juhász Gyula egyetemi kollégium igazgatója volt, tanúként azt mondta:
„Október 25-én felhívott Suki Béla, és azt mondta, hogy valamit tenni kéne már a csőcselék ellen.”
Ez bizony egy jó szándékú kijelentés volt, de sajnos nem mentette meg Sukit a börtöntől. Amikor kiengedték, cigányzenészként kereste a kenyerét, majd gimnáziumi történelemtanár lett. Az egyetemre valójában sohasem engedték be, csak címzetes docens lehetett azon szellemi végvárban, ahol az ő óráira több hallgató volt kíváncsi, mint a tanszék tanárainak előadásaira összesen.
(Itt nem állom meg, hogy ne tegyek említést másik mesteremről, Ilia Mihályról, aki most lett hetvenéves, minek okából fölköszöntötték, és rögtön elvették tőle még azt a lehetőséget is, hogy legalább a hallgatók szakdolgozatainál legyen konzultáns. Tőle, aki főszerkesztő korában is többre tartotta az egyetemi katedrát! De hát ez Szeged, a „fujtogató város” Petri Csathó Ferenc szép szavával.)
Nem tisztem a két halálos ítéletről és a több száz évnyi kiszabott börtönről, internálásokról szólni. Még egy színes kis foltot föstenék ide, amely kisszerűségében mutatja meg a Komócsinok hitbizodalmát. Istenem, ha ez az anyag a kezemben lett volna a Por írásakor!
Szóval, volt egy meglehetősen bohém életet élő színész, bizonyos Lakky József, aki amikor Vologyin ruszki ezredes 1956 decemberében (!) meglátogatta a szegedi színházat, azt találta neki mondani, hogy vonják ki az orosz csapatokat az országból, nem kell a Kádár-kormány, ha a népnek volna ereje, kiverné a ruszkikat stb. Az ezredes erre azt válaszolta, hogy az ilyen nézetű fiatalemberek miatt lövészárokban találkoznának, és kénytelen lenne lőni rá. Lakky erre azt válaszolta, hogy ezt ő abszolút nem bánná.
A börtönt megúszta, mert „1959-ben nyert bizonyítást nevezett ellenforradalmi tevékenysége, amikor már a kül- és belpolitikai események nem tették időszerűvé [be szép!] az ellene folyó büntetőjogi felelősségre vonást. Azonban az a jog nem illeti meg Lakky Józsefet, hogy gépjármű-vezetői jogosítvánnyal rendelkezzék.”
Lakkynak mindene volt a kocsija, tehát pitiáner módon elvették a jogsiját. Emlékszem, bár gyerek voltam, hogy hónapokig erről beszélt a város.
Könyv-utó
A halál és az adó kivételével mindenre van orvosság. Tudtam én ezt, tudtam én, mégis meglepett, hogy amikor az elmúlt év végén bekeményítettek az APEH-nál, számomra jelentékeny összeg volt a hiányom. Kérdém kedves könyv-előmet, hogy magyarázná meg. Azt mondta, ezt bizony ki kell fizetni a büntetőkamatokkal együtt. A tizenkét havi részletfizetési kedvezményt nem kaptam meg, csak az öszszeg felére vonatkozó hat hónapra szólót. Könyv-előm rossz döntése miatt. Na ekkor váltunk el egymástól, mint fától a levél. Az utolsó negyedévet meg se csinálta, pedig kifizettem. Mostantól férfi a könyvelőm.
Hamuban sült
állampolgárságom fele
A Magyar Művészeti Akadémia (amelynek szerény, de rendes tagja vagyok) nem bénult meg Agyagország lakóinak voksolása után, hanem rögtön cselekedett. Közleményét közlöm:
„A Magyar Művészeti Akadémia minden tagja jelképesen megosztja magyar állampolgárságát egy-egy határon túl élő magyar művésszel. Az országhatáron élő új tagok mindegyikét teljes jogú akadémikusnak tekinti, akitől elvárja és elfogadja, hogy hazánk szellemi életében mint sajátjában részt vállaljon.”
Hát ezt kéne a magatok körében követni, honjaim, ha még szólíthatlak így benneteket.
Skype
Dániel fiam, a számítógép-tudomány művelője mindig meglep valamivel. Ez azért baj, mert ha végre megszokom egy programot (bocsánat szoftvert), máris jön az újabb verzióval, amelyet újra meg kell tanulnom. Én egy konzervatív számítógépes vagyok, ami máris önellentmondás.
Mostanában egy Skype nevű programmal lepett meg, amellyel helyi árakon lehet a világban telefonálni, csak mikrofon meg hangszóró kell hozzá (eddig is volt). Egymás között meg ingyen. Egy gáz van: még nem tudom fogadni a hívásait. De ami késik (ő szokott), nem múlik. Nem engedi, hogy ellustuljak.
Mostanában a fiam egy fontos cégnél van gyakorlaton, büszke vagyok rá. Akár arra a levelére, amely a napokban került a kezembe.
Rákoshegy, ápr. 28. (Az írásából ítélve még alsós, de ki tudja?)
Kedves Zsuzsa néni!
Én azt hiszem, hogy ebből a levélből kiderül, mennyit tehet az ember a természetért.
Igaz, hogy nem sok gyíkot látok életemben, de nagyon szeretem őket. Szépek és gyorsak. Van egy kis erdő a Ferihegyi repülőtér mellett. Abban a kis erdőben sok gyík él.
Most kezdték meg az erdő irtását. Ha a fákat nem is tudom, de a gyíkokat szeretném megmenteni. Ugye igazam van?
Szeretettel üdvözli:
Temesi Dániel
Az én gyerekkoromban a temetőben fogtuk a gyíkokat. Este megszámoltuk, és miután kihirdettük a győztest, a dobozokból szabadon engedtük mindet. Úgy látszik, ez öröklődik. A letört farkúak nem számítottak.
Egy letört farkú gyík
Van egy hűllőtekintetű férfiú, aki láthatóan boldogtalan, ha naponta nincs kétszer a tévéhíradóban. A KISZ-ben nem tanulta meg úgy látszik, hogy túlagitálni ellenagitáció. Furcsány Nyerenc vagy Kegyenc (kinek mi tetszik) lendületben van, és egy ország bénultan nézi. A valóságot a vágyaival keverő férfiú önmagát fogja kiütni, mielőtt még sor kerülne élete első komoly meccsére. Ő az, aki a zsinagógában a Megváltóról prédikál, megalázza a nőket, kioktatja a pápát, leterroristázza az arab focistákat (az most úgyis jól jön), és ellenfelébe legszívesebben már most belefojtaná a szót. Ez a média által kreált államcsínytevő nemcsak önmagára veszélyes, de ránk is. Óvnék mindenkit attól, hogy félvállról vegye.
Emlékszem, amikor először tűnt fel egy nem túl fontos csatorna délutáni beszélgetőműsorában. Odahívtam a tévéhez A.-t:
Nézd meg jól, ez a jövő embere.
Ez, akinek szinte csak arckoponyája van? Milyen tanácsokat adhat ez?
Hát azóta Medgyessy ügynök is megtanulta, hogy milyeneket.
Darázsfészek
Sétálok a békés Újlipóciában, a Hollán Ernő (azelőtt Fürst) utcában. Hogy ki volt Hollán Ernő? Hadmérnök, közlekedési szervező és szakíró, az MTA tagja, aki az osztrákok börtönét is megjárta a szabadságharc után. Egyszer csak hallom ám, hogy piff-puff. Ejnye, mondok, csak nem lűttek? De bizony igen. Közelebb megyek, már tömeg állja körül a helyet. Nézem a föliratot: Darázsfészek presszó. Szóval el kell gondolkodni egy életbiztosításon.
Magyar női nevek
Sétál az ember a neten, és néha van, hogy gyémántra bukkan az irtóztató mennyiségű kavics között. A 200-names.com megállóban így adnak meg magyar női keresztneveket, valami kint élő idióta magyar bemondásai alapján:
Anci: kecses (ez stimmel)
Angyalka: hírvivő (ez is)
Bella: intelligens (valójában szép)
Bertuska: bátor (valójában a fény születése)
Cili: vak (tényleg azt jelenti)
Czigany: dzsipszi (ilyen nevünk nincs)
Darda: dárda (ilyen sincs)
Duci: gazdag lány (ilyen csak becenévben van a teltebb lányok számára)
Eszti: csillag (valójában mirtusz, csillag)
Etilka: a magyar formája az Ethelnek, nemes (valójában Dugonics András alkotása az Attila-Etele név női párjaként, helyesen Etelka)
Ferike, Fereng: szabad (nincs ilyen női név)
Ica: fény (valójába nap vagy hold)
Juci: áldott (valójában ragyogó)
Lujza: mitikus név (valójában hírnév + háború)
Paliki: kicsi (nincs ilyen nevünk)
Tunde: ismeretlen jelentésű (Vörösmarty alkotta a tündér szóból)
Ennyi elég is a jóból. Hírünk a világban gazdagodott.